Közélet

Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról

Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról

2015. december 22., kedd
Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról

Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Az államtitkár elmondta, ezt a javaslatot teszik a kormány döntéséhez. A kabinet a következő napokban rendeletben hirdeti ki a minimálbér és a garantált bérminimum 2016. évi összegét. Az 1,6 százalékos tervezett infláció mellett, a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkenését is figyelembe véve a minimálbérnél 5,6, a garantált bérminimumnál 5,7 százalékos reálbér emelkedés valósulhat meg. Ilyen mértékű reálnövekedés a kötelező legalacsonyabb béreknél 2002 óta nem volt - közölte Cseresnyés Péter. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) egy tagja, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem ért egyet a tárgyalások során kialakult javaslatokkal, és nem vett részt az aláíráson. Így a konzultációs fórumon nem született megállapodás, a tagok döntő többsége írta alá az egyezséget. Az egyezségben az NGM vállalta, hogy a VKF monitoring bizottságában a jövő év elején folytatják az egyeztetéseket a versenyszféra 2016. évi bérajánlásáról, a Munka törvénykönyve módosításáról, a sztrájktörvény problematikus pontjairól, valamint a különösen nagy mértékű fizikai, illetve pszichés megterhelést okozó munkakörülmények között dolgozó munkavállalók helyzetének javításáról - ismertette az államtitkár. Egyezségre jutottak abban is, hogy a 2017. évi bértárgyalásokat az eddiginél korábban, a 2017. évi adó- és költségvetési törvények előkészítésével együtt várhatóan tavasszal megkezdik. Az egyezséget a munkaadók részéről a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára,

Dávid Ferenc

, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke,

Futó Péter

, valamint az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke,

Zs. Szőke Zoltán

, a szakszervezetek részéről pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke,

Gaskó István

és a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke,

Palkovics Imre

írta alá. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy az egyezséggel a munkaadói oldal jelentős vállalást tett, a két bértétel közvetlen hatása mintegy 80 milliárd forintos terhet jelent az üzleti szférának. Kérdés, hogy a kötelező emelések megtétele után lesz-e forrás a vállalkozásoknál arra, hogy a valóban kvalifikált munkát meg tudják fizetni, differenciáljanak és ösztönözzenek - fogalmazott a főtitkár. Kiemelte ugyanakkor: az egyezség létrejötte jó üzenet, hogy a munka világában a szakszervezetek, a kormány és a munkaadók olyan megállapodást kötnek, ami méltányos és még vállalható. Dávid Ferenc hozzátette azt is, fontos, hogy számos törvényt újra megvitathatnak majd a konzultációs fórumon, illetve 2016 tavaszán a 2017. évi adó- és költségvetési tervezetek vitájánál a bérkérdések is előkerülhetnek. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte, hogy az egyezség "szokatlan nagyságrendű" minimálbér emelést tesz lehetővé, valamint olyan tárgyalásokat helyez kilátásba, amelyek a szakszervezetek számára különösen fontosak. Kitért arra is, a szakszervezetek támogatják a minimálbér nettó értékének és a létminimum összegének közelítését. Az egyezség alapján újraindítják a tárgyalásokat a bérajánlásról, illetve több lezáratlan kérdésről - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.