Közélet

Orbán Viktor: 65 milliárd forinttal több jut idén a magyar kultúrára

Orbán Viktor: 65 milliárd forinttal több jut idén a magyar kultúrára

2017. március 15., szerda
Orbán Viktor: 65 milliárd forinttal több jut idén a magyar kultúrára
Orbán Viktor

A felépített új gazdasági rendszer működik és ennek következtében idén 65 milliárd forinttal több jut a magyar kultúrára, mint az előző évben - erről Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth-díjjal kitüntetett kiválóságok tiszteletére adott díszvacsorán mondott köszöntőjében beszélt.

A miniszterelnök beszédében - amelyet a miniszterelnök.hu oldalon tettek közzé - úgy fogalmazott: "merész mondat, de megkockáztatom, hogy az alkotásnak Magyarországon lassan nem a pénz, hanem a saját tehetségünk adja a korlátját", majd hozzátette: "Próbáljuk ki!" A kormányfő arról is beszélt: nagy, de zavaros idők jönnek Európában, átrendeződik a nemzetek sorrendje, a kultúra számít, a jövőben még inkább számítani fog. Hozzátette: nemzeti kultúránk minősége és vonzereje adu lesz majd a kezünkben az előttünk álló zavaros időkben, s a díjazottaknak azt mondta: számítanak rájuk. A miniszterelnök külön köszöntötte a Kossuth Nagydíjban részesült Kallós Zoltán néprajzkutatót, akiről úgy fogalmazott: életereje biztatás mindannyiunk számára.

Orbán Viktor

a nemzeti ünnep apropóján megjegyezte: ilyenkor Petőfit, Aranyt, Eötvöst olvas az ember, hiszen beszédet kell írnia és az ember azt látja, ha ezeket a régi írásokat felidézi, hogy a dolgok szerkezete lényegében ugyanaz. Hozzátette: az írás apropója, a korszellem vagy a divat más, de a lényeg, a dolgoknak az ácsolata, a kihívás, amellyel a magyar kultúrának és minden más nemzeti kultúrának is szembe kell néznie, lényegét tekintve ugyanaz több évszázad óta. Egyfelől kísérletek a népek egyedi sajátosságainak egybeolvasztására, amit nevezhetünk globális multikulturális kísérletnek, másfelől idegen, számunkra ismeretlen kultúrák térnyerése, ami manapság nem más, mint a délről és keletről jövő népvándorlás - fejtette ki. Orbán Viktor hangsúlyozta: ahogy 1848-ban, úgy 2017-ben is az életünk tengelye a magyar nyelv és kultúra. A díszvacsorán a kormány több tagja jelen volt: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter; Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter. A Kossuth- és Széchenyi-díjakat szerdán adták át az Országházban. Az ünnepségen Kossuth Nagydíjban egyetlen alkotó, Kallós Zoltán néprajzkutató részesült, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, Széchenyi-díjat tizenhatan vehettek át, közülük hárman megosztva. A Magyar Érdemrend különböző fokozatait tizenketten vehették át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.