Írjon nekünk

Közélet

Szegedi politikusok a kvótareferendumról – a jobboldal mellette, a baloldal ellene buzdít

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Illegális bevándorlás - Röszke

Európa jövőjéről is szól a kvótareferendum – ebben egyetértenek az általunk megkérdezett helyi politikusok, ám míg a Fidesz, a KDNP és a Jobbik a népszavazáson való részvételre buzdít, addig az Együtt és a DK képviselői az otthonmaradás mellett érvelnek.

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – így szól a kérdés a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatos, október 2-ára kiírt népszavazáson. A kvótareferendumról kérdeztünk szegedi politikusokat, válaszaik tükrözik az országos tendenciákat: a kormánypártok és a Jobbik a részvételre buzdítanak, és azt mondják, hogy Botka László és a helyi baloldal politikájáról is véleményt formálhatnak a lakosok, addig a DK és az Együtt szegedi képviselői az otthonmaradást propagálják, mondván, hogy a kormány ki szeretné vezetni hazánkat az Európai Unióból, s ezt meg kell akadályozni.

Nógrádi Tibor: A népszavazás a magyarság és Európa érdekeiért való kiállás

A Fidesz helyi elnöke portálunknak úgy értékelte, Európa számára is irányadó lesz az október 2-i magyarországi népszavazás abban az értelemben, hogy Európa jövőjéről szavazunk. „Ha a magyarság határozottan elutasítja a kötelező betelepítést, azzal nem Európa ellen tesz, hanem éppen Európáért cselekszik, pontosan úgy, mint mikor az ország vezetése úgy döntött, ténylegesen és hatékonyan megvédi a határokat az ellenőrizetlenül beáramló migránstömegtől. Azért az Európáért állhatunk ki a betelepítési kvóta elutasításával, mely mindig befogadó volt ugyan, de megvédte identitását, értékeit és érdekeit” – hangsúlyozta Nógrádi Tibor. Hozzátette, kontinensünknek most az az érdeke, hogy a különböző világhatalmi konfliktusok ne vetüljenek ki ide Európába, hanem a saját területükön oldódjanak meg. Csak így lehet megőrizni a rendet és a békét Európában.

nograditibi01

Nógrádi szerint Magyarországnak és Európának is alapvető joga meghatározni, ki tartózkodhat a területén, kit enged be oda. A magyaroknak és az európaiaknak alapvető joguk meghatározni azt is, kivel akarnak együtt élni, és kivel nem. Az ezzel kapcsolatos döntést a következő generációk jövőjéről való felelős gondoskodás jegyében kell meghozni. „Az október 2-i népszavazás tehát a magyarság és Európa értékeiért, érdekeiért való kiállásról, az önvédelemről, az önazonosság megőrzéséről szól, nem pedig a pártpolitikáról. Éppen ezért roppant álságosnak és veszélyesnek tartom azt a politikai magatartást, mely a részvétel ellen agitál, és valamiféle pártpolitikai színezetet akar belekeverni az össznemzeti véleménynyilvánításba” – szögezte le Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi elnök-frakcióvezetője.

Binszki József: Az otthonmaradás az egyetlen jó válasz

kozgyules10kf_binszki_jozsef

„Ez a népszavazás semmi másra nem jó, mint arra, hogy Orbán Viktor emberellenes politikáját alátámassza és megerősítse. Mi úgy ítéljük meg, hogy ez az első lépése Magyarország az Európai Unióból történő kivezetésének, ezért mindenkit arra kérünk, hogy távolmaradásával szavazzon” – hangsúlyozta Binszki József, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke. Azért buzdít otthonmaradásra a politikus, mert véleménye szerint a legerősebben és leghatározottabban úgy tudnak az Orbán-kormánynak üzenni a választópolgárok, ha nem mennek el elegen, és érvénytelen lesz népszavazás. „Otthon kell maradni, ez az egyetlen útja annak is, hogy Magyarország az unió tagja maradjon” – szögezte le. A DK-s önkormányzati képviselő kérdésünkre elmondta, az országos pártvezetés döntésétől függ, hogy fognak-e Szegeden külön kampányt szervezni a kvótareferendum ellen. A DK volt egyébként az első párt, mely már az október 2-i népszavazás bejelentésének a napján közölte, hogy távol marad a referendumtól, és ugyanerre szólított fel más pártokat is. Gyurcsány Ferenc pártelnök javaslatához azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA – Modern Magyarország Mozgalom Párt, illetve az MSZP „csatlakozott”, vagyis ezek a pártok is távolmaradásra buzdítanak. A Demokratikus Koalíció egyébként országos kampányát szeptember másodikán kezdi meg, és terveik szerint a referendum előtti napon élőláncot vonnak a parlament épülete köré.

Haág Zalán: A bevándorlás megkönnyítése nem szolgálja Európa és Magyarország érdekeit sem

„A baloldal igyekszik bagatellizálni ennek a népszavazásnak a tétjét, miközben annak hazánk rövid- és hosszú távú jövője szempontjából is kulcsszerepe van” – nyilatkozta a SZEGEDma megkeresésére Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke. A kisebbik kormánypárt szegedi közgyűlési frakcióvezetője emlékeztetett: az Európai Bizottság – mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül – szerdán tette közzé migrációs javaslatait, többek között egy közös uniós áttelepítési keretprogramra vonatkozó elképzelést. „Ez alapján egyértelmű, hogy Brüsszel tovább erőlteti a kényszerbetelepítést, és a határok erősebb védelme helyett egyre részletesebb terveket dolgoz ki a bevándorlás megkönnyítésére, ami semmiképpen sem szolgálja Európa és Magyarország érdekeit” – mondja a kereszténydemokrata városatya.

haag_zalan_gsHaág Zalán hozzátette, a szerdán bejelentett tervek alapján Brüsszel minden uniós tagországot arra kötelezne, hogy fogadjon be bevándorlókat. A javaslatcsomag éves betelepítési tervekre is javaslatot tesz, ez azt jelenti, hogy a tagállamok helyett Brüsszelből szabnák meg a betelepítendő bevándorlók számát. „Mivel erről nem kérték ki az uniós állampolgárok, így a magyarok véleményét, ez a javaslat elfogadhatatlan. Sajnálatos, hogy a szegedi baloldal, élén Botka Lászlóval, támogatja a bevándorlók Magyarországra érkezését, és – mivel több hónap elteltével sem válaszolt ezt firtató kérdésünkre – feltehetően fel is ajánlotta Martin Schulznak Szegedet, mint kijelölendő lakóhelyet a Magyarországra betelepítendő bevándorlók számára. Ezért is fontos, hogy minél több szegedi is elmenjen szavazni október 2-án, és mindannyian mondjunk nemet a kötelező betelepítési kvótára – ha ez sikeres lesz Magyarországon és Szegeden is, sem a baloldal, sem Brüsszel, sem Botka László nem lesz képes véghezvinni a migránsok hazánkba, illetve városunkba telepítését” – zárta gondolatait a KDNP-s önkormányzati képviselő.

