Közélet

Megválnának a siófoki üdülőtől a pénzügyi bizottság delegáltjai

Megválnának a siófoki üdülőtől a pénzügyi bizottság delegáltjai

2017. március 1., szerda
Megválnának a siófoki üdülőtől a pénzügyi bizottság delegáltjai
penzbizottsagi_ules01_gs

Az IKV-nál nem a bérleti díjra, hanem az óvadékra lehet majd licitálni a piaci alapú bérleményeknél. A balatoni, több lakásból álló nyaralóért 41 millió forintról indul a licit.

A Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottságban ellenzék híján – a KDNP-s elnök,

Farkas László

nem jelent meg,

Nógrádi Tibor

pedig Tanács Eszter visszahívása óta nem vesz részt az üléseken – szerdán sem alakult ki vita, mindent elfogadtak. Egyedül

Kovács Tamás

, a Párbeszéd tagja, külsős delegáltja kérdezett, majd a vendégként megjelenő

Szentistványi István

városatya szeretett volna megtudni részleteket tíz IKV-s ingatlan piaci alapú bérbeadásáról. Kiderült, mostantól az óvadék megfizetésére lehet licitálni, a minimum négyhavi bérleti díj összege. Több ingatlant a most kiválasztottak közül felújítottak, valamint a Belvárosban találhatóak, ezért nem merült fel, hogy rászorulók számára adják ki szociális alapon. Pályázati úton értékesítenék a siófoki önkormányzati üdülőt 41 millió forintért. Az Ady Endre utcai, több lakásból álló nyaraló négyszáz méterre található a Balaton partjától. A melléképület terasszal együtt 37 négyzetméteres, a főépület szintén terasszal 131 négyzetméteres, a telek területe 1209 négyzetméter. A szeptemberi

jogi bizottsági ülésen

nem támogatták az eladást – az ellenzék mellett a Demokratikus Koalíció delegáltjai sem. Később ez a kérdés egyike volt azoknak, ami a Demokratikus Koalíció

szegedi képviselői közötti szakítást okozta

. Ugyanis B

erkesi Ottó

és

Kardos Irén

nem szavazott a

szeptemberi közgyűlésen

a párt álláspontjának megfelelően ebben az ügyben sem, így kizárták őket a politikai szervezetből. Ennek ellenére a balatoni nyaralóról szóló döntést ugyanúgy vita nélkül fogadta el a pénzügyi bizottság, mint az ezt követő pontokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.