Tóbiás: Orbán is jelenjen meg a frakcióvezetők egyeztetésén!

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője elvárja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is jelenjen meg a parlamenti frakcióvezetők szerdai, a terrorellenes fellépésről tartandó egyeztetésén.

Tóbiás József hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón kezdeményezésüket a kormányfő és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető bevándorlással kapcsolatos kijelentéseivel indokolta. Az ellenzéki politikus kijelentette: a mindenkori kormánynak kötelessége megvédeni Magyarország minden egyes polgárát. Nem bezárkózni kell, hanem együtt kell működni az európai országokkal egy terrorizmusellenes stratégia kialakításában – szögezte le.

A pártelnök szerint ha Orbán Viktor nem jelenik meg, akkor csak egy “látszategyeztetés” történhet. Azon viszont az MSZP a kormánypárti nyilatkozatok miatt nem kíván részt venni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta, az egyeztetésen a terrorizmus elleni, hosszú távú, preventív stratégia kialakításáról kell beszélni, minden más a Jobbik és a Fidesz együttműködését szolgálja, amihez viszont az MSZP nem kíván asszisztálni.

Kérdésre válaszolva Tóbiás József a gazdasági bevándorlás kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ötszázezer magyar dolgozik Európa-szerte. Hozzátette: Orbán Viktor azt üzente, hogy David Cameron brit miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár küldje Magyarországra haza azokat, akik kint dolgoznak Európában.

A pártelnök szerint bár a miniszterelnök testben jelen volt a vasárnapi párizsi megemlékezésen, lélekben nem, nem értette, mi történik. Tóbiás József azt mondta, Orbán Viktor nyilatkozatai szöges ellentétben állnak mindazzal, amit egymillió ember Párizs utcáin megfogalmazott a nyitottságról, a szabadságról és a szólásszabadságról.

Az MSZP elnöke szerint a miniszterelnöki kijelentések után joggal vethető fel: Orbán Viktor nélkül nem lehet Magyarország számára védelmet nyújtó programot kialakítani.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Párizsban azt mondta, a gazdasági bevándorlás rossz, azt meg kell állítani, a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani. Hozzátette: “nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani”.

Rogán Antal hétfőn arról beszélt, teljesen normális felfogás, hogy Magyarország magyar akar maradni.

Vona: felháborító, hogy az MSZP kihátrálna a frakcióvezetői egyeztetésből

Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője felháborítónak tartja, hogy az MSZP kihátrálni látszik a terrorfenyegetés kezelését szolgáló frakcióvezetői egyeztetésről. A politikus ezt azután közölte az MTI-vel, hogy Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: elvárja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is jelenjen meg a terrorellenes fellépésről tartandó szerdai egyeztetésén. Ellenkező esetben csak “látszategyeztetés” történhet, azon viszont az MSZP a kormánypárti nyilatkozatok miatt nem kíván részt venni – tette hozzá.

Vona Gábor közleményében elszomorítónak nevezte, hogy a szocialisták és a fideszesek ismét “meddő veszekedéssel húzzák az időt” ahelyett, hogy a Magyarországot fenyegető veszély ellen munkába állnának. A politikus azt kérte a Fidesztől és az MSZP-től, hogy hagyjon fel “a gyerekes szembenállással”. Egyben megerősítette, hogy a Jobbik mindenképpen ott lesz a tanácskozáson.

Előző sztori

A brit biztonsági szolgálatok “párizsi forgatókönyveket” gyakorolnak, a hadsereget is bevonják

Következő sztori

Férfi vízilabda világliga: Manhercz helyett Bátori a keretben