Közélet

Egyek közülünk - esélyegyenlőségi nap az IH-ban + FOTÓK

Egyek közülünk - esélyegyenlőségi nap az IH-ban + FOTÓK

2014. szeptember 23., kedd
Egyek közülünk - esélyegyenlőségi nap az IH-ban + FOTÓK
soltesz_miklos_szegeden31_gs

A sérült emberek világa a mi világunk is egyben - hívták fel a figyelmet az IH Rendezvényközpontban tartott Fogadj El! című rendezvényen. A tolerancia jegyében meghirdetett programsorozaton szakmai konferenciát tartott több, sérült embereket foglalkoztató és rehabilitáló cég és intézmény, valamint a fogyatékkal élők hétköznapjaiba is bepillantást nyerhettünk.

„Fogadj El!” címmel hirdetett programsorozatot az IH Rendezvényközpontba a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete és a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete kedden. A rendezvény fő célja, hogy közelebb hozza a sérült embereket egészséges társaikhoz, a programok során így megtudhattuk, milyen kihívásokkal kell megküzdenie egy vak, vagy egy kerekesszékes embernek a hétköznapok során. Emellett több, sérült embereket foglalkoztató cég, valamint a rehabilitációjukért felelős intézmény is szakmai konferencián cserélte ki tapasztalatait.

A kirakós apró darabjai

Soltész Miklós

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára a rendezvényen megköszönte mindazok munkáját, akik a nehéz helyzetben élők mindennapjainak jobbá tételén dolgoznak. "Egy ilyen konferencia közelebb hoz minket azon emberekhez - akár a nehéz sorsú gyermekek, idősek vagy a fogyatékkal élők - akik valamilyen okból nehézségekkel küzdenek ugyan, mégis egyek közülünk" - hangsúlyozta ki az államtitkár. "A fogyatékos ügyre úgy tekinthetünk, mint egy nagy kirakós játékra: messziről nézve teljesnek tűnik a kép, de közelebbről vizsgálva jól látszik, hogy egy-két eleme még hiányzik. Az össztársadalmi szemléletváltás nem egy gyors folyamat, de azok a személyes példák, melyekből jónéhányat láthatunk itt a rendezvényen, mind lépések azok felé, hogy a teljes elfogadás megtörténjen" - mondta a rendezvényen

Szekeres Pál

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a fogyatékos személyek társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztosa. Hozzátette: a negatív sztereotípiák leküzdéséért számtalan ember dolgozott az elmúlt években, egy-egy személyes tapasztalat azonban sokat segíthet a sérült emberek elfogadásában. "Azt kell belátni, hogy nincs külön világa a fogyatékkal élőknek és az egészséges társaiknak: a mi világunk közös, és együtt, egymást segtve tudunk érvényesülni igazán" - emelte ki Szekeres Pál.

soltesz_miklos_szegeden34_gs

A rendezvényre meghívást kapott

Kothencz János

is: a Fidesz-KDNP és a L.É.T. által támogatott polgármesterjelölt a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatójaként lassan húsz éve dolgozik a családjuktól megfosztott gyermekek életkörülményeinek a javításáért. "Egy úttörő jelentőségű összefogás valósult meg az elmúlt évek során, amelynek köszönhetően a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató teljes területi rendszerében sikerült egy nevelőszülői hálózatot kialakítanunk. Csak a tavalyi esztendőben több mint ezer gyermek került egy intézet helyett nevelőcsaládba, de ha csupán egyetlen ilyen gyermeket sikerült volna szerető szülőkhöz juttatni, már megérte volna mindez a fáradozás" - hangsúlyozta Kothencz János. Mint mondta, az elmúlt négy évben a gyermekvédelmi szakellátás rendszerében egy olyan rendszerváltás valósulhatott meg, melynek köszönhetően tucatnyi fiatalnak juthatott a gondoskodásból. A rendezvényen sérült emberek képeiből nyílt tárlatot tekinthettek meg az érdeklődők, bemutatkoztak a vakvezető és terápiás kutyák és műsort adott a Klúg Péter Általános Iskola Gondolatjel pantomim csoportja, illetve a vásárhelyi Guruló tánccsoport. A Kézzelfogható Alapítvány tapintható kiállítással érzékeltette a látássérült emberek helyzetét, míg a földszinten megváltozott munkaképességűek és fogyatékossággal élők által készített termékek és portékák vásárlására is lehetőség nyílt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.