Közélet

Szűnjön meg a nagyfai menekülttábor! - kezdeményezi az algyői testület

Szűnjön meg a nagyfai menekülttábor! - kezdeményezi az algyői testület

2016. március 2., szerda
Szűnjön meg a nagyfai menekülttábor! - kezdeményezi az algyői testület
kozgyules_algyo18_gs

Rendkívüli ülésen, ellenszavazat nélkül döntött az algyői képviselő-testület arról, hogy a nagyfai menekülttábor megszüntetését javasolják. Elfogadták a buszmenetrend módosítását, illetve a szünidei gyermekétkeztetés kibővítését is támogatták a képviselők.

Egyöntetűen kiáll a nagyfai ideiglenes befogadóállomás megszüntetése mellett az algyői képviselő-testület – erről is döntöttek a március elsejei rendkívüli ülésen. A

Kassné Bakó Ildikó

,

Gonda János

,

Herczeg József

,

Pongrácz Tamás

és

Roczkó András

által jegyzett előterjesztésben az olvasható, hogy

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője kezdeményezésére indítványozzák az algyői polgárok biztonsága érdekében, hogy megszűnjön a menekülttábor. Felkérik

Molnár Áron

polgármestert, hogy haladéktalanul kezdje meg az erre irányuló tárgyalásokat a felhívásban szereplő települések, így Hódmezővásárhely, Maroslele és Makó polgármestereivel. Az előterjesztéshez kiegészítést tett településvezető, melyben az szerepel, hogy az Alaptörvény XXV. cikkében foglaltak alapján az önkormányzat nevében írásban forduljon

Orbán Viktor

miniszterelnökhöz a polgármester a tábor megszüntetését kérve. A

testület február 18-i ülésén

is foglalkozott a bevándorlással, az illegális migrációval. Akkor egyhangúlag támogatták a fideszes Pongrácz Tamás sürgősségi indítványát a kötelező betelepítési kvóta elleni állásfoglalásról. Igaz ugyan, hogy a napirendre vétel kisebb vitákat váltott ki, mivel határidőn túl nyújtotta be előterjesztését a képviselő, de végül a testület támogatta. A mostani döntéssel kapcsolatban Pongrácz portálunknak elmondta, bár elvitatták a februári közgyűlésen a sürgősség jogosságát, az élet most mégis úgy hozta, hogy időszerű volt a kérdés. A csütörtöki Lázár-fórum után még aznap este megszövegezték a nagyfai tábor megszüntetésére vonatkozó indítványt, amit pénteken kora délután le is adtak a polgármesteri hivatalban az öt képviselő kézjegyével ellátva.

kozgyules_algyo03_gs

Hétfőn reggel

e témában tartott sajtótájékoztatót Molnár Áron

, s mint elmondta, az elmúlt másfél-két hétben egyre több bevándorló jelent meg Algyőn, és több panasz is érkezett az önkormányzathoz, például arról, hogy buszmegállóban, illetve buszon „nonverbálisan” inzultáltak fiatal lányokat. A múlt héten írásban kereste fel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt (BÁH), hogy megtudja, jelenleg mennyien vannak a nagyfai befogadóállomáson, illetve, hogy tényleg igaz-e a hír, hogy nem is rendőrök, hanem biztonsági őrök felügyelik a rendet. A település első embere a SZEGEDma.hu-nak elmondta, örömmel vette a képviselői csoport indítványát, s mivel megkapta a felhatalmazást, felveszi a kapcsolatot az érintett települések polgármestereivel, s amint ott is döntenek a kérdésről, megfogalmazzák kérésüket a kormány felé.„Örülök, hogy a polgármester úr és a képviselő-testület egységesen kiállt az előterjesztésünkben is megfogalmazott ügy mellett, és támogatja Lázár János kezdeményezését” – fogalmazott Pongrácz Tamás.

Kiterjesztették a szünidei gyermekétkeztetést, pályáztatják a Hírmondót

Algyőn 7 hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermek van, akiknek jár közétkeztetés a szünidőben a kormány döntése értelmében. A nagyközség képviselő-testülete most arról döntött, hogy méltányosságból kiterjesztik az ingyenes szünidei gyermekétkeztetést arra az 57 főre is, akiknek szülei gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Az előterjesztést mind a kilenc közgyűlési tag támogatta. Április harmadikától módosul a buszmenetrend. Molnár Áron polgármester elmondta, számtalan panasz érkezett a lakosoktól, hogy késnek a DAKK Zrt. járatai, amit a társaság a 47-es úton kihelyezett 60-as táblákkal indokolt, így a mostani változtatások jóformán a menetidő növelését tartalmazták. Szóbeli egyeztetések is zajlottak a társasággal, az önkormányzat tolmácsolta az algyőiek kérését, nevezetesen hogy szünidőben is közlekedtessenek járművet a nagyközségre 16 és 17 óra között munkanapokon Szegedről. A polgármester arról tájékoztatott, hogy a DAKK a tavalyi őszi és a mostani tavaszi szünetre ígért forgalomszámlálást, annak tapasztalataitól is függővé teszik, hogy lesz-e járat a kért időintervallumban egész évben.

