Írjon nekünk

Kultúra

Száz évvel ezelőtti Szeged elevenedik meg a Somogyi-könyvtárban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

nagy_haboru_somogyi_konyvtar

Október 7-én, kedden délután fél öttől gróf Nádasdy Borbála írónő lesz a Somogyi-könyvtár vendége, emellett kiállítás is nyílik a világháborúról, illetve a száz évvel ezelőtti Szeged is megelevenedik előttünk.

Ízes élet – vendég: Gróf Nádasdy Borbála

A Somogyi-könyvtár vendége lesz 2014. október 7-én, kedden délután fél öttől gróf Nádasdy Borbála írónő. Önéletrajzi kötetei (Zagolni zabad?, A szabadság zaga, Maradni zabad!) után, 2012-ben jelent meg Ízes élet című, anekdotákkal fűszerezett szakácskönyve.

A szerző a történelmi Nádasdy-család leszármazottja, 1957-ben hagyta el Magyarországot. Ausztriában filmszerepeket játszott, majd Párizsban elismert balettmesterként tartották számon. Jelenleg is a francia főváros közelében él.

Köteteivel 2009 óta jelen van az Ünnepi Könyvhéten. Művei igen népszerűek az olvasóközönség körében. Sajátos „történelemóráival”, könyvbemutatókkal járja az országot.
A program az Országos Könyvtári Napok keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Volt egyszer egy Nagy Háború – kiállításmegnyitó

„Előre, magyarok, szuronyt szegezve! / Iszonytató legyen a döntő ütközet! / Dörögjön az ágyú, csattogjon a kard, / Királyért, hazáért, előre magyar!” A lelkesítő sorok „Köves tábornok” fényképe alatt, egy első világháborús tábori levelezőlapon olvashatók. A lapot „Nagyságos Tömörkény István múzeum és könyvtár igazgató úrnak” címezte bizonyos Huszár nevű barátja. A különleges üzenet mellett fényképek, fronton született irodalmi alkotások, katonai térképek, levelek, naplók s más korabeli dokumentumok idézik föl a száz évvel ezelőtt kitört világégés szegedi vonatkozású eseményeit a Somogyi-könyvtár kiállításán.
2014. október 9-én, csütörtökön délután fél 5 órakor a tárlat megnyitóján köszöntőt mond dr. Isaszegi János tábornok, címzetes egyetemi tanár, nyugállományú vezérőrnagy. A kiállítást Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Nagy Háború Blog szerkesztője ajánlja az érdeklődők figyelmébe.

A tárlat a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány – Nagy Háború Blog és a Szegedi Hadipark közreműködésével valósul meg.

A kiállítás november 12-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében.

„Anno 1914”

Juhász Gyula mellbe lövi magát, közzé teszik a Fogadalmi-templom terveit, Vasváry Ödön kivándorol Amerikába, Móra Ferenc kiáll a feministák mellett – szegedi vonatkozású események az 1914-es esztendőből. A Somogyi-könyvtár Anno… kiállítás-sorozatának idei tárlata – a korábbi évekhez hasonlóan – száz évvel ezelőtti történéseket elevenít fel, sajátos szűrőn átengedve a világban és szűkebb hazánkban lejátszódó eseményeket. A háború rombolása közepette „békés pillanatokat” villantunk föl: korszakos jelentőségű tudományos-technikai vívmányok, irodalmi újdonságok, emlékezetes műalkotások születését. 1914-ben megjelent újságok, plakátok, képeslapok, fotók vetítik elénk az így megidézett kort és szereplőit.

A kiállítás október 9-től november 12-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében

A 21. század élettérháborúi a nagyvilágban, feledve az I. világháború tanulságait!

2014. október 9-én, csütörtökön délután 5 órától a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében dr. Isaszegi János tábornok, címzetes egyetemi tanár, nyugállományú vezérőrnagy tart előadást a 21. század élettérháborúiról.

