Sport

Lovassport: regionális díjugrató versenyt rendeznek Algyőn vasárnap

Lovassport: regionális díjugrató versenyt rendeznek Algyőn vasárnap

2016. április 9., szombat
Lovassport: regionális díjugrató versenyt rendeznek Algyőn vasárnap
algyoi_dijugrato10_gs

Tavasznyitó regionális díjugrató versenyt tartanak vasárnap az algyői lovaspályán: reggel kilenctől várják már a lovassport iránt érdeklődőket a szervezők a várhatóan izgalmas versenyekkel.

Április 10-én, vasárnap 9 órától kezdődik a Tavasznyitó regionális díjugrató verseny az algőyi lovaspályán a 90 centiméteres versenyszámmal. „Lényegében bárki számára nyitott a verseny, de főleg a régió három megyéjéből, Békésből, Csongrádból és Bács-Kiskunból várható a legtöbb induló. Kilencven centitől százhúsz centiig lesznek különböző versenyszámok ifjúsági lovasok számára is, amelyek folyamatosan zajlanak majd a nap folyamán. Lélektani határ volt a százas nevezési szám, ezt pénteken sikerült átlépnünk, előzetesen szerettük is volna, ha ezt sikerül meglépni” – fogalmazott portálunknak a szervezők nevében

Zajzon András

Hozzátette, ez a várható létszám egy kellemes versenyt ígérhet vasárnapra, hiszen így nem lesz túl zsúfolt sem a program. A vasárnapi egyben minősítő verseny is a megyei és bizonyos országos bajnokságok tekintetében is, így ezért is lovagolhatnak a résztvevők a hét zárónapján. A kilátogató közönséget széles választékú büfé is várja a verseny napján.

A Tavasznyitó regionális díjugrató verseny programja, Algyő

algyo_dijugratas_plaka

Tavasznyitó regionális díjugrató versenyt tartanak vasárnap az algyői lovaspályán, ahol száznál is több versenyző mérheti össze erejét.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=625568

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.