Közélet

Kimondták a kimondhatatlant - az 1956-os hősökre emlékeztek Szegeden + FOTÓK

Kimondták a kimondhatatlant - az 1956-os hősökre emlékeztek Szegeden + FOTÓK

2014. október 16., csütörtök
Kimondták a kimondhatatlant - az 1956-os hősökre emlékeztek Szegeden + FOTÓK
mefesz_megemlekezes21_gs

1956. október 16-án lobbant fel a szegedi szikra, mely a forradalom kirobbanásához vezetett. Ekkor rakták le az egyetemi autonómia és a hallgatói önkormányzatiság alapjait is.

A 2000-es évek eleje óta október 16-a a Szegedi Tudományegyetemen a hallgatói önkormányzatiság és az egyetemi autonómia napja. Ezen a napon alakult meg 1956-ban a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), az állampárti Dolgozó Ifjúság Szövetségétől (DISZ) független, önálló, demokratikusan szerveződő diákszervezet, ezáltal tulajdonképpen a Tisza-parti városban indult útjára a forradalom. A szegedi universitas minden esztendőben ekkor emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemi hőseiről, illetve köszönti a még élő forradalmárokat. Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) szervezésében először a József Attila Tanulmányi és Információs Központ parkjában található MEFESZ-emlékművet koszorúzták meg az ünneplők. Itt az SZTE Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata nevében

Varga Ákos

mondott beszédet. Kiemelte, a MEFESZ tiszteletére rendezett ünnepség minden évben fontos esemény a hallgatói mozgalom számára, hiszen hiszen ilyenkor hajtanak főt az elődök, a szegedi egyetem egykori hallgatói előtt, akik elsőként adtak hangot a hallgatói érdekeknek. 1956-ban példaértékű bátorságról tettek tanúbizonyságot, mikor szembementek az elnyomó hatalommal, nem törődve a megkérdőjelezhetetlennek hitt tekintéllyel szavazásra bocsátották egy független diákszervezet megalakításának tervét. A legendás auditórium maximumban összegyűlt fiatalok bátorsága fellobbantotta a szegedi szikrát, mely végül a forradalom és szabadságharc kirobbanásához vezetett. Az egyetemi autonómia és 1956 után évtizedek kellettek a változáshoz, a forradalom hőseinek nehéz sors jutott osztályrészül, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a hallgatói önkormányzatisághoz vezető alapelvek azon az őszi napon hangoztak el első alkalommal. Mint mondta, a mai egyetemistáknak ezt a hagyományt kell ápolniuk, minden társadalmi és politikai helyzetben méltónak lenniük ehhez az örökséghez, és mindent meg kell tenniük a felsőoktatás színvonaláért, autonómiájáért, a hallgatói érdekekért.

mefesz_megemlekezes01_gs

Ünnepi szavait követően elsőként

Kiss Tamás

, a MEFESZ egykori elnöke és

Török Márk

, az SZTE EHÖK elnöke, majd a Fiatal Dolgozók Szakszervezete, a Belvedere Meridionale folyóirat szerkesztősége, végül a MEFESZ alapítóinak képviseletében

Karácsony Gizella

és

Aszalós János

helyezett el koszorút a szobornál. Az 1956-os hallgatói nagygyűlések helyszínén, a bölcsészkar auditórium maximumában folytatódott a megemlékezés, ahol annak idején a MEFESZ létrejött. Itt Kiss Tamás szólt az egybegyűltekhez, rámutatva, milyen fontos vívmány a hallgatói érdekek képviselete, a hallgatói önkormányzatiság. „Az évek óta tomboló diktatúrában, ahol az emberek meg sem mertek szólalni, az ifjúság kimondta az addig kimondhatatlant. Hitet tettünk amellett, hogy az ország legyen független, tartsanak szabad választásokat, ne legyünk szovjet gyarmat. Ez vezetett ahhoz, hogy október 23-án az utcákra vonultak az emberek” – emlékeztetett. Immár hagyományosan október 16-án, az ünnepi választmányi ülés keretében adják át az EHÖK kitüntetéseit. 2014-ben a Hallgatói Mozgalomért Érdemérmet oktatói tagozaton,

Lednitzky András

, az SZTE Általános Orvostudományi Kar korábbi dékáni hivatalvezetője, hallgatói tagozaton

Keresztes Ábel

, az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat korábbi alelnöke vehette át. Hallgatói Mozgalomért Emlékplakettben

Loboda Endre, Nagy Nándor, Zsigmond Lilla, Tóth Zsanett

és

Horváth Tímea

részesült az EHÖK elnökségének döntése alapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.