Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: ismét nyerni tudott a Szentes a SZVSE vendégeként + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

szvse-szentes017kf

Ezúttal is alulmaradt a Szentes ellen hazai pályán a SZVSE, ezzel a vasutasok első, bajnokságban szerzett pontjára még várni kell, míg a Kurca-partiak ötödik meccsük után is veretlenek.

Három vereséggel a háta mögött fogadhatta a Szegedi VSE a négy meccs után veretlenül álló Szentest, így a vasutasok terve mindenképpen az volt, hogy véget vessenek sorozatuknak – ugyanakkor a szentesiek a tavalyi kiírásban is nyerni tudtak a SZVSE-stadionban, mi több, három éve veretlenek voltak aktuális ellenfelükkel szemben.

Elsőként a SZVSE tudta beszorítani ellenfelét, de a sorozatos szögletek egyike sem hozott eredményt hazai szempontból, a lelkes szurkolóik által biztatott Kurca-partiak azonban gyakorlatilag első komolyabb kontralehetőségükből betaláltak, miután Kerepeczki Csaba remek indításával lépett ki Lőrincz Bence, akinek lövését még fogta Kurilla Viktor, de a kipattanóra érkező Mihály Róbert már az üres kapuba pofozta a labdát, így megszerezte a vezetést a Szentes, 0-1. Nem sokkal később a másodikat is megrúghatta volna a vendég együttes, majd húsz perc elteltével az éppen Szentesről Szegedre szerződött Molnár Zsolt tornáztatta meg Gömöri Zoltánt, de nem tudott túljárni az eszén. A legközelebb Teimel Márk járt a gólhoz, aki erőszakos betörését követően a keresztlécet találta telibe, majd a félidő hajrájában Lőrincz Bence ismét el tudott robogni a jobb oldalon, de ezúttal jól zárta a szöget Kurilla Viktor, így nem volt már területe a szentesinek ellőni a kapus mellett a labdát.

A fordulást követően Busa Tamás lőhetett mintegy tíz méterről kapura egy lapos beadást követően, de nem tudott már erőt tenni kísérletében – még ugyanebben a percben azonban már nagyon bánhatta a kimaradt lehetőséget a SZVSE, miután megint egy gyors szentesi kontra végén Orovecz Sándor szolgálta ki csatártársát, így Mihály Róbert megduplázta csapata előnyét a második félidő elején, 0-2. Pár perccel később Juhász Sándor fejese után bosszankodhattak a vendégek, akik ezzel végképp lezárhatták volna a meccset. Negyed órával a vége előtt Teimel Márk még megpróbálta átemelni Gömöri Zoltánt, de ez volt a SZVSE egyetlen és egyben a legveszélyesebb próbálkozása, a hajrában nem tudtak már felpörögni a vasutasok, a Szentes pedig taktikusan futballozva akárcsak tavaly, idén is begyűjtötte mindhárom pontot a SZVSE vendégeként.

Ezzel Bodó Attila együttese továbbra is pont nélkül áll a Csongrád megyei I. osztályban, a következő fordulóban Kisteleken próbálhatja meg megszakítani sorozatát, a Szentes pedig sikerével átmenetileg felugrott a dobogóra, jövő héten pedig egy rangadó vár Koncz Zsolt tanítványaira hazai környezetben az Ásotthalom ellen.

Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző.
2016. szeptember 17., 16.00
Szegedi VSE
Szentesi Kinizsi SZITE
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: Kőhalmi Attila •* Asszisztens: Csöngető Endre, Bán Imre.
0
2

Férfi labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 5. forduló:

Szegedi VSE – Szentesi Kinizsi SZITE 0 – 2 (0-1)
Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző. Vezette: Kőhalmi Attila (Csöngető Endre, Bán Imre)
SZVSE: Kurilla – Tanács, Sándor, Csamangó, Nagypál (Nagy Á., 89′), Rózsa (Kozma, 70′), Teimel, Bullás (Kelemen, 69′), Nagy B. (Faragó, 60′), Molnár Zs., Busa (Baka, 69′). Vezetőedző: Bodó Attila.
Szentes: Gömöri – Juhász (Nagy D., 75′), Vincze, Kerepeczki (Lekrinszki, 59′), Török, Szeles, Bordács, Páger (Kiss-Kása, 76′), Lőrincz (Pölös, 86′), Mihály (Szatmári, 89′), Orovecz. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Gól: Mihály (10′, 48′).

