Közélet

Idén is 50 milliós Szeged sportkerete + FOTÓK

Idén is 50 milliós Szeged sportkerete + FOTÓK

2016. március 9., szerda
Idén is 50 milliós Szeged sportkerete + FOTÓK
sportbizottsag003kf

A foglalkoztatási, szociális és sportbizottság szerdai ülésén döntött arról, hogy a tavalyi évhez hasonlóan 2016-ban is 50 millió forinttal támogathatja a szegedi sportklubokat – a forrásokat három módon használhatják fel az érintettek, idén valamennyivel kevesebb jut az utánpótlásra.

A szerdai ülésen elsőként a 81 önkormányzati intézményekben dolgozó közfoglalkoztatott bér- és szociális adó járulékának hozzájárulását fogadták el a bizottság tagjai: a közgyűlés korábbi döntésének értelmében amennyiben szükséges, akkor a város ezen költségek 15%-át fedezné önerőből, de mint elhangzott, leggyakrabban olyan szerződéseket kötnek az érintettekkel, amelyeknél a támogatási arány 90-100%-os.

sportbizottsag004kf

A

tavalyi évhez hasonlóan

2016-ban is 50 millió forint a város sportkerete, amelynek koncepcióját is elfogadta a bizottság. Ebben nincsenek benne a kiemelten támogatott sportegyesületek, azaz

az elfogadott költségvetés

alapján a Szegedi Vízisport Egyesület, a Profikosár Kft., a Szegedi Tekézők Egyesülete és a női vízilabdacsapatnak nyújtott támogatás.

Szentgyörgyi Pál

gazdasági alpolgármester kifejtette: ezúttal a sportkeretből hiányzik az olimpiára készülő sportolók támogatása, mert erre ebben az évben külön keretet hoztak létre, erre egyébként tízmillió forintot különített el a városvezetés. Lényeges változás nincs a tavalyi kerethez és koncepcióhoz képest, idén is 50 millió forintot osztanak szét a klubok között, amelyből 40 millió forint igényelhető működési támogatásra, egyéb rendezvényekre 2 millió, míg az előző évvel ellentétben valamennyivel kevesebb, 7,9 millió forint juthat az utánpótlásnak, 2015-ben ez a szám 8,3 millió volt. A klubok a kiírást követően 2 hétig adhatják le az igényeiket, a bizottság elnöke,

Joób Márton

pedig hangsúlyozottan kérte, hogy az egyesületek ebben az időszakban tegyék meg ezt, ne pedig a döntést követően forduljanak a bizottsághoz. Ahogy azt az

előterjesztés tartalmazza

, 2016 elejétől működési támogatásra öt klub, míg rendezvényszervezésre kettő nyújtott be kérelmet, amelynek összértéke 10,250 millió forint. Az uszoda felújítása is előkerült: mint azt Joób Márton elmondta, a sportolók kérésére nem májusban fog kezdődni az újszegedi sportuszoda felújítása, mert ez az időpont zavarná az úszásoktatást és a létesítményben zajló bajnoki mérkőzéseket is, ezért erre júniusban kerül sor, így értelemszerűen egy hónapot csúszik a befejezés dátuma is.

40 millió jut a sportklubok működési támogatására, majd' 8 millió utánpótlásra.http://szegedma.hu/?p=616290

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.