Közélet

Algyő a kamarával összefogva dolgozik a helyi gazdaság élénkítésén + FOTÓK

Algyő a kamarával összefogva dolgozik a helyi gazdaság élénkítésén + FOTÓK

2016. április 21., csütörtök
Algyő a kamarával összefogva dolgozik a helyi gazdaság élénkítésén + FOTÓK
gazdasagi_forum004kf

A gazdaságélénkítés területén öt alapvető területet támogat az algyői önkormányzat 100 millió forintos keretből idén. A pályázatok feltételeiről is szó volt azon a gazdasági fórumon, amelyen együttműködési megállapodást írt alá a nagyközség a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával.

A gazdaság versenyképességének fokozása a legfontosabb célja annak az együttműködési megállapodásnak, amit Algyő nagyközség a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával (CSMKIK) kötött.

Füzesy István

, Algyő gazdasági referense a rendezvényen arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat 2015 elején hirdette meg a „vállalkozásbarát önkormányzat – önkormányzatbarát vállalkozás” programot, amelynek keretében rendszeresen tartottak gazdasági rendezvényeket. A nagyközség a település kis- és középvállalkozásainak (kkv) támogatása érdekében felvette a kapcsolatot a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, és a közös munka egyik eredménye az együttműködési megállapodás. A korábbi években már volt egy támogatási rendszer, ami nem nyerte el a tetszését a vállalkozóknak, amit bizonyít, hogy egyetlenegy igénylő sem volt. Az üzenet egyértelmű volt az önkormányzat számára: változtatni kell, így egy gazdaságélénkítő program kidolgozásába kezdett Algyő, amelyet szakértőként a CSMKIK is véleményezett.

Molnár Áron

polgármester az együttműködési megállapodás aláírása után emlékeztetett, olyan gazdaságösztönző program kidolgozását szorgalmazta már a 2014-es választások után is, ami nem csupán hangzatos szlogenekből áll, hanem az érintettek is érzik annak pozitív hatásait. Ehhez az érintett felek, vagyis a helyi gazdasági szereplők és az önkormányzat elképzeléseinek az összehangolására volt szükség. A munka fontos állomásának nevezte a település első embere, hogy idén januárban a képviselő-testület egy gazdaságélénkítő rendeletet fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy elinduljon a közös munka a vállalkozások és az önkormányzatok között. „Az algyői képviselő-testület 100 millió forintot különített el az idei költségvetésben a gazdaságélénkítés támogatására. Ez az összeg alkalmas arra, hogy a vállalkozók komoly párbeszédet kezdjenek az önkormányzattal” – hangsúlyozta Molnár Áron.

gazdasagi_forum008kf

Hozzátette, a kormányzat is arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy nagy hangsúlyt fektessenek a gazdaságélénkítésre, ám a helyhatóságok alapvetően nem gazdasági szereplőként működnek, ezért fontos feladatnak nevezte a polgármester, hogy maga az önkormányzat is szemléletet váltson, és elkezdjen gazdasági szereplőként gondolkodni bizonyos területeken. Ez irányba már több lépést is tett Algyő nagyközség, példaként az ipari parkot említette, ahol a korábbi 10 helyett már 30%-os tulajdonhányaddal rendelkezik az önkormányzat. Molnár Áron megjegyezte, köztudott, hogy Algyőn magas az iparűzési adóbevétel, ám szerinte nem lehet pusztán erre építeni, hiszen a kormányzati akaratnak ki van szolgáltatva a település, vagyis nem tudható, meddig marad meg ez a biztosnak mondható bevétel. Ezért is érdemes több lábon állni, s ezért is preferálják a turisztikai célú fejlesztéseket, és ugyancsak ezért vállal a

kenderprogramban

koordináló szerepet Algyő, ahol az ipari feldolgozásban is gondolkodnak. „Nekünk az a célunk, hogy az az önkormányzati gazdagság, ami Algyőt jellemzi, az előbb-utóbb jelenjen meg az itt lakóknak és az itt vállalkozóknak a szintjén is” – szögezte le Molnár Áron polgármester. A fenntartható fejlődés fontosságát hangsúlyozta a rendezvényen

Nemesi Pál

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, mely szemléletnek meglátása szerint az önkormányzatoknál is meg kell jelenniük. Elmondta, Algyőn 700-750 vállalkozást működtetnek, közülük a CSMKIK 450-nel van adminisztratív kapcsolata is, míg 250-300-ra tehető azon vállalkozások, illetve vállalkozók száma a nagyközségben, akik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén folytatják tevékenységüket. 15 olyan cég is működik a településen, amelyik önkéntes kamarai tagsággal rendelkezik. Kiemelte, hogy az algyői önkormányzatnak sokkal szorosabb a kapcsolata a kamarával az elmúlt két-három évben, mint sok más helyhatóságnak, és a gazdaságélénkítéssel kapcsolatos kérdésekben minden esetben kikérték a CSMKIK véleményét. Nemesi üdvözölte az ipari park fejlesztését célzó elképzeléseket, de megjegyezte, hogy Algyőnek meg kell küzdenie Szeged közelségével, hiszen egy nagyváros agglomerációjában ipari parkot működtetni külön kihívást jelent.

gazdasagi_forum011kf

„A siker nem jön hozzád – te mész hozzá” – a

Marva Collins

mottójával meghirdetett algyői gazdasági fórumon a gazdaságélénkítést célzó önkormányzati rendelet elemeit

Varga Ildikó

jegyző ismertette az érdeklődőkkel. Elhangzott, hogy a nagyközségben az önkormányzat ösztönzi az új munkahelyek létrehozását, ezen felül egységes, azonos feltételekhez kötött beruházásösztönző ingatlanvásárlási engedményeket nyújt. Az innováció, továbbá a gazdaság- és kereskedelemfejlesztés segítése mellett a mezőgazdasági termelők földvásárlását is támogatják az idei évre szánt 100 milliós költségvetési keretből. A részletes szabályozást és a pályázati feltételeket az önkormányzat gazdaságélénkítésről szóló helyi rendelete tartalmazza, amit

ITT

talál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.