Sport

Labdarúgás: nagy pofont kapott a HFC a Szigetszentmiklóstól

Labdarúgás: nagy pofont kapott a HFC a Szigetszentmiklóstól

2016. szeptember 25., vasárnap
Labdarúgás: nagy pofont kapott a HFC a Szigetszentmiklóstól
hfc_szeol_edzomerkozes02_gs

Négygólos vereséget szenvedett a Hódmezővásárhely az így továbbra is hibátlanul listavezető Szigetszentmiklós ellen.

A hazai együttes kispadjára ezúttal nem ülhetett le az eltiltott

Major László

, nélküle pedig még nehezebb feladat várt a vásárhelyiekre a hatból hat megnyert bajnokival a háta mögött érkező SZTK-val szemben. A helyzetet csak súlyosbította, hogy

Vass Máté

már a 11. percben megszerezte a vezetést övéinek, a 24. minutumban pedig

Mojzer György

találatával már kettőre nőtt a különbség. A vendéglátók csak kapufáig jutottak, és valamennyi lehetőségüket kihasználatlanul hagyták, míg a Pest megyeiek a második félidőben újabb két alkalommal mattolták

Bordás Dánielt

, így végül fölényes sikert ünnepelhettek. A HFC így zsinórban három győztes fellépés, két bajnoki és egy kupadiadal után szenvedett ismét vereséget. Kökény Tamásék legközelebb jövő szombaton a Dunaújváros otthonában javíthatnak.

Férfi labdarúgó NB III Közép csoport, 8. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Szigetszentmiklósi TK 0-4 (0-2)

Hódmezővásárhelyi, Városi Stadion. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Horváth Krisztián, Molnár Alex).

HFC:

Bordás - Kormányos, Tóth I. (Szabó II D. - a szünetben), Kökény, Tóth A., Máté, Végh (Mezei 65'), Szilágyi, Bartyik N., Pataki, Puskás (Szabó I D. 86').

Megbízott edző:

Gyürki István.

SZTK:

Mikler - Sipos, Májer, Mojzer (Imecz 69'), Fritz, Erdei, Vass, Rodenbücher, Barna (Switzer 62'), Földes, Varga (Pölöskei 78').

Vezetőedző:

Csurka Zoltán.

Gólszerzők:

Vass (11'), Mojzer (24'), Sipos (47'), Switzer (70').

Sárga lap:

Tóth I. (32'), Végh (49'), Puskás (58'), Szilágyi (70'), Mezei (75'), ill. Sipos (51'), Varga (65'), Rodenbücher (70'). Major László:

"Enerváltan és sok egyéni hibával játszottunk sajnos. Véleményem szerint a szerdai Kisvárda elleni kupamérkőzés 90 percre komolyan kihatott még a teljesítményükre. Ettől függetlenül egy jobb csapattól kaptunk ki, amely megérdemelten nyert, de a helyzeteink alapján túlzott a négygólos különbség."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.