Közélet

Botka a szegedi DK-nál és Fidesznél is kiverte a biztosítékot

Botka a szegedi DK-nál és Fidesznél is kiverte a biztosítékot

2016. május 31., kedd
Botka a szegedi DK-nál és Fidesznél is kiverte a biztosítékot
gyurcsanybotka

Egyesek szerint elgurult a gyógyszere, mások kocsmai kommunikációval vádolják az MSZP választmányi elnökét, aki megtisztítaná a közéletet Orbántól és Gyurcsánytól is.

„Mind

Orbán,

mind

Gyurcsány

nélkül jobb lenne a közélet” – nyilatkozta

Botka László,

az MSZP országos választmányi elnöke és egyben Szeged polgármestere

a napokban a Népszabadságnak.

Tette mindezt érdekes módon épp abban az időszakban, amikor

a teljes szegedi ellenzék a civilekkel karöltve az ellen tiltakozott,

hogy Botka a demokrácia és az önkormányzatiság alapelveit sutba vágva, pitiáner személyes politikai bosszútól vezérelve visszahívta a helyi pénzügyi bizottság leginkább kritikus külsős tagját,

Tanács Esztert

(mely döntés után a szegedi Fidesz-L.É.T. frakció jelezte is, nem vesz részt a kutyakomédiává süllyesztett testület munkájában,

Nógrádi Tibor

elnök-frakcióvezető lemondott tagságáról), és ugyanígy a teljes helyi ellenzék a civilekkel együtt, a demokrácia és a civil jogok védelmében áll ki

az érdekeik érvényesítéséért küzdő Cserepes sori kereskedők megsegítéséért,

akik ellen egyre nyíltabb háborút folytat a polgármester és a piacot üzemeltető cég élére ültetett párttársa,

Rácz Attila

...

Botka bolsevik módszerei

Jegyezzük meg, nem ez az első alkalom, hogy egykori miniszterelnökéről véleményt mond a szocialista politikus, korábban

„one man show-nak”

nevezte a DK-t, amelyre a párt alelnöke,

Ara-Kovács Attila

azt válaszolta

portálunkon keresztül,

hogy vannak olyan pártok, ahol még egy ember sincs, aki „elvihetné a show-t”. Az is emlékezetes, hogy 2009-ben (még jóval a DK alakulása előtt)

a Botka-apparátus kiretusálta Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök (Botka László korábbi legnagyobb politikai szövetségese) fotóit

A szegedi nagyárvíz képeskönyve című, a polgármesteri hivatal gondozásában megjelent könyv javított és bővített kiadásából.

Mester Ákos,

a 168 Óra című hetilapban főszerkesztője akkoriban Ideje van az árulásnak című írásában úgy értékelt, az eljárás emlékeztet a klasszikus bolsevik módszerre, amikor „a kínossá vált elvtársakat” kiretusálták a történelmi fotókról.

dk_sajtotajekoztato02kf

A szegedi polgármester jelenleg az MSZP június 25-i tisztújítására készül, ahol a pártban és azon kívül is népszerűnek számító

Hiller Istvánnal

, az MSZP egykori elnökével mérkőzik meg az országos választmány elnöki posztjáért. Botkát -

szellőztette meg a Magyar Idők napilap

- "stílusa miatt nem szeretik a választmányban, ugyanis a tagok véleményét alpári hangnemben kommentálja az üléseken." Nyilvánvalóan ennek a birkózásnak - illetve Botka egyre kevésbé titkolt miniszterelnök-jelölti ambícióinak - is betudhatók az éles megfogalmazások, melyek mind a jobb-, mind a baloldalon kiütötték a biztosítékot. Megkérdeztük a szegedi DK és a szegedi Fidesz vezetőjét, mit gondolnak a Népszabadságban közölt nyilatkozatról.

Binszki nem reagál, másoknál megszűnt a tisztelet

„Botka László országos politikusként, MSZP-s választmányi elnökként tett kijelentéseire nem kívánok reagálni, csak azokra, amiket polgármesterként tett” – mondta megkeresésünkre a Gyurcsány-párt szegedi városatyája,

Binszki József

, aki két képviselőtársával részt vesz az MSZP vezette városi koalícióban, de emellett a Szeged-központú 1-es és 2-es Csongrád megyei választókerület DK-szervezetének

elnöke is.

