Kultúra

Néró közönségtalálkozó a Somogyi-könyvtárban

Néró közönségtalálkozó a Somogyi-könyvtárban

2016. szeptember 14., szerda
Néró közönségtalálkozó a Somogyi-könyvtárban
somogyi_konyvtar01kf

Hubay Miklós Néró című színművéhez kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház szeptember 30-i bemutatóját megelőzően tartanak közönségtalálkozót szeptember 20-án, kedden 16.30-tól a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóiratolvasó-termében.

Résztvevők:

Léner András

rendező,

Fekete Gizi, Kárász Zénó

színművészek Moderátor:

Gortva Tamás

, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára

Hubay Miklós

első darabja már a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. A genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár igazgatójaként sok magyar író, képzőművész és muzsikus genfi ösztöndíját segítette. Később a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. 1974-1988 között a firenzei egyetemen népszerűsítette a magyar irodalmat. A Néró mind a hét darabja „jól megcsinált” egyfelvonásos. A filozofikus kabaréjelenetek alapfeltevése, miszerint csak cinikus, erkölcstelen alakok élhetnek a Római Birodalom csúcsán, nagyon is hihető. A szokványos fordulatok nincsenek túlbeszélve, a szerző nem tartja szükségesnek, hogy az alakok álláspontját különösebben megindokolja: cselekszenek – vagyis átverik a partnereiket –, és ezt élvezik. Ősbemutatóját 1968-ban tartották a Madách Színházban, az eltelt fél évszázad nemigen fogott rajta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.