Színházi nyílt nap egyetemistáknak a Szegedi Nemzeti Színházban



A Szegedi Nemzeti Színház immáron hagyományossá vált eseménye, hogy az új évad elején vendégül látja az épület falai között a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit. Az idén október 13-án, kedden megrendezésre kerülő esemény – mint eddig is - az SZTE Kulturális Irodával és az SZTE EHÖK-kel közös szervezésben jött létre, és része az Őszi Kulturális Fesztiválnak.
A 11 órakor kezdődő megnyitón adják át az SZTE Kulturális Iroda által kiírt Drámaíró Pályázat pályadíját. A nyílt napon részt vevő diákok bepillantást nyerhetnek a Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba: az érdeklődőket a társulat tagjai, valamint színházi önkéntesek vezetik végig a kulisszák mögött. A vendégek jelmezbemutatón csodálhatják meg a színház jelmezeit
Papp Janó
közreműködésével.
Bodnár György
főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat. A díszletépítés, hangosítás, világosítás műhelytitkai is megismerhetők lesznek. A teátrum együttműködő partnerei közül a Somogyi-könyvtár megmutatja „drámai arcát”, az SZTE Klebelsberg Könyvtára pedig „lerántja a maszkot”! Két nyilvános próba is látogatható lesz:
Barnák László
a Rózsa és Ibolya, míg
Tóth Miklós
rendező a Szimpla szerda próbájára várja a kíváncsiskodókat. Aki szelfit készít az épületben, majd feltölti azt a Szegedi Nemzeti Színház hivatalos Facebook-oldalára, nyerhet egy palackkal a színház borából. 19 órai kezdettel a Nagyszínházban a Szegedi Kortárs Balett Tavaszi áldozat című táncjátéka tekinthető meg. Egyetemisták ajándék áron válthatják meg belépőiket, mint ahogy ezen a napon, tehát október 13-án, az egyetemi polgárok rendkívüli kedvezménnyel vásárolhatnak színházi bérletet a jegyirodában 10 és 17 óra között.
Idén is várja a Szegedi Nemzeti Színház nyílt napja az egyetemistákat - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=578285
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 8.