Kevésbé volt diplomatikus

Koromné Fenyvesi Rozália

, a helyi DK ügyvezető alelnöke. „Hitelesség? Kormányzóképesség visszaszerzése? Kompromisszumok, együttműködési készség nélkül - legyen az bárki - nem fog menni” – ezekkel a sorokkal tette közzé a Facebookon nyilvános bejegyzésében a cikket. A Demokratikus Koalíció Szeged barátai (csoport kommentelői) sem üdvözölték kitörő örömmel az interjút, egyikük azt írta, hogy „Botka, Botka! Kár érte!” (sic!), csoporttársa szerint viszont „elgurult a gyógyszere” a szegedi polgármesternek. Habár a népszabadságos cikk Botka László hivatalos oldalára nem került ki, még oda is érkeztek megjegyzések: „eddig tiszteltem! De csak eddig...” – gépelte be a szegedi polgármester egy (korábbi?) követője.

Nem kellene hülyének nézni a választókat

A jobboldalisággal nehezen vádolható

Gépnarancs honlap véleménycikke

is határozottan fogalmaz. „Akár azt is gondolhatná az ember, hogy egy Botkához hasonló demokrata, egy választott képviselő, egy polgármester és egy párt választmányának elnöke csínján bánik a saját és a másik választóival, vagyis nem nézi hülyének azokat, akik nem rá, vagy az ő opciójára, hanem éppen Gyurcsányra vagy Orbán Viktorra adják a voksukat. E két politikus a választók kegyéből, az ő voksaik alapján van jelen a közéletben, akár tetszik ez Botkának, akár nem” – vélekedett

Zsebesi Zsolt

szerkesztő, aki egy érdekes focihasonlattal is reagált Botka kijelentésére. Megjegyezte, ez az ötlet „olyan, mintha az FC Barcelona, amelynek minden évben meg kell vívnia a spanyol bajnoki címért ősi riválisával, a Real Madriddal, közleményt tenne közzé arról, mennyivel jobb lenne a spanyol bajnokság a Real Madrid nélkül”.

nogradi_tibor_sajtaj02_gs

A purparlénak Szeged issza meg a levét

Nógrádi Tibor szegedi Fidesz-elnök elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy Botka Lászlót hosszú idő óta „politikai skizofrénia” kínozza. „Világosan látszik, hogy MSZP-s pártvezetőként és szegedi polgármesterként szenved a kettős szerepben, nem tudja eldönteni, mikor melyiknek feleljen meg. Több mint izgalmas, hogy már nemcsak az egykori közös fotóikról retusáltatja ki maga mellől korábbi nagy szövetségesét, Gyurcsány Ferencet, de karrierje érdekében egy fontos pártbeli választás előtt immár nyilvánosan el is határolódik tőle. A magyar választópolgárok, köztük a szegediek azonban nem feledik el

Gyurcsány Ferenc szegedi látogatásait,Botka Lászlóval közös szerepléseit,

politikai szövetségüket, nagy barátságukat. Világosan látják, hogy a polgármester ez ügyben is hazudik, csúsztat, és - ami az emberi oldalt illeti -, azt is érzékelik, mennyire lehet rá számítani” - fejtette ki. Az Orbán Viktorral kapcsolatos Botka-döfést Nógrádi úgy értékelte, nagy szerencse, hogy a szegedi városvezetés részéről nap mint nap érkező, ilyen és ehhez hasonló öncélú gáncsoskodások, acsarkodások lepattannak a polgári kormány miniszterelnökéről. Botka László durva sértegetései ellenére Szeged nem szenved hátrányt a pályázati források odaítélésénél. „Ezzel együtt visszataszítónak tartom a szokásos Botka-féle retorikát, mely nem más, mint a tőle megszokott kocsmai kommunikáció folytatása” - fogalmazott. A szegedi Fidesz elnöke végül a helyi DK-nak is üzent: nincs két Botka László, tehát a polgármester, akit intézkedéseiben támogatnak és segítenek, ugyanaz a személy, ugyanaz a politikus, akivel országosan harcban állnak. Ahogy a Tanács Eszter-ügy is mutatta (ahol a három DK-s képviselő tartózkodásával határolódott el a polgármester antidemokratikus és az önkormányzatiság értékeit sértő kicsinyes húzásától), Binszkiéknek dönteniük kell, hogyan viszonyulnak a városvezető személyiségéhez, tevékenységéhez. „Nincs két Botka László, és bármilyen görcsösen is igyekszik megfelelni a két szerepének, ez lesz a nagy kudarca. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy ennek az évek óta tartó politikai purparlénak végső soron Szeged, a szegediek isszák meg a levét” - összegzett.

Pintér M. Lajos - Tóth Marcell

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.