Írjon nekünk

Közélet

A gondoskodásnak szüntelennek kell lennie – játszóházi karácsonyt tartott az ÁGOTA Alapítvány + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

jatszohazi_karacsony27_gs

Tizenhetedik alkalommal ünnepelték az ÁGOTA Alapítvány játszóházi karácsonyát vasárnap a Csongor téri közösségi és kulturális központban.

“Mi, ÁGOTA-sok úgy gondoljuk, hogy a gondoskodás szüntelen, nem úgy működik, hogy csak az ünnepekre való tekintettel, karácsonykor, illetve ehhez hasonló alkalmak folytán kell odafigyelünk egymásra, hanem azokon a hétköznapokon is, amikor kézműves-foglalkozások, a társasjátékok, egyéb programok várják az ide érkezőket” – fogalmazott a rendezvényen Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány vezetője. Kiemelte, hogy az alapítvány dolgozói számára minden nap karácsony, amit együtt töltenek el, a mosolyok, a tekintetek, az ölelések, mindennél többet érnek. Hozzátette, hogy ha minden egyes évben, minden egyes héten és minden egyes nap ezt az ünnepi hangulatot, a feltétlen elfogadást meg tudják tapasztalni és a játszóházi foglalkozások résztvevői továbbra is kitüntetik a szervezőket a bizalmukkal, akkor ez a gyümölcsöző kapcsolat a csemeték javára válik a jövőben is.

“Karácsonykor sokszor sokak sokféleképp elpufogtatják azokat a szavakat, hogy szeretet, megbocsájtás, együttérzés, azonban azt látjuk, hogy sajnos sok esetben kiüresednek ezek a fogalmak. Mindennél fontosabb, hogy az ilyen szeretetteljes együttlétek, az egymásra való odafigyelés, az itt lévő emberek töltik meg ezeket a szavakat igazsággal, hiteles tartalommal” – fogalmazott Kothencz János.

Novkov Veszelinka, a szegedi önkormányzat humán közszolgáltatási iroda vezetője az város ajándékát vitte el a Csongor térre, és azt kívánta a jelenlévőknek, hogy az utolsó hét az ünnep előtt a készülődéssel teljen, vidáman, várakozásokkal tele, hogy az ünneplők kellemes pillanatokat szerezhessenek egymásnak.

Hírzóna

Vásárhelyi és szabadkai diákok műveiből nyílik tárlat a Tornyai-múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Gyermekrajzokon a magyar karácsonyi hagyományok.

Tovább olvasom

Közélet

Maratoni hosszúságú tárgyalás a parkolóperen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

“Nem létező bűncselekménynek felbujtója sincs” – mondta Mózes Ervin védője.

Tovább olvasom

Hírzóna

A parlament bevezette a nagyszülői gyedet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe, amíg a nagyszülő fizetés nélküli szabadságra jogosult.

Tovább olvasom

Aktuál