kozgyules_algyo23_gs

Torma Tiborné R. Nagy Mária

ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a tavaszi szünet néhány napja alatt nem biztos, hogy pontos felmérés készíthető, szerinte a nyári szünet lenne erre alkalmas. Molnár Áron kérdésünkre elmondta, a menetrend módosításával kapcsolatban folyamatosan érkeznek jelzések az önkormányzat felé, a DAKK Zrt. mindig is partner volt, de megjegyezte, minden egyéni kérést nem lehet figyelembe venni a közösségi közlekedés szervezésekor. A lakosságnak mindössze néhány napja volt a tervezet véleményezésére, amit többen nehezményeztek, ezzel kapcsolatban azt közölte, rövid határidőt kapott a közlekedési társaságtól az önkormányzat. A közgyűlés elé sürgősséggel hozta be a fideszes Gonda János az Algyői Hírmondó szmsz-ét, amit azzal indokolt, hogy bár

döntést hozott már a testület januárban

, ám az elfogatott határozat nem köt ki határidőket, amire viszont az érdemi tárgyalásához szükség van. A polgármester ugyanis azt javasolta, hogy írjanak ki pályázatot a lap kiadására és terjesztésére, amit a többség támogatott, viszont ehhez árajánlatokra is szükség van. Pongrácz Tamás azt a módosítót fűzte Gonda előterjesztéséhez, hogy egy éves időtartamra szóljon majd a szerződés, míg Gonda nevesített is két céget, hogy tőlük mindenképp kérjen árajánlatot az önkormányzat. Azt, hogy ezeken felül csak egy vagy netán több árajánlatot is bekérnek, a hivatalra bízta. A testület végül arról döntött, hogy március 16-áig fognak árajánlatokat bekérni.

Csak második nekifutásra döntöttek az ipari park ügyében

A testületi ülésen a legtöbb vitát az Algyő Park Kft. üzletrészvásárlásához, és a részét képező tagi hitellel kapcsolatos napirendi pont váltotta ki. Első körben a határozati javaslat egyik pontja sem kapott többséget, majd zárt ülésen tárgyaltak egy az ügyhöz kapcsolódó részt, végül újból napirendre vették a kérdést, s miután Roczkó András a jegyzőkönyvet is visszanézette, hogy miről is szavaztak nagyjából fél órával hamarabb, végül öt igennel csak átment a határozati javaslat. Ennek értelmében az üzletrész vételárát át kell utalni, míg a tagi hitel törlesztésének határidejét ez év végében határozták meg. Arról, hogy több mint 300 millióért megvásárolja a Délút Kft. üzletrészét az önkormányzat, már tavaly döntés született, azonban az erre vonatkozó szerződést nemrég írták alá. A vétellel tagi hitelt is átvállal Algyő, ami két részből áll: egy 49 milliós tételből, ami január végén lejárt, és egy 8 milliósból, aminek a határideje 2017 ősze. Ezeket az összegeket az Algyő Park Kft.-nek kell visszafizetnie az algyői önkormányzat számára. Mindezt külön szerződésben is rögzíteni kívánta az önkormányzat, azonban

Ormay Tamás

, az Algyő Park Kft. ügyvezetője ezt egyelőre elhárította.

kozgyules_algyo19_gs

Molnár Áron úgy értékelte portálunknak, hogy a tagi hitelek esetében az önkormányzatnak egy biztosítékra lett volna szüksége, nevezetesen, hogy az Algyő Park Kft. nyilatkozzon annak lejáratáról, illetve visszafizetésének módjáról. „Erről közjegyző előtt szerettünk volna egy dokumentumot aláírni az önkormányzat könyvvizsgálójának kéréséhez igazodva, ám a cég ügyvezetője nem jelent meg, majd arra hivatkozott, hogy a március közepi taggyűlés felhatalmazása után írja csak alá az okiratot. Polgármesterként olyan szerződést nem vagyok hajlandó magamtól aláírni, amiről a szakemberek, jelen esetben a könyvvizsgálónk is azt gondolják, hogy ebben a formában nem megfelelő, nem fizethető ki az összeg, ezért került most a testület elé a kérdés, hogy megvárjuk-e az Algyő Park Kft. taggyűlésének döntését. A testület viszont másként döntött, így a vételárat el kell utalni” – magyarázta Molnár Áron. Pongrácz Tamás elmondta, ő és a előterjesztést végül megszavazó négy képviselő úgy gondolják, vagy azért nem akarta aláírni a tagi hitelre vonatkozó iratot közjegyző előtt a cégvezető, mert nem áll úgy anyagilag az Algyő Park Kft., hogy ezt megtegye, vagy a szándék hiányzik részéről. Hozzátette, a zárt ülésen egy, az ipari parkban lévő csarnok megvásárlását kezdeményezte a jelenlegi bérlője, s ez Pongrácz szerint felveti azt is, hogy az abból származó bevételből finanszírozná a tagi hitelek törlesztését a társaság.„Sajnálattal vettük tudomásul hogy az Algyő Park Kft. ügyvezetője nem jelent meg a tagi hitelek visszafizetésére irányuló megállapodások aláírásán. Távolmaradását előre nem jelezte; ebből arra következtetünk, hogy Ormay Tamás nem tekinti partnernek az algyői önkormányzatot, s annak képviselő-testületét. Remélhetőleg nem személyes sértettség áll hozzáállása mögött, ugyanis azzal, hogy az önkormányzat szerezte meg a Délút Kft. üzletrészét, nem tudott többségi befolyást szerezni az ipari parkban. Bízom benne, hogy hamar túllendülünk ezeken a villongásokon. és az Algyő Park Kft. ügyvezetője az önkormányzat érdekeinek figyelembevételével fog dolgozni a cég eredményes működésén. A polgármesternek szintén ezt kellene erősítenie” – közölte a fideszes politikus.

Ellenszavazat nélkül döntött az algyői képviselő-testület arról, hogy a nagyfai menekülttábor megszüntetését javasolják.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=614072

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.