Közélet

A Fidesz szerint a Jobbik teljesen hiteltelen

A Fidesz szerint a Jobbik teljesen hiteltelen

2016. október 12., szerda
A Fidesz szerint a Jobbik teljesen hiteltelen

"Teljesen hiteltelen, tele van korrupciós ügyekkel." - így reagált a Fidesz a Dúró Dóra sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy a Jobbik módosítaná a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást, egyebek mellett elektronikusan kitöltött, kereshető bevallásokat javasol az Országgyűlésnek.

Dúró Dóra

, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese azzal indokolt: szeretnék átláthatóvá, követhetővé és ellenőrizhetővé tenni az országgyűlési képviselők és más közszereplők bevallását. A Fidesz szerint a Jobbik vagyonbevallásra vonatkozó javaslatai teljesen hiteltelenek, hiszen a párt tagjai tele vannak korrupciós ügyekkel.

Vona Gábor

válaszoljon, hogy

Kovács Béla

közvetítésével milyen idegen hatalmaknak és mennyi pénzért adta el a "Jobbik lelkét" - szólítottak fel. Kitértek arra, hogy nyomozás van folyamatban

Kovács Béla

ellen kémkedés mellett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége megalapozott gyanúja miatt, és a Jobbik egy másik korábbi európai parlamenti képviselője ellen is nyomoznak költségvetési csalás miatt. A Jobbik elnökségi tagjai - köztük

Vona Gábor

- a saját családtagjaikat tömték ki közpénzen tanácsadói és egyéb szerződésekkel - közölte a nagyobbik kormánypárt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.