Közélet

Több mint húsz állatvédelmi szervezettel kezdett konzultációt az igazságügyi tárca

Több mint húsz állatvédelmi szervezettel kezdett konzultációt az igazságügyi tárca

2016. április 15., péntek
Több mint húsz állatvédelmi szervezettel kezdett konzultációt az igazságügyi tárca

Több mint húsz állatvédelmi szervezettel kezdődtek meg az állatvédelmi konzultációsorozat egyeztetései az Igazságügyi Minisztériumban - jelentette be Völner Pál, a tárca parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Elmondta: három munkacsoport létrehozásáról határoztak a felek. Az első munkacsoport a hatóságokkal való operatív együttműködéssel, annak fejlesztésével, kereteivel foglalkozik, a második a szabályozási környezetben felmerülő javaslatokat összesíti, a harmadik pedig a neveléssel, a felvilágosítással kapcsolatos felvetéseket tekinti át. Közölte azt is, hogy a tervek szerint a munkacsoportok két hónap múlva összegzést készítenek, az ősszel pedig újabb összesített egyeztetést tartanak és fél éven belül fogalmazzák meg a jogalkalmazást érintő, illetve a szabályozással kapcsolatos javaslataikat. Az MTI kérdésére az államtitkár arról is beszélt, hogy más tárcákat is be kívánnak vonni az egyeztetésbe és már a pénteki megbeszélésre is meghívták a hatósági együttműködés érdekében a rendőrséget. Hozzátette: a Belügyminisztérium mellett a szabályozási javaslatokat összesítő munkacsoportba a földművelési tárcát, a neveléssel összefüggő munkacsoportba pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumát tervezik bevonni. Völner Pál március elején jelentette be, hogy a tárca konzultációsorozatot kezd, s kiemelt célnak nevezte, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek. Akkor hangsúlyozta, a büntető törvénykönyv (Btk.) legutóbbi szigorítása emelte az állatkínzás miatt kiszabható büntetési tételeket: alapesetben 2 év, minősített esetben 3 év letöltendő szabadságvesztés is kiszabható, ha valaki ilyen bűncselekményt követ el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.