Közélet

Szanyi Tibor európai adó- és illetékuniót kezdeményez

Szanyi Tibor európai adó- és illetékuniót kezdeményez

2014. december 19., péntek
Szanyi Tibor európai adó- és illetékuniót kezdeményez

Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője jövőre javaslatot tesz egy egységes európai adó- és illetékunió kialakítására. Az ellenzéki politikus ezt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján jelentette be.

Szanyi Tibor

hangsúlyozta, a fiskális uniót elsősorban az "állam foglyul ejtésének" gyakorlata indokolja, ami szerinte az EU-ban Magyarországon a legjellemzőbb, mivel itt egy "bűnözői bandának" is nevezhető "kormányzati klán" úgy alakítja a jogszabályokat, hogy azok csak egy szűk körnek juttassanak előnyöket. Az Európai Unió a luxemburgi adóparadicsom ügyének nyilvánosságra kerülése óta sokat foglalkozott a korrupció elleni fellépéssel, mivel összesen ezermilliárd euróra tehető a be nem folyt tagállami adó mértéke - fejtette ki. A brüsszeli képviselő szerint a közös európai szabályok azért lennének hasznosak mert nem engednének mozgásteret a magyarhoz hasonló kormányoknak. Így például nem lehetne "Vida Ildikó jellegű műveleteket bonyolítani", de az áfacsalások, vagy a "dohánymutyi" is megakadályozható lenne. A szocialista politikus emellett tarthatatlannak nevezte azt a tagállamok közötti különbséget, hogy míg Nagy-Britanniában, Írországban és Máltán az élelmiszereket nem terheli forgalmi adó, addig Magyarországon 27 százalékos áfa van érvényben. Szanyi Tibor a fentieken kívül méltatta a 315 milliárd eurósra tehető befektetésösztönző Juncker-projektet, amely elsősorban az oktatás és az egészségügy fejlesztésére törekszik a látványos építkezések helyett. Közölte, javaslatára bekerült a programba egy olyan rendelkezés, amellyel az eddig be nem szedett tagállami adóbevételeket úgy lehet felajánlani a programba, hogy az ne növelje az adott ország költségvetési hiányát. Kérdésekre válaszolva Szanyi Tibor elmondta, az igazi kérdés nem az, hogy jelen van-e a korrupció, mert az háromezer éve megfigyelhető a társadalomban, hanem az, hogy egy kormány mit tesz ellene. Szerinte pedig a Fidesz ellenintézkedések helyett inkább rendszerszintűvé emelte a korrupciót. A szocialista politikus szerint ezt támasztja alá a "trafik- a föld- és a bankmutyi", valamint az, hogy

Orbán Viktor

miniszterelnök "szűkebb és tágabb családja csúcsmilliárdos lett". "Ezt mindenki tudja ebben az országban" - fogalmazott, majd hozzátette, úgy látja visszajöttek az ötvenes évek, amikor nem a korrupt párttitkárt, hanem az őt feljelentőt forgatják ki "hetedíziglen minden vagyonából". "Ez terror" - mondta. Szanyi Tibor tájékoztatója végén "sok, sok évbe telő börtönbüntetést" kívánt "minden fideszes gengszternek".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.