Írjon nekünk

Egyetem

Két iskola diákjai jártak látogatóban a Szegedi Ítélőtáblán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

itelotabla_diakok_004

A „Nyitott bíróságok” program keretében két iskola diákjai is ellátogattak tegnap, szerdán a Szegedi Ítélőtáblára. Előbb a Zsombói Általános Iskola 8-os diákjainak Hámori Attila, az ítélőtábla elnökhelyettese, majd a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumból érkező 10. osztályos, humán tagozatos tanulóknak Harangozó Attila elnök tartott tájékoztatót a magyar jogrendszerről, a bírósági szervezet, ezen belül külön is kiemelve a Szegedi Ítélőtábla munkájáról.

A diákok egyebek mellett megismerhették, hogyan zajlik egy tárgyalás, kik annak szereplői, milyen munkát végeznek a bírók és a táblán dolgozó igazságügyi alkalmazottak. Emellett szó volt jogi alapfogalmakról, valamint a diákokat közvetlenül érintő gyermekjogokról, és arról, hogyan érvényesíthetik ezeket. Beszéltek az ítélőtábla vezetői arról is, milyen tanulmányokat kell végeznie azoknak, aki a jogász, ezen belül a bírói pályát szeretnék választani.

A tájékoztatókat követően az előadók vezetésével a tanulók körbejárták az ítélőtábla épületét, megtekintették a tárgyalótermeket, s közben választ kaptak az őket érdeklő kérdésekre.

Egyetem

15 éves az egyetem Tanulmányi és Információs Központja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

December 9-én tartanak születésnapi ünnepséget a TIK Átriumában.

Tovább olvasom

Egyetem

Nőtt a keresztféléves képzésre jelentkezők száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Továbbra is népszerűek a reáltudományok.

Tovább olvasom

Egyetem

Idén is várják a szegedi egyetemen a Mikulást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

December 3-án, kedden.

Tovább olvasom

Aktuál