Női labdarúgás: majdnem megégett a SZVSE Kisteleken

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

noifoci08_gs

A kilencedik fordulót rendezték a Csongrád megyei női labdarúgó bajnokságban, ahol a dobogó második fokán álló SZVSE a hajrában mentett pontot az eddig győzelem nélkül álló Kistelek otthonában.

A forduló nyitómérkőzésén a Hódmezővásárhelyi FC az előző két körben egyaránt vereséget szenvedett Csengele ellen lépett pályára hazai környezetben, és már a hetedik percben előnybe került Jesenszki Dóra találata után. A félidei egygólos vezetést követően nagy csata folyt a pályán, de a fontos második gólt is a HFC szerezte a mérkőzésen, így már nem volt visszaút a Csengele számára. Négy perccel a vége előtt még Hódi Katalin is szerzett egy gólt a hazaiaktól, akik így két fordulónyi szünetet követően tudtak ismét győzelmet aratni a bajnokságban.

A játéknap másik szombati mérkőzésén nem sok hiányzott a meglepetéshez: az eddig nyeretlen Kistelek a második helyen álló SZVSE-t fogadta, és Váradi Erzsébet 26. percben szerzett góljával egészen az utolsó negyed óráig vezetett. A 76. percben azonban meglett az eredménye a vasutas támadásoknak, és a fiatal Szántó Adrienn egalizált. Bár a hajrában küzdelmes, kiélezett meccs zajlott, de újabb gól nem született, így megosztoztak a pontokon a felek.

Vasárnap a dobogóért zajló csataért fontos meccset vívott egymással a Mezőberény és a Csanytelek, előbbi 12 ponttal, míg a vendégek 15 ponttal álltak a tabellán a fordulót megelőzően. Az első gól a félidő hajrájában, a 38. percben született, amelyet a csereként beállt mezőberényi Tábori Fanni szerzett, így előnnyel fordulhattak a Békés megyeiek. Bár többször is változhatott volna az eredmény a mérkőzés végééig, csupán egyetlen gól született a második játékrészben, mintegy 20 perccel a vége előtt Szenczi Szimonetta eldöntötte a csörtét a Mezőberény javára. A parázs találkozó egy páros kiállítással zárult, két perccel a lefújás előtt Csuka Tímea Dórát és Apró Anita Olgát is kiállította a játékvezető. Ezzel a győzelemmel a Mezőberény beérte pontszámban a Csanytelket.

A forduló zárómeccse nem hozott gólt, így 0-0-ra végzett egymással a Dorozsmai Bombázók és a Nagymágocs együttese, előbbi csapatnak idén ez már a harmadik olyan mérkőzése volt, amelyen nem született gól a 90 perc alatt. Ezzel a Bombázók továbbra is rúgott gól nélkül állnak a bajnokságban, viszont a három 0-0-al szereztek már 3 pontot, míg a Nagymágocs nagy esélyt szalasztott el, hiszen pontszámban beérhette volna az ebben a körben szabadnapos SZAK-ot, amennyiben begyűjtötte volna a 3 pontot Kiskundorozsmán.

Csongrád megyei női bajnokság, 9. forduló

Hódmezővásárhelyi FC-Csengele KSE 3-0 Gól: Jesenszki Dóra (2), Hódi Katalin
Kisteleki TE-Szegedi VSE 1-1 Gól: Váradi Erzsébet ill. Szántó Adrienn
Mezőberényi FC-Csanytelek SC 2-0 Gól: Tábori Fanni, Szenczi Szimonetta
Dorozsmai Bombázók-Nagymágocs SE 0-0

A Szegedi AK szabadnapos volt, míg a St. Mihály FC-Komlósi Trans Baktó SC mérkőzést később rendezik meg.

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szegedi AK 7 6 1 0 37 4 33 19
2. Szegedi VSE 9 5 3 1 18 6 12 18
3. Nagymágocs SE 8 5 2 1 21 5 16 17
4. Mezőberényi FC 7 5 0 2 26 12 14 15
5. Csanytelek SC 8 5 0 3 20 7 13 15
6. Hódmezővásárhelyi FC 8 4 1 3 15 13 2 13
7. St. Mihály FC 6 2 0 4 12 11 1 6
8. Csengele KSE 7 1 0 6 6 31 -25 3
9. Dorozsmai Bombázók 8 0 3 4 0 19 -19 3
10. Kisteleki TE 6 0 2 4 3 13 -10 2
11. Komlósi Trans Baktó SC 4 0 0 4 0 37 -37 0

A következő forduló programja

november 15., szombat 09:00 Csanytelek SC-Hódmezővásárhelyi FC 10:00 Nagymágocs SE-St. Mihály FC, Komlósi Trans Baktó SC-Mezőberényi FC november 16., vasárnap 10:00 Szegedi VSE-Szegedi AK 14:00 Csengelek KSE-Kisteleki TE. A Dorozsmai Bombázók szabadnapos.

Előző sztori

Ajándék albummal kínálja a Szegedi Szabadtéri bérleteit karácsonyra

Következő sztori

Labdarúgás: idegenben sem bírt a SZAK a Doroggal + FOTÓK