Közélet

A Csongrád megyei PM szerint „Fidesz lenyúlás” az útdíj

A Csongrád megyei PM szerint „Fidesz lenyúlás” az útdíj

2015. január 15., csütörtök
A Csongrád megyei PM szerint „Fidesz lenyúlás” az útdíj
pm_sajtotajekoztato_va_01

A szegedi Fidesz-iroda előtt felállított kordonnal tiltakozott az útdíj bevezetése ellen a PM Csongrád megyei szervezetének tagja, Kovács Tamás.

Az útdíj tökéletesen kifejezi, hogyan gondolkodik az Orbán-kormány – jelentette ki a szegedi Fidesz-iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján

Kovács Tamás

, a Párbeszéd Magyarországért (PM) Csongrád megyei szervezetének tagja. Úgy értékelte, hogy csak presztízsberuházásokra költ a kormány, közben megsarcolnak bárkit, hogy fedezetet találjanak ezekhez a fejlesztésekhez. Kovács Tamás hozzátette, a szegediek évek óta küzdenek azért, hogy a várost elkerülő gyorsforgalmi út díjmentes legyen, s kalkulációik szerint az útdíj bevezetésével 2015 második felére 20 milliárd forintot vesznek ki az emberek zsebéből. A PM Csongrád megyei szervezetének tagja úgy értékelte, hogy a tervezett, végül a napirendről levett internetadót pótolja az útdíj bevezetése. A PM szerint az útdíjból tervezett költségvetési forrást a kormány „luxusautó osztogatási gyakorlatának” felülvizsgálatával és megszüntetésével meg lehetne takarítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.