/

Kóser bolt nyílik Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

holokauszt_gyaszmise_mj-19

Legkésőbb az ősz elejétől már nem kell Budapestre utaznia annak, aki a kóser szokásrend szerint szeretne étkezni, a napfény városában ugyanis kóser bolt nyílik, ami egyedülálló kezdeményezés hazánkban vidéken.

Ha a tárgyalások megfelelő ütemben haladnak, augusztus végén vagy szeptember közepén kóser bolt nyílhat Szegeden. „Szeretnénk még jobban kinyitni a közösséget, s ennek egyik feltétele, hogy Szegeden – akár a közösség tagjainak, bármely más vallású embernek, akár az itt tanuló muszlim vagy izraeli hallgatóknak – kóser boltot hozzunk létre, és ebben minden olyan áru, amely fogyasztható rabbinikus engedéllyel, kapható legyen” – jelentette be Markovics Zsolt. A szegedi főrabbi arról tájékoztatott, hogy hazánkban jelenleg csak Budapesten vannak kóser boltok. A szegedi kóser bolt így nemcsak a városban és a környező településeken élőket látná el, hanem a határ túloldalán élő magyar közösségeket is. Elmondta, ezek a közösségek is azzal küzdenek, mint a szegediek, nevezetesen hogyha kóser árut, akár húst, bort, netán olívabogyót szeretnének beszerezni, akkor el kell utazniuk saját országuk fővárosába, vagy Magyarországon belül Budapestre.

A kóser héber eredetű szó jelentése alkalmas, tetsző, megfelelő. A zsidó közéletben minden rendben levő, helyes dologra használatos, élelmiszerek esetében pedig a megfelelőekre. A zsidó konyha előírásainak nagy részét Mózes V. könyve tartalmazza, s ezt a vallásos zsidó családok manapság is betartják. Ahogy a Mazsihisz oldalán olvasható, az előírások között szerepel, hogy csak kóser hús fogyasztható, vagyis a szarvasmarha, juh és kecske, szarvas, gazella és dámvad; vadkecske, antilop, nyársas antilop, és kőszáli zerge. A törvény előírja azt is, hogy a húst vérteleníteni kell, vagyis csak kivéreztetett hús fogyasztható. A zsidó konyha másik fontos szabálya, hogy a tejes és a húsos ételeket különválasztják, sőt még ezen ételek elkészítéséhez használt edények is elkülönülnek.

Programok a zsidó közösségért, a megújulásért

A szegedi főrabbi beszámolt arról is, hogy idén több olyan projektet valósítottak meg, illetve indítottak útnak, melyek példa nélküliek a helyi zsidó közösség életében. 350 ezer forintos pályázati támogatásból Noé játszóházat alakítottak ki, így a szombati vagy ünnepi istentiszteletek idején a gyerekek tudnak játszani, míg a szüleik a zsinagógában vannak.

Markovics Zsolt a feleségével együtt útjára indított egy oktatási programot is, melynek keretében fiatalokat és idősebbeket egyaránt oktatnak, külön a nőket és a férfiakat. Bevezették azt is, hogy minden szombati istentisztelet után egybegyűlnek a hívek, és megterített asztal mellett beszélgetnek és tanulnak.

Augusztus végén vagy szeptember közepén kóser bolt nyílhat Szegeden! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=557441

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 3.

Előző sztori

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Következő sztori

Vízilabda: bejelentette új igazolásait a Tiszavirág Szeged Diapolo