Közélet

A szegedi DK is a vasárnapi zárva tartás ellen

A szegedi DK is a vasárnapi zárva tartás ellen

2014. december 12., péntek
A szegedi DK is a vasárnapi zárva tartás ellen
sajttaj01_gs

Visszalép a lenini útra a kormány a vasárnapi zárva tartás tervezetével – közölte Binszki József, a szegedi DK választókerületi elnöke, aki a nyolcvanas évekbeli úgynevezett „bevásárló csütörtökhöz” hasonlította a kormány felvetését.

„A Demokratikus Koalíció minden olyan pártot és civil szervezetet aláírásgyűjtésre buzdít, amelyek ellenzik az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását. A DK országos szervezete népszavazást fog kezdeményezni az ügyben” – közölte

Binszki József

, a Demokratikus Koalíció szegedi szervezetének választókerületi elnöke a rókusi Tesco előtt tartott sajtótájékoztatóján, melyen

Berkesi Ottó

DK-s tanácsnok és

Koromné Fenyvesi Rozália

, a DK Szeged ügyvezető alelnöke is részt vett. Binszki hozzátette, csak akkor állnak el a népi kezdeményezéstől, ha a kormány belátja, hogy a vasárnapi zárva tartás nem szolgálja sem az ország, sem pedig polgárainak az érdekeit.

sajttaj02_gs

Binszki József elmondta, több tízezer ember munkahelye szűnik meg, ezen felül pedig több millió embert hoznak kényelmetlen helyzetbe, akik egész héten dolgoznak, és vasárnap van csak idejük a heti nagybevásárlásra. „A vasárnapi zárva tartás egyetlen értelme, hogy egy magát komoly kérdésekben megmutatni képtelen látszatpárt próbálja magára felhívni a figyelmet egy ilyen kezdeményezéssel. Ez a meglátásunk szerint visszavezet az 1980-as évekbe, amikor is ’bevásárló csütörtököt’ hirdettek, s akkor egészen este nyolcig nyitva voltak az üzletek” – jelentette ki a DK szegedi szervezetének választókerületi elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.