Írjon nekünk

Közélet

Nógrádi Zoltán: Egy város nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődése illúzió!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

morahalom_25_mj 100

Fejlesztésekben, nagyberuházásokban idén is roppant gazdag éven van túl Mórahalom. A homokháti kisváros az elkerülő út átadásával, az új szálloda megépítésével és az ipari park bővítésével még élhetőbb lett, amit nemcsak a turisták, de az itt élők is örömmel fogadtak. A településnek ugyanakkor egy nem várt válsághelyzettel, az illegális migrációval is szembe kellett néznie, de sikerrel vette ezt az akadályt is. Évértékelő interjú Mórahalom polgármesterével, Nógrádi Zoltánnal.

– Mórahalom neve az elmúlt évtizedekben egyet jelentett a folyamatos fejlődéssel, a nagyberuházásokkal, amelyek idén sem maradtak el. A város tavasszal újabb szállodát – az Elixírt – adott át és nyárra megépült a Mórahalmot elkerülő 7,1 kilométer hosszú útszakasz is, valamint őszre az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti szakaszát is teljesen felújították. Mit jelentenek ezek a fejlesztések a városnak?

– Mórahalmon jól működik a hosszú távú település-fejlesztési spirál. 50 évente újra és újra át kell gondolni a fundamentumokat, így a fürdőnket, az úthálózatunkat és a közműhálózatot. Ezek mind-mind visszatérő fejlesztések a város életében, csak mindig magasabb szintre emeljük a beruházásokat. Ahhoz, hogy a történelmi- és városvezetői felelősségünknek megfelelhessünk, ezek ütemezését újra és újra elő kell vennünk. Csak így tudunk elszámolni az adott kor követelményeivel. Az elkerülő út megépítése óriási jelentőséggel bírt, még hosszú időn keresztül fogjuk emlegetni és még hosszabb időn keresztül fogjuk kiaknázni az előnyeit. Nem feledjük, hogy Mórahalom a városi létét az 55-ös főútnak köszönheti, ugyanakkor egy idő után az 55-ös már terhessé vált a számunkra. Az elkerülő megépülésével fellélegezhetett a település. Idén fejeztük be azt a szennyvízfejlesztést is, ami a következő 50 évben a kommunális és az ipari létesítményeket is kiszolgálja. Beruházásaink rengeteget javítottak az életkörülményeinken, amelyet nemcsak a mostani generáció élvezhet, több nemzedéken át kielégítik majd az itt élők igényeit.

55_os_utszakasz_atadasa09_gs

– A befektetők is szívesen érkeznek a városba, a mórahalmi ipari park egyre több és több vállalkozást vonz, elég csak megemlíteni a Pacapime Logistics Kft. csaknem egymilliárd forintos beruházásból nemrégiben megépült új logisztikai központját. Miben tudja segíteni a város vezetése a befektetőket?

– Mórahalomnak remek infrastrukturális adottságai vannak, egy modern, 100 hektáros ipari parkkal, ahová csak ebben az esztendőben 18 új – többségében magyar tulajdonú – mikro- és kisvállalkozást tudtunk betelepíteni. Ez nagyon komoly perspektívát ad a város gazdasági jövőképének. Mind a négy városba vezető utat felújítottuk, mind a négy irányból kerékpárút köti össze a várost a szomszédos településekkel. A fejlesztési források elnyerésében mindig is szorosan együttműködtünk a gazdasági szereplőkkel, akik ezt betelepedéssel honorálták. Közel vagyunk ahhoz a határozott célunkhoz, hogy legyen egy olyan gazdasági eltartó és népesség megtartó képességünk, ami már nemcsak a mezőgazdaságra támaszkodik, hanem iparra és szolgáltató szektorra is. A város idén visszavásárolta a Mórakert ingatlanokat, ami hosszú évek után egy komoly előrelépés, akárcsak az, hogy a Kotányi-Mórahalom Fűszerpaprika Program 1000 tonna nyersanyag-termelési szintet ért el. Olyan hétéves fejlesztési ciklust zárunk, amiben Mórahalom minden pályázati kiírásnak és támogatási rendszernek megfelelt, ugyanakkor már idén megterveztük a következő 5 év fejlesztési programját. Felkészültnek kell lennünk ahhoz, hogy indulhassunk a következő év tavaszán startoló pályázati rendszerekben. Mozgalmas éven vagyunk túl, ami a megkezdett folyamatok lezárásával és egy újabb korszak megnyitásával járt együtt.