Bodó Attila: “A kapuig eljutottunk, szépen felépítettük a támadásainkat, de a befejezésekre nem ügyeltünk oda, vagy a tizenegyes-gyanús szituációkat nem úgy ítélték meg. A Szentest rákényszerítettük arra, hogy kontrázzanak, hátul megvoltunk, mégis sikerült gólt szerezniük egy ilyen szituációból. A srácok meccsről-meccsre bizonyítani akarnak, aki kint volt, az láthatta, hogy a Szentes egy fokkal sem volt jobb nálunk, már 0-1-nél húzták az időt. Játékosaim mindent megtettek, játszották a focit, meg is dicsértem őket, hogy jönni fog a gól, csak hátul maradjunk biztosak, de nem így sikerült. Az utolsó húsz percre viszont sajnos szétestünk. A sorsolásunk sem kedvező, de a csapat alkalmas arra, hogy ilyen ellenfelekkel is felvegye a versenyt, nem tudom őket megróni azért, hogy nem teszik ki a szívüket a pályára, mert három-négy vereség után is megteszik ezt, csak ez egyre nehezebb lesz, ha nem jönnek a pontok.”

Koncz Zsolt: “Nem éreztem különösképpen átütő erőt az ellenfélben az elején sem, úgy éreztem, hogy stabilak vagyunk hátul, jó ütemben rúgtuk a gólt, onnantól kezdve végig a mi akaratunk érvényesült. Türelmesen tudtunk játszani, ha egy kicsit pontosabbak vagyunk, a kontráikban több lehetőség lett volna, de összességében végig stabilak voltunk, egy-két apróbb hibát követtünk el csak, amiből lehetőséget adtunk az ellenfélnek. Összességében megérdemelten vittük el a három pontot, egy kicsivel előrébb tartunk, mint az újjáalakuló Szegedi VSE. Szeretnénk meghatározó csapat lenni a megyeegyben, és több fiatalt beépíteni a csapatba. Jó úton járunk, de rengeteget kell még dolgoznunk. Szeretnénk persze kitolni ezt a veretlenségi szériát, bízunk benne, hogy a srácok is átérzik, hogy több van a csapatban. A döntetlenekkor inkább veszítettünk kettőt, mint szereztünk egy pontot, bízom benne, hogy tudunk ezen az úton tovább haladni. Remélem, nem befolyásolja ezt az, hogy rangadókra készülünk, ha megmarad a stabilitásunk, akkor az őszt olyan szépen tudjuk zárni, ahogy azt mi elképzeltük.”

Online közvetítésünk

VÉGE

90+3′
Vége, akárcsak tavaly, idén is nyerni tud a Szentes a SZVSE-vendégeként, ezzel továbbra is pont nélkül állnak a vasutasok, míg a Szentes veretlensége is megmaradt.
89′
Mindkét csapat cserél: a SZVSE-ben Nagy Ádám jön Nagypál helyére, míg a túloldalon Szatmári érkezik, és a kétgólos Mihály jön le.
86′
Még egy szentesi csere a végére: Lőrinczet Pölös váltja az utolsó percekre.
84′
Kisebb pauza után helyzet: egy labdaszerzés után szépen fejlődik fel a Szentes támadása, majd Kiss-Kása lő, miután betört a tizenhatoson belülre, a középre érkező labdát kiüti Kurilla.
76′
Újabb vendég-változtatás: Páger számára ér véget a meccs, Kiss-Kása száll be a Szentesben.
75′
Cserél a Szentes: Juhász helyét Nagy Dániel foglalja el a Kurca-partiaknál.
74′
De okosan akarta ezt Teimel! Egy a kapu előterébe felívelt labdánál észrevette, hogy kijött Gömöri, így egy pattanás után megpróbálta átemelni a kapust, aki azonban számított erre, és hárított, nagy helyzet volt!
70′
Újabb hazai csere: Rózsát Kozma váltja az utolsó húsz percre.
69′
Nincs benne a meccsbe, hogy legalább egy pontot itthon tartana a SZVSE: a vendégek kontrái továbbra is veszélyesek, a SZVSE viszont nem tud ritmust váltani, és nehezen alakít ki helyzetet.
67′
Kettős cserét eszközöl Bodó Attila: Bullás helyére Kelemen Balázs, míg Busa helyére Baka érkezik a SZVSE-be.
65′
Mihály keverget a szegedi tizenhatoson belül, de nem tud lövőhelyzetbe kerülni: mire lövésre lendíti a lábát, már beérik, és így elhal a blokkban kísérlete.
63′
Lekrinszki ugrott meg a bal oldalon, de Sándor Máté remek becsúszással tisztázott, mielőtt beadhatta volna az alapvonalhoz közelítve.
60′
Cserél a SZVSE is: Nagy Balázs helyére Faragó Norbert érkezik a hazaiakhoz.
59′
Először Koncz Zsolt nyúl bele a meccsbe: a jó keresztlabdákkal és indításokkal operáló Kerepeczki helyére Lekrinszki Ariel érkezik a vendégeknél.
57′
Úh, mi maradt ki! Egy jobb oldali szögletet követően Juhász teljesen üresen fejelhetett nyolc méterről, de bólintása éppen elkerülte a bal kapufát!
52′
Eddig sem volt könnyű a SZVSE dolga, de innentől még nehezebb feladat ez a vasutasok számára, már pedig amennyiben nem akarnak továbbra is pont nélkül állni, változtatniuk kell. Nagypál baloldali beadását fogja meg Gömöri – ez nem talált társat középütt.
48′
GÓÓÓÓÓL! Ez így igazán bosszantó a SZVSE-nek, hiszen az ellentámadásból Orovecz lép ki a félpályánál, a támadást kíséri Mihály, a társat pedig a legjobb ütemben játssza meg Orovecz, Mihály pedig bepasszolja tíz méterről a bal alsóba a labdát, ezzel önmaga és csapata második gólját szerzi, 0-2!
48′
Ebben több volt, a jobb oldalról centerezhetett a SZVSE, a lapos labdát kapásból rúgta rá Busa, azonban nem tudta olyan erővel meglőni azt, hogy ez gondot okozzon Gömörinek.
46′
Folytatódik a meccs, a szünetben egyik mester sem változtatott övéin.

