Közélet

Becsöngetésig a rendőrök vigyáztak a gyerekek biztonságára Szegeden + FOTÓK

Becsöngetésig a rendőrök vigyáztak a gyerekek biztonságára Szegeden + FOTÓK

2016. szeptember 1., csütörtök
Becsöngetésig a rendőrök vigyáztak a gyerekek biztonságára Szegeden + FOTÓK
iskolakezdes06_gs

Szeptember 1-je van, 8 órakor Szeged összes iskolájában becsöngettek. Kisebb káosszal indult a mai nap: az autósoknak a megnövekedett forgalommal, a tömegközlekedéssel utazóknak pedig a legújabb menetrenddel kellett megküzdeniük.

Az első tanítási nappal az utcák is bedugultak, kis időbe telik, amíg a közlekedők a nyári pangás után újra megszokják a megnövekedett forgalmat. A balesetek elkerülése érdekében megyeszerte rendőrök és polgárőrök segítettek a gyerekeknek az iskolák közelében, így volt ez a Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolánál is. A város több pontján változott a forgalmi rend, ezért a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a helyi polgárőrség arra hívta fel az autóval, biciklivel közlekedők figyelmét, hogy ne megszokásból, hanem körültekintően vezessenek.

Virágné Nagy Angelika

, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, nagyon fontos a szülők példamutató magatartása a volán mögött, gyerekeiknek ugyanis így tudják leghatékonyabban átadni a KRESZ-szabályokat.

Nagy Pál

rendőr őrnagy, a CSMRK bűnmegelőzési osztályának ifjúságvédelmi kiemelt főelőadója hozzátette, a tanévben folytatják a „Lépésről lépésre a biztonságért” programot, illetve a felsőoktatásban három új drogprevenciós és általános bűnmegelőzési kurzust indítanak szeptember közepétől. Új programjaikban a 10 év felettieket szeretnék megszólítani bűn- és balesetmegelőzési kiadványaikkal, digitális anyagaikkal. Szeptember 1-jétől prevenciós pályázat indult alsós és felsős osztályokkal, középiskolásokkal. A rajzpályázatokat, tesztfeladatokat a hónap végén bírálják el, a beérkező munkákból pedig kiállítás nyílik a nyugdíjasok világnapján.

Vad Róbert

, a CSMRFK Balesetmegelőzési Bizottság titkára figyelmeztetett, a tanév elején szétszórtabb, szeleburdibb gyerekekre kell számítani a közutakon, ezért fokozott óvatossággal kell megközelíteni az iskolákat. Ugyancsak felhívta a figyelmet a megállni és várakozni tilos táblákra, melyek környékén a rendőrök szóban figyelmeztetik az autósokat.

iskolakezdes13_gs

Fejtörést okozott a módosított menetrend újabb változása

Szeptember 1-jétől nemcsak az iskola vette kezdetét, mától tanítási munkanapnak megfelelő menetrenddel közlekednek a buszok, villamosok és trolibuszok. Az ismét változó menetrendben 3, 3F, 4-es villamossal utazók jártak rosszul, hiszen az eddigi 12 perces követési idő helyett, 15 perces a járatsűrűség. Az SZKT oldalán olvasható közlemény szerint 1-es villamos ezentúl megvárja a Békéscsaba felől érkező vonatról átszálló utasokat Rókus állomásnál, ha a vonat 15 perc alatti késéssel érkezik. Mint arról korábban több alkalommal is beszámoltunk, a buszmenetrend bizonyos vonalakon nemhogy bővült, inkább karcsúbb lett az iskolakezdés idejére. Mától mutatkozik be az új 24-es és 32-es járat, előbbi a 20A és a 74A sűrítőjáratok helyébe lép, és Petőfitelep és Klebelsbergtelep között közlekedik; a 32-es pedig a 71-72-es járatokra segít rá az újszegedi víztorony és a Honvéd tér között. Az esti órákban viszont lecsíptek egy járatot a 20-as busz vonaláról, valamint két járatnyit ritkítottak a 74-es buszon. A 84-es, a 90-es és a 90F-es buszok pedig három perccel később indulnak. Részletes, menetrenddel ellátott cikkünket

ITT

találják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.