Ez a hír is érdekelheti
Orbán Viktor: Európa kifosztja magát – és minket is +videó


Egy rokkant és egy főhadnagy is szót emelt. Egy száz évvel ezelőtti éjszakán a Kass-kávéházban elszabadultak az indulatok.

Egy százéves incidens nyomában, amikor egy pohár ital mellé indulat, méltóság és múlt is társult. A Kass-kávéház csendje egy vasárnap éjjelre megtelt hangos véleményekkel, rokkantigazolvánnyal és tiszti szóváltással – múltidéző cikkünk a Délmagyarország 1925.12.13. napi lapszámából egy különös esetről.

Az 1920-as évek végének Szegedén a Kass-kávéház nem csupán a feketekávé, hanem a társasági élet egyik melegágyának számított. Az adventi vasárnap éjjelén, 1925. december 13-án a mulatóhely már kifáradt a táncos est zajától, a zenészek is elhallgattak, és a sűrű cigarettafüst között csendes diskurzusok lebegtek. Egyik-másik asztalnál tisztek üldögéltek civilbarátaikkal, máshol magányos kártyapartik zárultak.
A vendégek java része már távozóban volt, amikor az éjjel egy óra után egy középkorú, kissé megviselt külsejű férfi lépett a kávéházba. Munkásruhát viselt, nem keltett feltűnést – egészen addig, míg le nem telepedett, és percekig hiába várta, hogy kiszolgálják.
A türelmetlenség hamar hangos panaszba fordult. A vendég nem rejtette véka alá sérelmét, számon kérte a pincéreken, miért nem méltatják figyelemre. Hamarosan már nemcsak szóban tiltakozott, de lármája a főpincért is elérte, akivel éles szóváltásba keveredett.
A Kass-kávéház asztalaitól egy rendőrtiszti társaság figyelte az eseményeket. Közülük egy civilben lévő rendőrtanácsos megelégelte a jelenetet, s azonnal rendőrjáratot hívatott.
A hatóság emberei perceken belül megjelentek, és felszólították a vendéget a távozásra. Ám a férfi nem mozdult. Egy közeli tiszti társaság asztalához lépett, és igazolványát felmutatva jelezte: „100 százalékos rokkant vagyok” – háborús veteránként tartotta magát jogszerű vendégnek, akit nem lehet csak úgy kidobni egy nyilvános helyről.
Az őrjárat ennek ellenére – a rendőrtanácsos parancsára – határozottan kivezette az exkatonát a kávéházból. A történtek mélyen felháborították az egyik tisztet, aki szolgálaton kívüli főhadnagyként a rendőrtanácsos asztalához lépett, és tiltakozott a kivezettetés ellen.
A két fél korábbról ismerte egymást, mégis, a rendőrtanácsos hajthatatlan maradt. Visszautasította a főhadnagy minden észrevételét, sőt, felszólította, hogy hagyja el az asztalt.
A szóváltás a kávéház még bent maradt közönsége előtt zajlott. Bár ütésváltás nem történt, a légkör pillanatok alatt megfagyott – a méltóság, a becsület és a hatalmi rangok csendes küzdelme egy éjszakába nyúló kávéillatú drámává alakult.
Az eseményeknek azonban nem ott és akkor lett vége. A főhadnagy – a kor szokásainak megfelelően – „lovagias útra terelte az ügyet”, vagyis becsületbíróság vagy akár párbaj lehetősége sem volt kizárt. Eközben a rokkant vendég, akit a közönség részvéte kísért kifelé, a rendőrtanácsos ellen személyes szabadság megsértése miatt kívánt feljelentést tenni.
A kávéházi incidens így sokkal többről szólt, mint egy elmaradt kiszolgálásról. A háborúban megsérült ember méltóságáról, az egymással szemben álló rendi és rendfenntartói tekintélyek ütközéséről, s arról, hogy egy város éjszakájában olykor egy kávéházi asztalnál is eldől, mit gondolunk igazságról és tiszteletről.
Ma, száz év távlatából is tanulságos ez a kis epizód. A százszázalékos rokkant vendég neve talán feledésbe merült, de az estéje, amikor a méltóságáért kiállt, örök tanulság maradt egy olyan világból, ahol még a záróra után is folyt a küzdelem – nem italért, hanem emberi megbecsülésért. Azonban a kérdés ma is aktuális lehet:
Ha a jelen korban az Európai Unió háborúba sodorná hazánkat Ukrajna érdekében, vajon hány magyar térne vissza Szegedre hadirokkantként?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.