Írjon nekünk

Közélet

Eltűnt a puli a Kárász utcáról – megrongálták Kligl Sándor szobrát + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kligl_szoborrongalas01_gs

„Azért készítünk szobrokat, hogy örömet okozzunk az embereknek. Ezért is nagyon elszomorít, ha megrongálják az alkotásokat” – reagált Kligl Sándor arra, hogy ismeretlenek megpróbálták elvinni a Kárász utcai utcazenész kompozíció egyik alakját.

A Munkácsy-díjas szegedi szobrászművésznek 2002-ben avatták fel a Kárász utcai négyalakos szoborkompozícióját, az egyik oldalon utcazenész, a másikon pedig a hegedűst néző nő, egy gyermek és egy kutya látható. Kligl Sándor alkotását ismeretlenek megrongálták, megpróbálták elvinni a kutyát, legalábbis kidönteni a helyéről. „Szomorú vagyok, és kezdem unni, hogy az emberek nemcsak egymást bántják, hanem a szobrokat is. A bronz úgy látszik vonzza a vandálokat, és úgy tűnik, igencsak erős emberek vannak Szeged városában…” – fogalmazott a szobrászművész. A helyéről kimozdított kutyát már elvitték a Kárász utcáról, így most egyedül árválkodik ott a kislányalak, míg eredetileg a pulira helyezi kezét.

Nem ez az első eset, hogy megrongálták Kligl valamelyik alkotását, és mint portálunknak elmondta, nagyon elszomorítja, ha olyan telefont kap, hogy megrongálták egy-egy szobrát, például letörtek belőle egy darabot. Pécsen liszttel öntötték le tavaly felavatott szobrát, amit később rúzzsal is összekentek. Esztergomban pedig egy négyfigurás kompozíciójának egyik alakját teljesen ellopták. „Azért készítünk szobrokat, hogy örömet okozzunk az embereknek” – hangsúlyozta Kligl Sándor.

Eltűnt a puli a Kárász utca Dugonics tér felőli végéből – a szoborkislány pedig nagyon várja vissza! Részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=543180

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 1.

Közélet

Azt nem tudják, hogyan, csak azt, miben kellene együttműködni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Azt még nem tudják, miként megvalósítható az együttműködést, azt már megfogalmazták, hogy milyen ügyekben szeretnének közösen fellépni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Idén is megrendezik a Magyarok karácsonyát Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Trianon és a magyar oktatás 1920-45 címmel kiállítás is nyílik.

Tovább olvasom

Hírzóna

A labdarúgó-válogatott történetéről szóló könyvet reklámozták Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ezer focistáról olvashatunk a Meggypiros mezben című kötetben.

Tovább olvasom

Aktuál