Újabb járatok ritkítása, még kevesebb kilométer azonos bérletárak mellett, a szentmihályi busz menetrendjének részleges átalakítása. A városháza 18 pontban módosítaná a buszok és villamosok útvonalát, menetrendjét. Részletek cikkünkben!
A SZEGEDma kedd reggeli cikkében megírtuk, augusztus 11-én dönt a városüzemeltetési bizottság az utasok által jelentős mennyiségű kritikával illetett tömegközlekedési menetrend megváltoztatásáról. Szinte az összes helyi politikai szereplő – beleértve a baloldali többséget, akik „finomhangolásról” beszéltek – kifejezte reményét, hogy legkésőbb szeptember elsejével, az iskolakezdéssel sikerül a város lakossága számára kielégítő választ adni a felmerült problémákra. A városháza javaslata a mai napon vált nyilvánossá, azonban a nyár elején, illetve még korábban megszüntetett járatok visszaállítása helyett újabb kilométerek elvételéről, nagyobb részt járatcsökkentésről döntenének, amivel további évi átlag 7 millió forintot spórolnának az eddigi 200 millión felül.
„Rendkívül furcsának tartjuk, hogy úgy hallotta meg a szegediek kérését a városvezetés, hogy újabb 11 ezer kilométert venne el tőlük. Nem értjük a baloldali többség politikáját, amely újabb buszokat vesz ki a rendszerből, miközben a bérlet ára nem változik” – kommentálta a javaslatot a kérdésben aktív szegedi jobbikos városatya, Tóth Péter. A politikus szerint a problémát csak elmélyítené, ha elfogadnák a tervezetet, fennakadásokat fog okozni. Példaként említette, hogy a szikiről induló első buszjáratot nem hozták korábbra, a 76-osnál pedig nem törődtek a lakosság kérésével. Úgy számolták, a 20-asnál évi 4500 kilométert, a 90-esnél 8500-at, a 74-esnél 8300 kilométert vesznek el a megszokotthoz képest. Tóth Péter azt ígérte, saját javaslattal készülnek a városüzemeltetési bizottság csütörtöki ülésére.
A buszjáratokat érintő változtatások
1.) A 20-as buszt ritkítanák, már 19:20-tól húsz perc helyett fél óránként jár esténként.
2.) Módosítanák a 32-es nyomvonalát, 100 méterrel hosszabb lesz forgalomtechnikai okokból.
3-4-5.) A 60-as a nyári tanszünetben 4:18-kor a Szőreg, malomtól induló járata megszűnne, helyette 60Y indulna. A 60Y esetében a szőregi malomtól 5 órakor és a rókusi templomtól 6 óra 20 perckor nem lenne busz ebben az időszakban, viszont 67Y indulna az előbbit pótolva ugyanakkor, ugyanonnan, az utóbbit pedig a kiskundorozsmai fürdőtől 5 óra 58 percre meghirdetett járat váltaná. A tanítási időszak alatt Sziksóstótól 6 óra 3-kor induló járatot 5 perccel előbbre hozzák.
6.) A 64-es 6 óra 25 perckor induló járata „lakossági kérésre” a nyári tanszünet munkanapjain a Mars térről indulva nem a Kereskedő közig, hanem azt érintve a repülőtérig járna. A 15 perccel később ellenkező irányba közlekedő busz szintén ezen az útvonalon haladna az ellenkező irányba.
7.) Ritkítanák a 74-est. 8 óra 20 perckor, 13 óra 20 perckor a Mikszáth utcából, a 8 óra 45 perckor 13 óra 45 perckor Gyálarétről már nem indulnának buszok. Ezzel párhuzamosan a Mars térről 8 óra 10-re, 13 óra 10-re, valamint Gyálarétről 8 óra 25-re és 13 óra 25-re kiírt buszok 10 perccel később állnának be.
8-9.) A szentmihályiak és a kecskéstelepiek borítékolhatóan elégedetlenek lesznek: a városvezetés lesöpörte egyhangúlag elfogadott döntéseiket, ragaszkodnak a tornyos épületben a korábbi ajánlatukhoz, azaz hétköznap csúcsidőben az eredeti nyomvonalon járna az új (60 éves nyomvonalon közlekedő) 76Y. A 76Y indulási időpontjai a Mars térről munkanapokon: 5.10, 5.40, 6.10, 6.40, 7.10, 14.10, 14.40, 15.10, 15.40, 16.10, 16.40, 17.10, 17.40. Szentmihályról hétfőtől péntekig: 5.40, 6.10, 6.40, 7.10, 7.40, 14.40, 15.10, 15.40, 16.10, 16.40, 17.10, 17.40, 18.10. Ezzel egy időben eltörölnének 18 76-os buszindulást, amelyek az előbbiekkel azonos időpontban, vagy 5 perc eltéréssel indultak.
10.) Örülhetne Baktó és Tarján szombat reggel és délelőtt Napfény Tescóba és Cserepes sori piacra járó utazóközönsége, a 77Y 6 óra 27 perc és 11 óra 27 perc, valamint visszafelé 7 óra és 12 óra között óránként a Völgyérhát utca a Móravárosi Bevásárlóközpont között jár.
11.) Az átszállási kapcsolatok problémáját felismerte a 90-es esetében a városvezetés. Újszeged Gabonakutatótól induló járatokat 3 perccel később indítanák, kivéve a 3.50-es és 22.55-ös buszokat. Ugyanezt tennék a személyi pályaudvartól induló járatoknál, amelyek munkanapokon 3 perccel, szabad- és munkaszüneti napokon induló járatokat 5 perccel később tennék meg útjukat a nyáron megszokotthoz képest. Újszeged, Gabonakutatótól munkanapokon 21.24 és 22.24 órakor, személyi pályaudvartól munkanapokon 22.05 órakor nem indulnának járatok, de ugyanekkor a Gabonakutatótól munkanapokon 21.04 és 22.04 órakor, a személyi pályaudvartól 21.45 órakor közlekedő járatok 10 perccel később indulnának. A pályaudvartól 23.50 órakor induló járat a hetek utolsó munkanapján és munkaszüneti napon közlekedne.
12.) A 90-es miatt a 84-es járatai is 3 perccel később indulnának.
13.) A 90F is 3 perccel később indulna. A Vadaspark felé új megállót helyeznének el, „Kenyérgyári út 5.” elnevezéssel, ami a „Kenyérgyári út” és a „Vadaspark (Textilgyári út)” megállók között helyezkedne el.
14.) A 90H esetében azt javasolják, álljon meg a Csillag tér (Lugas utca) megállóban.
SZKT: a 4-es villamos ritkábban járna csúcsidőben, cserébe gyakrabban menne a temetőbe a 3F, sűrítenék a 2-est
15-16-17-18.) A 3-3F, a 4 munkanapokon, csúcsidőben 12 perc helyett 15 percenként indulna (azaz Tarján végállomásról 7,5 percenként futna ki valamely járat). Ezzel álláspontjuk szerint könnyebbé válik az átszállás a 4-es villamosról a 76, 76Y buszjáratokra. A megspórolt kilométerekből a hétvégéhez hasonlóan több villamos menne el a Belvárosi Temetőig, a 2-es villamosok 7-8 perces követési idejét 5 percre csökkentenék a forgalmas időszakokban. Pozitív lépésként értékelhető, hogy a tervek szerint a 3-as villamos vonalán is lenne átlagosan óránként indított alacsonypadlós villamos, mert a Kálvária sugárúton több mozgáskorlátozottakkal foglalkozó intézmény található.