A Fidesz szerint háromszorosára emelték a gáz árát és leépítették a szociális és hajléktalan-ellátást a szocialisták kormányzásuk idején.
A Fidesz-frakció közleményében az MSZP keddi sajtótájékoztatójára reagált. Mint írták, Gyurcsány Ferencet és a szocialistákat soha nem érdekelte, hogy ki hogyan tudja kifizetni a fűtésszámlát, miközben ma már a hideg időjárással is készek kampányolni.
Emlékeztettek, hogy a Fidesz viszont rezsicsökkentést hajtott végre, 25 százalékkal csökkentette a gáz, a távhő és az áram árát, a legrászorultabbaknak hetedik éve biztosít ingyen tüzelőanyagot, és megerősítette a hajléktalanellátást, hogy senkinek ne kelljen az utcán töltenie az éjszakát.
Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, tavaly szeptember és december között 80 ember halt meg a kihűlés miatt Magyarországon, közülük 27-en saját fűtetlen otthonukban. Hozzátette: az MSZP hetedjére nyújtotta be az Országgyűlésnek a fűtött otthonékért alapról szóló javaslatát, amelyet eddig a Fidesz nem támogatott.