SZÜNET

45+1′
Minimális hosszabbítást követően ér véget az első félidő: ugyan valamelyeset többet birtokolja a labdát a SZVSE, de a Szentes a kapu előtt kreatívabb, és kontrái is veszélyesebbek egyelőre, így a szünetben egy góllal vezet a Vasutas-stadionban.
44′
Egy villámgyorsan felépített szentesi kontra végén Lőrincz veszi át a labdát a tizenhatos jobb oldalán, majd igazít egyet rajta, de addigra odaér Kurilla, így már nincs területe ellőni mellette.
40′
Teimel marad lent a földön, az ő ápolása miatt áll a játék: a szegediek azt reklamálják, hogy könyökkel odapakoltak egyet neki, és mivel ez a tizenhatos előterében történt, nem csak egy jó helyről járó szabadrúgás, hanem akár komolyabb retorzió is jöhetett volna – a játék azonban folytatódhat.
38′
Kurilla is bemutat egy védést: Orovecz lépett ki a jobb oldalon, majd bal külsővel próbálta kapura tenni, de a szegedi kapus résen volt.
37′
Busa Tamás távoli emelését könnyen öleli magához Gömöri – most egy kicsit ismét meg tudja tartani a labdát a SZVSE a szentesi térfélen.
34′
Az első keményebb fault a meccsen Teimel és Orovecz ütközését követően – eddig egyébként sportszerű a meccs, most sem kerül elő a lap. Közben egy rövid időre eleredt az eső.
32′
KAPUFA! Egy szép, kijátszott szegedi akció végén zörren meg a keresztléc, miután a büntetőterületen belül játssza magát tisztára Teimel, aki az ötös bal sarkáról nagy erővel lő, de a keresztlécen csattan a kísérlete!
27′
Többnyire a mezőnyben pattog a labda az utóbbi percekben: a kezdeti lendület után most egy picit leült a meccs, a SZVSE nem tudott olyan szinten fölénybe kerülni, hogy ebből egyenlítés legyen, a Szentes pedig nem sietteti a játékot vezetését követően.
21′
Az eddigi legveszélyesebb szegedi támadás: a szentesi védelem jobb oldalát bontották meg a hazaiak, majd a beadásra érkező Molnár védője szorításában is kapura tudta tenni – eléggé sarokra is ment, de már erőt nem tudott bele tenni, Gömöri vetődve hárított.
17′
Kurilla jött ki jó ütemből a kapujából, és rúgta el a jobbösszekötő helyén kiugró Mihály elöl a labdát – bár ketten is kísérték, szorították a támadót, de szükség volt a kapus tisztázására.
14′
Molnár Zsolt labdaszerzése után újabb két szögletet végezhetnek el a vasutasok: egyelőre azonban ezek a kornerek nem okoznak nagy gondot a szentesi védelemnek. Mezőnyben talán aktívabb a SZVSE, de a Szentes széleken vezetett támadásai több veszélyt hordoznak magukban.
12′
Majdnem ott a második! Egy bal oldali bedobás után Orovecz fordult le védőjéről, az alapvonalig vitte, majd jó is volt a centerezésre, de lemaradt róla a hosszún érkező társ.
10′
GÓÓÓÓÓL! Kijön a szorításból a Kinizsi, és megszerzi a vezetést! Egy mintaszerű labdával lépett ki a jobb oldalon Lőrincz, aki kapu fele tört, majd lapos lövését kiüti Kurilla, a kipattanó azonban érkezik Mihály, aki az üres kapuba pofozza azt a tizenegyes pontról, 0-1!
7′
Beszorul a Szentes most: zsinórban a harmadik szögletet végezheti el a SZVSE: végül lehúzza a labdát Gömöri, így felszabadul a szentesi kapu, de kihozni nem tudja a labdát Koncz Zsolt együttese.
3′
Az első lövés a hazaiaké: egy ígéretes támadás végén visszakerül a labda Nagy Balázshoz, aki jó 25 méterről tűzi rá, de ez veszélytelen Gömöri kapujára.
1′
A vendégek kezdték a mérkőzést.