– Egy város élete, problémái és lehetőségei folyton változnak, így időnként szükségessé válik azok felülvizsgálata is. Erről hozott döntést Mórahalom város önkormányzata, amikor idén elkészítette a város integrált településfejlesztési stratégiáját. Miért volt fontos ez?

– Az első településfejlesztési stratégiát ezelőtt 20 évvel alkottuk meg. Mivel a képviselő-testületünk az elmúlt 20 évre visszatekintve szinte állandó, ezért korábban a gördülő tervezés elve mentén határoztuk meg a fejlesztési irányokat. Most, immáron járás-székhelyként a környező településeket nemcsak a közszolgáltatások területén, de gazdaságilag is ki kell szolgálnunk. Magam is azt várom, hogy felnőjön egy olyan generáció, amelyik nemcsak, mint életteret értékeli Mórahalmot, hanem ezzel együtt gazdasági, befektetési potenciálként is tekint rá.

megyei_kozgyules_morahalom37_gs

– Az elmúlt években nemcsak, hogy sikerült megállítani a város népességének fogyását, de a betelepülések miatt némi népességnövekedés is lezajlott. A statisztikák szerint jelentős aránynövekedés a 40-59 éves korosztály esetében jelentkezett, míg a 20-29 éves korosztály arányának csökkenése kismértékű növekedésbe fordult át 2014-ben. Ezek nagyon biztató számok, azt sugallják, hogy Mórahalom a családok számára is élhető város.

– Nem lehetünk kényelmesek ezeket a számokat látva. Tudjuk, hogy a szakképzésben előrébb kell lépnünk, mert az ipari parkba betelepült cégek kifejezetten igénylik a szakképzett munkát és a helybeli szakképzést keresik. A városnak éppen ezért ösztöndíj programot kell indítania az ide letelepedni szándékozó szakmunkások számára, akik be tudnák tölteni a munkaerőhiány miatt keletkezett űrt. Lakásprogramot is indítanunk kell, mert Mórahalmon elfogytak a kiadható lakások, nincsenek szabad albérletek.

– Gazdasági szempontból továbbra is a gyógy-és termálvíz a város legfontosabb értéke, valamint az arra épülő turizmus és a mezőgazdaság. Ezeknek az értékeknek a tudatos és szervezett hasznosítására épültek az elmúlt évtizedek fejlesztései. A következő évek projektjeit is ezen támpontok határozzák meg?

– A fürdő és a termálvizünk olyan turisztikai érték, ami munkahelyet és jövedelmet biztosít a város lakóinak. Az itt élőknek ugyanakkor magasabb életminőséget is jelent, hiszen a gyerekek megtanulhatnak úszni, az itt élő idősek számára pedig kitűnő rekreációs lehetőség. Nagyon sokan vásárolnak Mórahalmon ingatlant azért, mert a fürdő közelsége egy békés, nyugodt életminőséget vetít elő a számukra. Az sem elhanyagolható szempont, hogy nagyon komoly költségmegtakarítást jelent a termálvíz a közintézményeink működtetésében. A helyi lakosok életminőségének javításában a szabadidős, sport-és rekreációs szolgáltatásokat biztosító létesítmények fejlesztésének is komoly szerepe van. Az erre vonatkozó beruházások megvalósítása régóta az önkormányzat prioritásai között szerepel. A Szent János térség sportközpontja az egyik legmodernebb lett a megyében és a fürdő vezetése is meghallgatta a vendégeit, amikor elhatározta, hogy teljesíti a régen vágyott óhajukat és befedi a fürdő szabadtéri úszómedencéjét.

A város kedvező adottságokkal rendelkezik a megújuló energiák hasznosítása terén. Ezt mindig is igyekezett kihasználni. Így lesz ez a jövőben is?

– Az energiahatékonyság javítása a következő évek egyik legnagyobb kihívása és feladata a települési önkormányzatok számára. Ebben korábban is az élen járt Mórahalom. Naperőművünk, napelemeink, napkollektoraink vannak, termálvíz energiát használunk. Az energiatakarékosság jegyében folyamatosan újítjuk meg a meglévő épületeinket, újfajta gépészeti megoldásokat alkalmazunk, és megújuló mérnöki irodát is tervezünk.

