Közélet

Péter Szilveszter: Egy valóban élhető Szegedért dolgozunk!

Péter Szilveszter: Egy valóban élhető Szegedért dolgozunk!

2015. június 25., csütörtök
Péter Szilveszter: Egy valóban élhető Szegedért dolgozunk!
peter_szilveszter02_gs

A Kálvária városrészben élők életének szervezésére jött létre 2009-ben az Élhető Szegedért Egyesület, melynek új elnöke, Péter Szilveszter a taglétszám növelése mellett célul tűzte ki, hogy kilépjenek a városrészből, és az egész városért tevékenykedjenek.

Éves közgyűlésén új elnököt választott az Élhető Szegedért Egyesület,

ahogy megírtuk

,

Péter Szilveszter

korábbi elnökségi tagnak szavaztak bizalmat. Az egyesület már megalakulásakor olyan célokért állt ki

a sokáig névtelen városrészben

, melyek megvalósulását sem a városvezetés, sem a politika nem vállalta fel. Egyik nagy eredményük, hogy a Móravárosért Egyesülettel együtt

felállították a Kálvária téri dombon álló 6 méteres keresztet

, továbbá a hansági kitelepítettek, illetve a mindenkori diktatúrák áldozatainak emlékére a kopjafákat, és

azt is sikerült elérniük 2012-ben, hogy nevet kapjon a városrész

. Az egyesület új elnöke 2006-ban és 2010-ben a Fidesz színeiben indult az önkormányzati választásokon a városrészben, Péter Szilveszter így ismerkedett meg az Élhető Szegedért Egyesülettel, s munkájukkal. „Ezeknek az embereknek az életideája, az általuk kitűzött célok nagyon szimpatikusak voltak. Még képviselőjelöltként megígértem nekik, hogy fogok állíttatni egy keresztet a Kálvária téren, és bár nem lettem képviselő, úgy éreztem, morális kötelességem, hogy tartsam a szavam. A Móravárosért Egyesülettel közösen kezdtük el szervezni a keresztállítást,

téglajegyeket bocsátottunk ki

, s egyből látszott, hogy fontos az itt élőknek, hogy az egykori kápolna helyén kereszt álljon” – emlékezett vissza Péter Szilveszter hozzátéve, hogy az övé volt az 1-es sorszámú téglajegy.

Az „élhető Szegedért” név kötelez

Bár egyik alkalommal sem őt választották a városrész önkormányzati képviselőjének, de megismerve az Élhető Szegedért Egyesületet, az ott tevékenykedőket, már 2006-ban csatlakozott a csapatukhoz, igaz nem is a városrész lakója. „Ennek a maroknyi csapatnak a vezetőjének lenni elsődlegesen munkát jelent számomra, azt hogy vigyük tovább feladatainkat, például emlékezzünk meg a keresztállítás évfordulójáról, ami az itt élő emberek lelkében fontos momentum” – magyarázta. Kálvária városrész lakossága emlékszik még arra, amikor elkezdték bontatni a kálváriát, és mivel ez elsőre nem sikerült, jött az ötlet: robbantsák föl. „A kápolnát csak így sikerült lerombolni, de ezzel együtt az itt élők lelkét is lerombolták” – fogalmazott. Péter Szilveszter szerint azt, hogy mennyire is fontos volt az embereknek a kápolna, melyre a kereszt emlékeztet, jól jelzi, hogy a kereszt tövében mindig van friss virág. Az új elnök szerint az egyesület nevében szereplő „élhető Szegedért” többre is kötelezheti a tagokat, mint amit az alakuláskor kitűztek, azt a célt ugyanis már elérték, vagyis megakadályozták, hogy lakópark épüljön a kisvárosias környezetben, melyért még

tüntettek

is, és több fórumon is megfogalmazták célkitűzéseiket. A Rigó utcai finomöntöde elköltözését vagy bezárását is szorgalmazzák,

lakossági fórumokat tartottak

az ügyről, mellyel kapcsolatban Péter Szilveszter megjegyezte, hogy bár céljukat nem érték el, folyamatosan egyeztetnek, küzdenek a hivatalokkal, mert úgy gondolják, hogy a termelőüzem nem illik a városrészbe.

Érdemes erősíteni a civil szférát

peter_szilveszter01_gs

Az egyesület elnöke úgy látja, hogy a civil szervezetek Magyarországon még nem működnek kiforrottan, szavuk nem kellőképpen erős, és a politika sem veszi őket komolyan, amit hibának tart. „Ha az elmúlt háromnegyed év tapasztalatait összegezzük, elmondható, hogy a politika rendkívül megosztja az embereket, és nem is tud igazán közel kerülni hozzájuk, mert nem kívánják, hogy mindennapjaik részévé váljon. Ráadásul a politika nem vállalja a kisebb feladatokat, elég, ha Kálvária városrészt nézzük, az itteni képviselők munkáját…” – jegyezte meg. Éppen ezért tartja jónak és hasznosnak a civil szféra munkáját, hiszen hallatni tudják egy közösség hangját, és ki tudnak állni azokért a célokért, amelyeket közösen megfogalmaztak. Azt prognosztizálja az Élhető Szegedért Egyesület újonnan megválasztott elnöke, hogy a következő választásokkor – kiváltképp a helyhatóságokba – nagyobb számban fognak a civilek bekerülni a testületekbe. Péter Szilveszter kérdésünkre válaszolva hangsúlyozta, az Élhető Szegedért Egyesület nem ezzel a legfőbb céllal tevékenykedik, ahhoz ugyanis, hogy akárcsak el tudjanak indulni a választáson, nagyon meg kellene erősödniük. „De azt, hogy mi felvállaljuk apró embercsoportoknak a kívánságait, netán problémáit és képviselőjük érdekeiket, ez evidens számunkra. A városvezetésnél is eljártunk például a lakópark ellen, és azt is szeretnénk elérni, hogy Szeged második legnagyobb kiterjedésű parkja, a Kálvária park is végre megújulhasson” – részletezte. Az egyesület kezdeményezte a tér rehabilitációját, és természetesen tudomásul veszik, hogy ezt nem lehet csak több részletben megvalósítani, de egyelőre arra sem látnak szándékot a baloldali városvezetés részéről, hogy kezdjenek valamit a területtel. Péter Szilveszter szerint a Kálvária tér sokkal többre érdemes annál, hogy szimplán kutyasétáltatók használják és bandák verődjenek ott össze. „Ez az egyik legfontosabb dolog, amiben közreműködnénk, de mint civil mozgalom több lehetőséget szeretnénk kapni arra, hogy bizonyos társadalmi folyamatokba véleményező szerepet játszunk” – közölte. Az egyesület taglétszámát is szeretné növelni az új elnök, másik célja, hogy – igazodva is nevükhöz – kilépjenek Kálvária városrészből, hiszen az „élhető Szegedért” az egész várost magában foglalja.

Politikamentesen a szegediek javára

Péter Szilveszter kifogásolta, hogy rakpart felújításakor a lépcsősor nem újult meg, illetve szerinte a Huszár Mátyás rakpart új, a szegedi önkormányzat által finanszírozott aszfaltrétegére azért volt szükség, mert a támfalépítés tönkretette az utat. „Csak a belvárosban lehet ötven méterenként állítani? Miért nem lehet például egy lakótelepen, miért nem lehet oda elhelyezni olyan apró jeleket, amitől az ott lakók is jól érezhetik magukat. Szökőkútért miért kellene bemenni a belvárosba? Mindig azt hangoztattam, hogy egy városnak ne csak egy magja legyen, hanem szükség van több decentrumra is” – sorolta tovább. „Politikamentesen végezzük munkánkat, mert az, hogy egy utca élhetetlen, például tele van kátyúkkal, ez nem pártpolitikai kérdés” – szögezte le Péter Szilveszter, aki céljaik közé sorolta, hogy más civil szervezetekkel is együttműködjenek a jövőben, egyes célok érdekében pedig azt is elképzelhetőnek tartja, hogy helyi cégekkel is. „Tagjaink között szeretnénk tudni mindazokat, akik Szeged jövőjéért kívánnak tenni” – fogalmazott Péter Szilveszter, az Élhető Szegedért Egyesület elnöke.

Péter Szilveszter, az Élhető Szegedért Egyesület új elnöke célul tűzte ki, hogy az egyesület kilépjen a Kálvária városrészből, és az egész városért tevékenykedjen. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=548810

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 24.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.