Közélet

Keresztet állítottak a Szegednél elesett ortodox vallású katonák emlékére + FOTÓK

Keresztet állítottak a Szegednél elesett ortodox vallású katonák emlékére + FOTÓK

2015. december 30., szerda
Keresztet állítottak a Szegednél elesett ortodox vallású katonák emlékére + FOTÓK
20151226_144215

Az Odesszából érkezett emlékkeresztet a podolszki püspök áldotta meg. A Dugonics temetőben mintegy 250 egykori szovjet katonát temettek el. Az orosz egyházi vezető és Kiss-Rigó László a migráció ügyében is véleménycserét folytatott.

A ma is egyházi kezelésben lévő Dugonics temető egy részét a háború után kihasították a Vörös Hadsereg Szeged környékén elesett katonái számára, mintegy 250 orosz, ukrán nemzetiségű tisztet, tiszthelyettest, legénységi állományú harcost helyeztek itt öröknyugalomra. A magyar-orosz államközi megállapodás értelmében a Magyar Állam vállalja a sírok gondozását, de bármiféle változtatás csak az oroszok engedélyével történhet. „Ismert, hogy a sztálinizmus tiltása ellenére sok szovjet katona a nyakában hordta a keresztet, hívő ember volt. Évekkel ezelőtt mint a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szegedi elnöke és a múzeum igazgatója, történésze úgy gondoltam, hogy az itt nyugvó egykori ortodox vallású katonák emlékére keresztet lehetne állítani, átellenben az egykori Vörös Hadsereg „felszabadítást” hirdető obeliszkjével” – nyilatkozta lapunknak

Zombori István

.

20151226_140829

A szándékot tett követte, felvették a kapcsolatot a Magyar Ortodox Egyházmegyével, s

Imrényi Tiborral

, a szegedi Szent György ortodox egyházközség parochus lelkészével, akivel levelet írtak egy odesszai kolostorba, ahol

Alexander Takács

szerzetes készítette el a több mint négyméteres, tölgyfa anyagú ortodox keresztet. A KÉSZ Holding és vezetője,

Varga Mihály

segítségével sikerült Szegedre szállítani a Fekete-tenger melletti városból az elkészült munkát. Novemberben felállították az orosz követség jóváhagyásával, s engedélyével a keresztet. „A magyar Ortodox Egyházmegye Moszkva alá tartozik, a főváros melletti Podolszk püspöke

Tyihon

, aki egyben Ausztria és Magyarország ortodox egyházmegyéinek kormányzója.

tyihon_kiss_rigo_imrenyi_t

Ő utazott Szegedre, s szentelte fel a keresztet december 26-án kettő órakor” – mondta a Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatója. Az eseményen részt vett Imrényi Tibor parochus,

Szvjatoszlav Bulah

pap és

Vajna-Éliás István

diakónus, Zombori István, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjaként, s az Orosz Államot képviselve

Vlagyimir Szemigyetko

, az Orosz Föderáció budapesti nagykövetsége hadisírgondozó osztályának a vezetője, a követség első titkára, valamint mintegy ötven fő hívő, szegedi. Ezt követően találkozott Tyihon püspök

Kiss-Rigó Lászlóval

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökével. A Magyar Ortodox Egyházmegye

honlapjának

beszámolója alapján a két egyházi vezető a migráció kérdéskörében is tapasztalatot cserélt. Az orosz püspök szerint nyugtalanító módon, kedvezőtlenül és rohamosan alakul át Európa kulturális és vallási térképe. Úgy látja, hogy a valódi menekültek között valóságos vagy potenciális bűnözök, terroristák is Európába jönnek. Kiss-Rigó László arról tájékoztatta Tyihon püspököt, hogy az egyházmegye gyűjtést kezdeményezett a hazájukban maradt szíriai keresztények megsegítésére, az adományt 2016 januárjában kívánják eljuttatni a rászorulók részére.

Az orosz egyházi vezető és Kiss-Rigó László a migráció ügyében is véleménycserét folytatott.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=598805

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.