15.57 – Érkeznek a felek a kezdéshez: a Szentes fehér felsőben, kék nadrágban, míg a vasutasok piros felsőben és sötét nadrágban lépnek pályára.

15.50 – Megérkeztek a szentesi szurkolók is, akik egy éve győzelemnek örülhettek hasonló párosításban: akkor Lekrinszki Ariel 90+2. percben szerzett góljával mindhárom pontot hazavihette a Kinizsi.

15.48 – Köszöntjük olvasóinkat a SZVSE-stadionból, a két csapat már javában melegít a hamarosan kezdődő mérkőzésre. Bár nem sokkal ez előtt szinte borítékolható volt, hogy egy szép zuhé is megérkezik a meccsre, mostanra kicsit kitisztult az ég, viszont mindenképpen valamivel hűvösebb időben játszhatnak a csapatok, mint az elmúlt napokban.

A mérkőzés Kőhalmi Attila sípszavára 16 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Nyeretlenül, mi több, pont nélkül vághat neki a nyáron átalakult SZVSE a Szentes elleni mérkőzésnek: a Kurca-partiak rajtja ugyanakkor pont ellenkezőleg sikerült, hiszen Koncz Zsolt tanítványai még nem szenvedtek vereséget az eddig lejátszott négy mérkőzésük alatt. A bajnokságot szabadnaposként kezdő vasutasok eddigi dolga nem volt könnyű persze, hiszen az Ásotthalommal és az Algyővel is találkoztak három mérkőzésük alatt, azonban ezúttal is az élmezőnybe vágyó együttessel kell szembenézniük hazai környezetben, ráadásul a Szentes a második legtöbb gólt szerezte a bajnokság csapatai közül, így a szegedi védelemnek mindenképpen fel kell készülnie erre a mérkőzésre. A közelmúltat tekintve is Mihály Róberték fele billen a mérleg, hiszen tavaly mind a két meccset, kapott gól nélkül nyerte a Szentes, amely az elmúlt három évben nem kapott ki a SZVSE-től: azonban abban biztosak lehetünk, hogy a vasutasok mindent megtesznek azért, hogy megszakítsák ezt a sorozatot, és megszerezzék első pontjaikat az idei kiírásban, így tehát egy igen élvezetes meccsre van kilátás!

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Itt szavazhat a MOL-Pick Szeged négy játékosára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A BL-szezon legjobbjait keresik.

Tovább olvasom

Sport

A Szeged videóelemzője szerint a magyar foci technikásabb, mint az ír

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Paul Ceusan, a Szeged-Csanád GA asszisztensedzője és videóelemzője a napokban hosszabbított szerződést a Tisza-parti klubbal. A 37 esztendős román szakember korábban Írországban dolgozott utánpótlásedzőként, többek között az ott szerzett tapasztalatairól, szakmája kihívásairól és a Szeged-Csanád GA fejlődéséről beszélgettünk vele. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Sport

Kiderült, hogy mikor indul újra a kézilabda-bajnokság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke az M4 Sportnak adott interjúban jelentette be, szeptember 6-án rajtol majd a magyar bajnokság. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál