Szijjártó: a magyar gazdaságnak fontos a villamosított vasúti összeköttetés Szlovéniával

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

CERAR, Miro; Szijjártó Péter

A magyar-szlovén villamosított vasúti összeköttetés Magyarország gazdasági helyzetét jelentősen erősíti – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Muraszombaton (Murska Subota), miután Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel felavatták a Pragersko-Hodos (Őrihodos) vasútvonalat.

Az európai vasúti törzshálózat részét képező 2013 novemberétől működő, 6-os számú, Mediterrán vasúti árufuvarozási folyosó Szlovéniát és Magyarországot is érinti, fejlesztése mindkét országnak kiemelt érdeke. A Pragersko-Őrihodos vasútvonal ennek a Mediterrán korridornak a része, a koperi kikötő és Magyarország közötti vasúti összeköttetés egyetlen, még nem villamosított szlovéniai szakasza volt.

A külügyminiszter kiemelte, hogy a korszerűsítés jelentős előrelépés Magyarország külkereskedelme számára, hiszen a közel-keleti és a távol-keleti export szempontjából kulcsfontosságú, hogy a koperi kikötőt most már sokkal gyorsabban el lehet érni Magyarországról. Magyarország exportja az arab országokba és Ázsiába eléri a 8 milliárd dollárt, ennek pedig jelentős részét a koperi kikötőn keresztül bonyolítja le. “Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarországról az áru milyen gyorsan éri el a koperi kikötőt – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy Magyarország a koperi kikötő második legjelentősebb felhasználója, a forgalom 20 százaléka Magyarországhoz kötődik. “Évente a magyar vállalatok 170 ezer konténernyi árut forgalmaznak a koperi kikötőn keresztül” – hangsúlyozta.

A miniszter úgy véli, a beruházással Magyarország és Szlovénia jelentős mértékben megerősítette közép-európai logisztikai és tranzit szerepét. Egyrészt a Mediterrán vasútvonal összeköti Spanyolországot a magyar-ukrán határral, másrészt pedig – észak-déli irányból nézve – a balti államokkal.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia közösen kezdeményezték a Borostyánkő elnevezésű, az Adriától a Balti-tengerig tartó vasúti összeköttetés létrehozását. Ennek jegyében ma Magyarországon több vasúti fejlesztés is zajlik, többek között most villamosítják a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasútvonalat – mondta.

A miniszter szerint a mai napon egy újabb összeköttetés jött létre Magyarország és Szlovénia között, ami újabb bizonyítéka a kiváló kétoldalú kapcsolatoknak, amit tovább akarnak fejleszteni. Kétszer kétsávosítják az M70-es autópályát, így legkésőbb 2019-re végig autópályán lehet közlekedni Ljubljana és Budapest között, valamint 2020-ig két új határátkelőhelyet is létrehoznak a két ország között, továbbá összekötik a villamos energia hálózatokat és a távvezeték rendszereket, szorosabbra fűzve a két ország együttműködését – fejtette ki Szijjártó Péter.

“Abban már nincsen vita, hogy Európa növekedési motorját Közép-Európa jelenti a jelenben és fogja jelenteni a jövőben is” – mondta, majd hozzátette, hogy ehhez ugyanakkor szoros közép-európai együttműködésre van szükség.

Miro Cerar szlovén kormányfő elmondta, hogy a 109 kilométer hosszú vágány korábban nem volt villamosítva, korszerűsítésével ezért lehetővé tették, hogy a koperi kikötőből még több áruforgalmat lehessen lebonyolítani Kelet-Európa felé. A kormány a koperi kikötő további fejlesztését és a második vasútvonal megépítését is tervezi – hangsúlyozta.

“A vasútvonalon 78 kereszteződést hoztunk létre, hogy a szerelvények akár óránként 170 kilométeres sebességgel haladhassanak a legmagasabb biztonsági intézkedések mellett” – mondta.

Cerár szerint a sikeres projekt lendületet ad a két országnak a további cselekvéshez.

A Pragersko-Őrihodos vasútvonal fejlesztése és villamosítása 465,5 millió euróba került, amelyből 231,1 millió eurót a Kohéziós Alapokból, a többit nemzeti önrészből fedezte a szlovén kormány. A vonal teherfuvarozásra és személyszállításra is alkalmas.

Előző sztori

Országos ellenőrzést tart hétvégén a rendőrség

Következő sztori

Az esős idő ellenére sokan kilátogattak a Dugonics térre + FOTÓK