Sport

Női vízilabda: könnyedén érvényesítette a papírformát a Dunaújváros az SZNVE ellen

Női vízilabda: könnyedén érvényesítette a papírformát a Dunaújváros az SZNVE ellen

2017. február 8., szerda
Női vízilabda: könnyedén érvényesítette a papírformát a Dunaújváros az SZNVE ellen
sznve-honved004kf

Az első három negyedben két gólon tartotta a Dunaújváros a vendég Szegedet és végül tíz góllal győzték le Molnár Péter csapatát.

Mchunu Hlengiwe

góljával szerezte meg a vezetést a hazai csapat a második percben, majd egy viszonylag hosszabb gólcsend után

Somhegyi Noémi

duplázta meg a Dunaújváros előnyét. A szegediek meglehetősen pontatlanok voltak a támadásbefejezéseknél, ennek eredményeként nem is sikerült betalálniuk

Kasó Orsolya

kapujába az első játékrészben. A második negyedben tovább nőtt a különbség a csapatok között,

Menczinger Kata

kétszer is túljárt

Tóth Eszter

eszén, ezzel pedig már 4-0-ra vezetett a hazai csapat. A Szegednek továbbra sem ment támadásban, persze ehhez a hazaiak kemény védekezése is hozzájárult. Somhegyi Noémi előbb akcióból szerzett gólt, majd kiharcolt egy kiállítást, a fórt pedig

Szilágyi Dorottya

értékesítette. A szegedi gólcsendet

Lengyel Dominika

törte meg a második játékrész vége előtt két perccel és újabb találat már nem is született a szünet előtt, így 6-1-el fordultak a csapatok. Menczinger Katát a harmadik negyedben sem tudták tartani a szegediek, a hazaiak hetedik gólját is ő szerezte, amivel már háromnál járt.

Lengyel Dominika

szabaddobásból zárkóztatta újra a vendégeket, 7-2-t mutatott az eredményjelző ekkor. Ezután zsinórban négy dunaújvárosi gólt láthatott a közönség, amelyre nem jött szegedi válasz, emberelőnyből, akcióból és megúszás után is eredményes volt

Mihók Attila

csapata. Az utolsó negyedre 11-2-es dunaújvárosi vezetéssel fordultak a csapatok, ahol Lengyel Dominika vezetésével kozmetikázott az eredményen

Molnár Péter

csapata, de igazán már nem volt esélye közel kerülni a hazaiakhoz. Erről többek között Szilágyi Dorottya gondoskodott, aki szintén két góllal válaszolt. Az egyetlen kérdés az maradt a mérkőzés végére, hogy a Szeged tud-e negyedet nyerni, de a Dunaújváros ezt sem hagyta a vendégeknek és végül tíz góllal, 15-5-re győzték le a vendégeket. A Szeged szombaton a BVSC ellen folytatjai hazai környezetben, az sem ígérkezik könnyű mérkőzésnek.

Női vízilabda OB I, Felsőház, 11. forduló

DUE-Maarsk Graphics – Szegedi Vízmű Taylor&Nash SZTE 15–5 (2-0, 4-1, 5-1, 4-3)

Dunaújváros, vezette: Marjay Zsolt, Kun György.

Dunaújváros:

Kasó – Szilágyi D. 4, Menczinger 4, Garda 1, Somhegyi 2, Mchunu 1, Vályi 1. Csere: Huszti, Brezovszki, Horváth 2. Vezetőedző: Mihók Attila.

SZNVE:

Tóth E. – Miklós, Gémes, Lengyel A., Kádár 1, Bujka, Pengő. Csere: Tóth P., Lengyel D., Rudics, Lengyel Dom. 4. Vezetőedző: Molnár Péter.

Emberelőny:

2/5 ill. 0/7

Ötméteres:

-

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.