/

Sporteszközt ajándékozott az ÁGOTA-nak a kecskési férfi + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

ajande_alex_nogradi_agota03_gs

Váradi Elek egy olyan erőfejlesztő eszközzel lepte meg a gyerekeket, mellyel hasizom- és láberősítő gyakorlatokat végezhetnek.

A heti jó cselekedetről már a hét első napján be tudunk számolni: a szegedi Váradi Elek (akit lakóhelyén, Kecskéstelepen mindenki csak Alexként ismer és emleget) egy számára már feleslegessé vált, de még tökéletes állapotban lévő sporteszközt ajándékozott hétfőn a nemrégiben megnyílt ÁGOTA Közösségi és Kulturális Központnak, az ÁGOTA gyermekeinek. Az ajándékot – melynek segítségével hasizom- és láberősítő gyakorlatokat végezhetnek a fiatalok – Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány elnöke, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója vette át. A jó cselekedetből Nógrádi Tibor, a körzet önkormányzati képviselője is kivette a részét, aki a szállításban és a pakolásban segédkezett. A színes kis hírt azzal a meggyőződéssel hozták nyilvánosságra az érintettek, hogy példázzák, a világ és Szeged nemcsak rossz dolgokból áll, hanem önzetlen adományokból és segítségnyújtásból is, és mások figyelmét is felhívják az ilyen nemes kezdeményezések fontosságára, erejére.

no images were found

Váradi Elek egy olyan erőfejlesztő eszközzel lepte meg a gyerekeket, mellyel hasizom- és láberősítő gyakorlatokat végezhetnek.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=583870

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 26.

Előző sztori

Kézilabda: Nyíradonyban tudott nyerni az SZKKSE

Következő sztori

Halloween a Mesekuckóban