100 éve Szeged: Éjszakai affér a Kass-kávéházban

Egy százéves incidens nyomában, amikor egy pohár ital mellé indulat, méltóság és múlt is társult. A Kass-kávéház csendje egy vasárnap éjjelre megtelt hangos véleményekkel, rokkantigazolvánnyal és tiszti szóváltással – múltidéző cikkünk a Délmagyarország 1925.12.13. napi lapszámából egy különös esetről.

A Kass-kávéház záróra utáni órák csendje

Az 1920-as évek végének Szegedén a Kass-kávéház nem csupán a feketekávé, hanem a társasági élet egyik melegágyának számított. Az adventi vasárnap éjjelén, 1925. december 13-án a mulatóhely már kifáradt a táncos est zajától, a zenészek is elhallgattak, és a sűrű cigarettafüst között csendes diskurzusok lebegtek. Egyik-másik asztalnál tisztek üldögéltek civilbarátaikkal, máshol magányos kártyapartik zárultak.

A vendégek java része már távozóban volt, amikor az éjjel egy óra után egy középkorú, kissé megviselt külsejű férfi lépett a kávéházba. Munkásruhát viselt, nem keltett feltűnést – egészen addig, míg le nem telepedett, és percekig hiába várta, hogy kiszolgálják.

„Mi ez a bánásmód?”

A türelmetlenség hamar hangos panaszba fordult. A vendég nem rejtette véka alá sérelmét, számon kérte a pincéreken, miért nem méltatják figyelemre. Hamarosan már nemcsak szóban tiltakozott, de lármája a főpincért is elérte, akivel éles szóváltásba keveredett. 

A hatóság emberei perceken belül megjelentek, és felszólították a vendéget a távozásra. Ám a férfi nem mozdult. Egy közeli tiszti társaság asztalához lépett, és igazolványát felmutatva jelezte: „100 százalékos rokkant vagyok” – háborús veteránként tartotta magát jogszerű vendégnek, akit nem lehet csak úgy kidobni egy nyilvános helyről.

Tiszt kontra tanácsos – szócsata a méltóságról

Az őrjárat ennek ellenére – a rendőrtanácsos parancsára – határozottan kivezette az exkatonát a kávéházból. A történtek mélyen felháborították az egyik tisztet, aki szolgálaton kívüli főhadnagyként a rendőrtanácsos asztalához lépett, és tiltakozott a kivezettetés ellen. 

A szóváltás a kávéház még bent maradt közönsége előtt zajlott. Bár ütésváltás nem történt, a légkör pillanatok alatt megfagyott – a méltóság, a becsület és a hatalmi rangok csendes küzdelme egy éjszakába nyúló kávéillatú drámává alakult.

Lovagias folytatás és hivatalos feljelentés

Az eseményeknek azonban nem ott és akkor lett vége. A főhadnagy – a kor szokásainak megfelelően – „lovagias útra terelte az ügyet”, vagyis becsületbíróság vagy akár párbaj lehetősége sem volt kizárt. Eközben a rokkant vendég, akit a közönség részvéte kísért kifelé, a rendőrtanácsos ellen személyes szabadság megsértése miatt kívánt feljelentést tenni.

A kávéházi incidens így sokkal többről szólt, mint egy elmaradt kiszolgálásról. A háborúban megsérült ember méltóságáról, az egymással szemben álló rendi és rendfenntartói tekintélyek ütközéséről, s arról, hogy egy város éjszakájában olykor egy kávéházi asztalnál is eldől, mit gondolunk igazságról és tiszteletről.

A rokkant, aki nem csendben távozott

Ma, száz év távlatából is tanulságos ez a kis epizód. A százszázalékos rokkant vendég neve talán feledésbe merült, de az estéje, amikor a méltóságáért kiállt, örök tanulság maradt egy olyan világból, ahol még a záróra után is folyt a küzdelem – nem italért, hanem emberi megbecsülésért. Azonban a kérdés ma is aktuális lehet:

További híreink: