Közélet

Határokon és kultúrákon átlépve találkoztak egymással a gimnazisták

Határokon és kultúrákon átlépve találkoztak egymással a gimnazisták

2015. október 19., hétfő
Határokon és kultúrákon átlépve találkoztak egymással a gimnazisták
deak3

Szabadkai magyar és pesti zsidó tanulók mellett a szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai is részt vettek abban a projektben, amelyben megismerték egymás kultúráját, identitását.

A budapesti Lauder Javne Iskola, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai vettek részt abban a Norvég Civil Alap ás a Deák Alapítvány által támogatott projektben, amelynek célja egymás életének, világlátásának, városának jobb megismerése volt. Ennek keretében a délvidéki magyarok Budapesten jártak utána a hajléktalanhelyzetnek, a pesti tanulók a szegedi alternatív kulturális szervezetekkel ismerkedtek meg, a deákosok pedig szabadkai zsidó emlékeknek, hagyományoknak jártak utána. A Deák Ferenc Gimnáziumba, a Lauder Javnéba és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozóba járó diákok a projekt időtartama alatt többször találkoztak, bemutatták egymásnak kisfilmjeiket, munkáikat, barátságok szövődtek. Tapasztalataikat, élményeiket tegnap megosztották egymással a Grand Caféban is. Az egy-egy hétig tartó nyári akciók során kisfilmek, fényképek, esszék, interjúk, versek születtek, amelyeket felolvastak, elmondtak, levetítettek. A Deákosokra nagy hatással voltak az Auschwitz-túlélő

Lea néni

emlékei, aki az egykor több ezer fős – nagyobb részt magyar anyanyelvű – zsidó közösség utolsó néhány száz tagjához tartozik.

deak1

„A szabadkai zsidó közösség kis létszámú, mindenki ismeri egymást, s pont ettől jöhetett létre még nagyobb összetartás. Hihetetlen befogadást tapasztaltunk, nagyon segítőkészek voltak, örültek, hogy valaki érdeklődik irántuk. Nagyon tanulságosnak éreztük ezt az egy hetet, láttuk, hogy hisznek egy célban, nem adták fel megfogyatkozva sem, s ez bármely közösség számára hasznos tulajdonság” – foglalta össze tapasztalatait

Jeney Luca

, a Deák-gimnázium volt tanulója. „Két civil szervezetet látogattunk meg Budapesten, a Heti Betevőt és a Bike Maffiát, mindkét csapat nagyon sokat segít a hajléktalanokon, főleg ételosztással. Megtapasztaltuk, hogy nagyon sok a hajléktalan a magyar fővárosban, akiken segíteni kell. Változtatni szükséges, ami rajtunk múlik, nem másokon!” – vélekedett a ma már a szegedi egyetemre járó

Balassa Teodóra

, aki a fotók és a videók elkészítését vállalta a Kosztolányisok csapatában. „Abban az öt-hat évben, amíg Pesten tanultam, magam is azt láttam, hogy mindenki csak elmegy a hajléktalanok mellett” – mondta

Keresztényi László

, aki a vágásban segédkezett külsősként. „A 15 perces kisfilmünk címe A vonat senkire sem vár, mert a hajléktalanok lemaradtak, nem bírnak csatlakozni ehhez a zűrzavaros Pesthez. A kisfilm La haine (A gyűlölet) nevű betétjében megmagyaráztuk a társadalmi problémákat és beleültettük azt, amit tapasztaltunk” – mutatta be munkájukat. A kisfilmet Szabadkán is bemutatják a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. „Sajnos otthon is nagy probléma a hajléktalankérdés, de a civil szervezetek csak gyerekcipőben járnak még. Szeretnénk, ha példát vennének a szabadkaiak a pestiekről” – zárta szavait Balassa Teodóra.

Szabadkai magyar és pesti zsidó tanulók mellett a szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai is részt vettek abban a...

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 19.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.