SZS20140701_morahalmi_retesfesztival_sajtotajekoztato_005

– Egy önkormányzat munkáját rendszerint a tervszerűség, a folyamatos építkezés határozza meg, ugyanakkor az idén egy olyan helyzettel, a migránsválsággal kellett megbirkóznia a városnak, amelyre nem lehetett előzetesen felkészülni. A gazdaságban, a turisztikában is komoly károkat okozott a helyzet, ugyanakkor úgy tűnt, hogy minden nehézség ellenére Mórahalom végéig erős maradt, úrrá tudott lenni a káoszon. Hogyan sikerülhetett mindez?

– Komoly tanulsággal szolgált a város számára a migránshelyzet. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy olyan helyzettel kell szembenéznünk, amikor a családunkat, a szeretteinket, a városunkat, azt a közeget, amiért magam is több mint 20 éve küzdök, elementáris veszély is fenyegetheti. Városvezetőként a munkám alapvetése az, hogy előre felkészülünk a legrosszabbra. Most is ezt tettük, és a legjobb tudásunk szerint megpróbáltunk kezelni a helyzetet. A város vezetése, az itt élők abszolút átérezték ennek a helyzetnek a komolyságát, és mindenki, akinek bármilyen feladata is volt a migránskérdéssel kapcsolatosan, erőn felül megtette azt, ami a kötelessége. Nagyon sokan csatlakoztak hozzánk abban a munkában, amely a folyamatos és állandó felügyeletet jelentette a város nyugalmának megőrzése érdekében. Ehhez mind civil oldalról, mind pedig kormányzati részről rengeteg támogatást kaptunk.

– Mórahalom – a város vezetése és az itt élők – végig megőrizték a nyugalmukat, a legkényesebb szituációkban is higgadtak maradtak. Fura módon úgy nőtt a pánikhangulat, ahogy a képzeletbeli kilométerekben távolodtunk a településtől. Az ország másik végében mintha nagyobb katasztrófát láttak volna a migránsválságban, mint azt a bőrükön megélő helyiek.

– A legfontosabb elvünk az volt, hogy mindenki érdeke érvényesülhessen. Nekünk az, hogy a város életét ne bolygassa fel a migránshelyzet, a menekülteké az, hogy minél hamarabb tovább haladhassanak nyugatra. Az országnak pedig az, hogy az európai uniós kötelezettségeit betartva, de mégis határozott álláspontot fejtsen ki a migrációval kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy mindhárom feltételnek eleget tudtunk tenni. Nem estünk pánikba, és nem kerültünk a szélsőséges gondolkodás bűvkörébe. Nem váltunk idegengyűlölővé és érzelmileg kiszolgáltatottá sem a félelmeink okán. Nagy eredmény, hogy mindezeknek sikerült megfelelnünk.

– Mit kívánna Mórahalomnak 2016-ra?

– Hogy egy város nyugodt, békés fejlődést akarjon magának, az illúzió. A város nem az a kategória, ahol a működésében és a fejlesztésében bármikor is megpihenhet. A megoldandó problémák most is elborítottak bennünket, nem sok nyugodt pillanatunk maradt. Ha a következő évekre vonatkozóan szeretnék egy óhajt megfogalmazni, az az lenne, hogy egy kicsit most már tudjuk élvezni is azt, amit korábban együtt, komoly erőfeszítések árán, összefogással megalkottunk.

Fejlesztésekben, nagyberuházásokban idén is roppant gazdag éven van túl Mórahalom – évértékelő interjú a homokháti település polgármesterével, Nógrádi Zoltánnal: http://szegedma.hu/?p=598929

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 30.

Hírzóna

A Szegedi Ítélőtábla is segíti a viharkárokat szenvedett jogi kart

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Helyet kínál fel oktatótermében, oktatásra is alkalmas alagsorában és a tárgyalótermekben az előadások megtartására.

Tovább olvasom

Közélet

Nyílt levél Garai Szakács Lászlónak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Te nem a sportról írsz, hanem tolod a baloldal szekerét; és közben belerúgsz a városba, amely befogadott.

Tovább olvasom

Baleset

Megkezdődött a baleset-megelőzési kurzus az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ebben a félévben több mint ötvenen vesznek részt a képzésen.

Tovább olvasom

Aktuál