Isaszegi Jánost a világ számos országában kérik fel előadóként, személyes ismeretségen alapuló kapcsolata van több ország állam- és kormányfőjével, ipari és katonai vezetőjével. Az ország lakossága főleg békeműveletek, válsághelyzetek és katasztrófák időszakából ismerheti a nevét. 2002-ben Kabulban (Afganisztán) az ISAF erők magyar kontingense kitelepítésének előkészítésére kapott megbízást. 2003-ban közel egy éven át az OIF Iraki Szabadság Hadművelet Koalíciós Főparancsnokságán előbb a koalíciós hadműveletek főnöke, majd a Főparancsnok koalíciós hadműveleti helyettese, később a Magyar Kontingens kivonásának helyszíni irányítója. Szigorú parancsnoknak ismeri a nemzetközi katonavilág, ennek ellenére sokan kérték mellette vagy vele missziójuk meghosszabbítását.

Ízelítő Isaszegi tábornok úr előadásáról:

Az I. világháború (a Nagy Háború, mely éppen 100 évvel ezelőtt vette kezdetét), majd a „mégnagyobb” háború, azaz a II. világháború utáni béke-fogadkozások ellenére a 20. század második felében sorra alakultak ki a véres konfliktusok, háborúk szerte a világban. Nincs ez másképpen a 21. század eddigi éveiben sem: helyi és regionális konfliktusok, válságok, háborúk és népirtások drámai eseményeiről hallhatunk, olvashatunk minden héten, terroristák emberpróbáló cselekedeteit pedig ma már láthatjuk, esetenként egyenes élő közvetítésben is.

Magyarország déli szomszédságában, a Balkánon 1990-től éveken át dúlt öldöklő harc a korábban egy országot alakító nemzetek között, jelenleg pedig hazánktól keletre, a szomszédos Ukrajnában zajlik több hónapja háború, a szláv testvérekként felnövő ukránok és oroszok, valamint mindkét oldal külföldi zsoldosai között.

Magyarországtól távolabb szinte folyamatosak az etnikai, vallási, gazdasági, társadalmi indíttatású konfliktusok, háborúk, szenvedést hozva tíz és tíz millióknak, hatással valamennyiünk életére, akár beismerjük ezt, akár nem.

2013–2014 során tovább emelkedett a háborúk és a súlyos, fegyveres konfliktusokkal együtt járó válságok száma. A nemzetközi összevetések szerint 2013-ban több mint 400 olyan konfliktus volt a világban, amely veszélyeztette államok működését – s közülük több mint 200 konfliktus valamilyen erőszakos cselekménybe torkollott, illetve azokkal együtt járt. 2013-ban ezen konfliktusok közül 45 tartozott a fegyveres erőszak alkalmazásának körébe, 20 esetben az adott konfliktus elérte a háborús szintet.

2013-ban és 2104 eltelt időszakában a legtöbb háború Afrikában dúlt, a legtöbb halálos áldozatot a közel-keleti régióban zajló háborúk szedték, a legvéresebb konfliktusok továbbra is Szíriában és Irakban voltak. 2014-ben kiemelt figyelmet kapott brutalitása okán a Nigériában diákok elrablásával is hírhedté vált Boko Haram terrorista szervezet, továbbá a Szíriában és Irakban kegyetlenkedő, havonta több mint ezer embert legyilkoló Iszlám Állam nevű terrorista csoportosulás. Az Ukrajna keleti részén több hónapja zajló, már több ezer halottat eredményező „testvérháborúra” nincs más magyarázat, mint a nagyhatalmi érdekek gátlástalan érdekérvényesítése, bármi áron.

Mindezek alapján kijelenthető: a világ biztonsági helyzete drámaian megváltozott, válságban van a II. világháború utáni években kialakított, a nemzetállamok erőegyensúlyára épülő globális világrend, s már nem(csak) államok hadakoznak, hanem szélsőséges szervezetek regionális konfliktusokat nyitnak, globális hatású erőszak terjedése tapasztalható, mely folyamatnak a megállítása a világ valamennyi országának, állampolgárának érdeke.

Hírzóna

Bemutatkozik a XXIX. Plein Air Nemzetközi Alkotótelep Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Október 12-ig tekinthető meg a finisszázs.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Somogyi-könyvtár is csatlakozik az Országos Könyvtári Napokhoz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felelősségünk a Földért – Országos Könyvtári Napokat rendeznek a bibliotékában.

Tovább olvasom

Kultúra

Kezdődik a Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Immár tizenkettedik alkalommal szervezik meg a vértanú püspök ünnepéhez kapcsolódóan.

Tovább olvasom

Aktuál