Nagy Sándor: Európa mellett kell kiállnunk, a népszavazás ellen

nagy_sandor06kf

„Nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésként vetette fel a kormány ezt a témát, ezért az Együtt azt mondja, hogy erre a népszavazásra nem szabad elmenni, mert valójában a kormánynak az unióellenes kampányáról van szó” – hangsúlyozta Nagy Sándor. Az Együtt színeiben politizáló alpolgármester már több alkalommal kifejtette a véleményét arról, hogy milyen fontos Magyarországnak és Szegednek is az európai uniós tagság, s szerinte most ezt akarja hosszú távon leépíteni a kormány, aminek az is lehet a végkifejlete, hogy kilépteti hazánkat az EU-ból. „Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is erről nyilatkozott a múlt héten, illetve a kormányszóvivő is erről beszélt, holott a kormányszóvivők nem szoktak ilyen kérdésekben nyilatkozni, úgyhogy azt mondjuk a szavazóinknak és a szegedieknek, hogy ne menjenek el szavazni” – közölte. Az Együtt egy Európa-párti kampányra készül, és Nagy Sándor kérdésünkre elmondta, hogy Szegeden is kiállnak az unió mellett, a népszavazás ellen. Az alpolgármester úgy értékelte, az otthonmaradás a jó megoldás, hiszen egy rosszul feltett, nem releváns kérdésről van szó, ezért buzdítanak arra, hogy ne menjenek el véleményt nyilvánítani a szavazópolgárok.

Tóth Péter: Botka László befogadó politikáját és a baloldal csúsztatásait is leszavazhatjuk

„A betelepítési kvótával kapcsolatban először a Jobbik vetette fel, hogy jó lenne népszavazást tartani. A tavalyi események jól igazolták, hogy nemzetpolitikai ügyekben biztosítani tudjuk a kétharmados többséget, erre példa volt a honvédségnek a határra történő vezényléséről hozott döntés” – emlékeztetett Tóth Péter, a Jobbik szegedi és megyei elnöke. Hozzátette, pártja álláspontja szerint egyszerűbb lett volna népszavazás helyett egy alaptörvény-módosítással biztosítani a magyar állampolgárokat arról, hogy ne legyen betelepítés. Tóth megjegyezte, ez nemcsak jóval olcsóbb megoldás lett volna, hanem már rég elrendezhette volna a kérdést Országgyűlés, ettől függetlenül most minden szimpatizánsukat arra buzdítják, hogy menjenek el szavazni október 2-án, és foglaljanak állást a betelepítés ellen. „A kvótareferendum Szegeden különösen jelentős, hiszen itt a baloldali befogadó politikát és Botka László hazugságát is leszavazhatjuk ezáltal. Kiemelten fontos, hogy városunkban milyen arányban vesznek részt a népszavazások a lakosok, és milyen arányban mondanak nemet arra a politikára, amit a baloldali többség képvisel. Be kell bizonyítanunk, hogy a közvélemény-kutatások ellenére is Szeged elutasítja a bevándorlást, és nem lesz menekülttábor” – hangsúlyozta Tóth Péter.

jobbik_sajttaj02kf

A jobbikos önkormányzati képviselő hozzátette, természetesen fognak helyben kampányolni, s nem foglalkoznak azzal, hogy ez esetlegesen a kormánypártokat erősíti, ugyanis a következő évtizedeket meghatározó migráció nemcsak Magyarország, hanem egész Európa lakosságát veszélyeztetheti, vagyis nem pártpolitikai kérdésről van szó. „Az uniónak újra kell értelmeznie menekültpolitikáját, mert amennyiben kitárja külső kapuit, akkor rövid időn belül nem beszélhetünk már történelmi és politikai értelemben hagyományos módon Európáról” – fogalmazott. Tóth Péter szerint ezért is fontos, hogy határozott véleményt formáljon Magyarország október 2-án, s hazánkon belül is Szeged.

Kommentek

Hírzóna

Megújul Szegvár központja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Több mint 900 millió forintból.

Tovább olvasom

Közélet

Rovó László: A kitérő válaszok ideje lejárt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A városért érzett felelősségből fejtette ki politikai véleményét tőle szokatlan módon a Szegedi Tudományegyetem rektora. Interjú.

Tovább olvasom

Közélet

Ürülék- és vizeletszagot hagyott maga után a cirkusz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hiába tisztítottak magasnyomású géppel a cirkusz területén, bűzölgő foltokat hagyott maga után a cirkusz a Rókusi körúton.

Tovább olvasom

Aktuál