„Élhető Baktót szeretnénk megvalósítani Varga Róberttel és Kohári Nándorral a kormánnyal együttműködve – jelentette ki Kothencz János polgármesterjelölt a Völgyréthát utcai családi napon.
Régi hagyomány, hogy a Völgyréthát utcai buszfordulónál családi napra invitálják a környékbelieket. Egy időben civilek, majd a petőfitelepi művelődési ház szervezett programokat a sportpályára, ezúttal Varga Róbert és Kohári Nándor Fidesz-KDNP-L.É.T.-es képviselőjelöltek invitálták a lakosokat. A kicsiket ugrálóvár, arcfestés és kézműveskedés várta, és akárcsak szombaton a fodorkerti családi napon, Baktóban is Várkonyi Tibi és Era gondoskodott a jó hangulatról.
Az igazán összetartó közösség fontosságát hangsúlyozta Kothencz János a rendezvényen. A Fidesz-KDNP és a L.É.T. Egyesület polgármesterjelöltje elmondta, közösségi terekre minden városrészben, így Baktóban is szükség lenne, és ideje lenne a lakosok jogos igényének eleget tenni, nevezetesen, hogy bölcsőde is legyen a választókerületben. Arra is biztatott mindenkit, hogy október 12-én menjen el szavazni, és szólt arról is, hogy a regnáló városvezetés mögött már nincs jóformán párt sem, ezért a múltat képviselik, nem képesek tenni Szeged fejlődéséért. „Mi, Varga Róberttel és Kohári Nándorral együtt azt a jövőt szeretnénk megvalósítani, ami az itt élő embereknek a vágya, bölcsődét, közösségi házat, a Bika-tó rendbetételét, vagyis egy élhető Baktót szeretnénk megvalósítani a mögöttünk álló kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP kormánnyal együttműködve” – jelentette ki Kothencz János polgármesterjelölt.
A Tápét, Újpetőfitelepet, Baktót és a baktói kiskerteket magában foglaló 7-es egyéni választókörzet Fidesz-KDNP-L.É.T.-es jelöltje, Kohári Nándor portálunk kérdésére elmondta, a lakosság jelezte, több rekonstrukcióra szoruló terület is van a körzetben, például a sportpálya, ahol a családi napot tartották. „A Baktót és a kiskerteket elválasztó töltés mellett vagyunk, itt az átjáró és a töltés rendbetétele merült fel, továbbá a Völgyréthát utcai buszforduló környékének a rendezése. Gondolok itt a sportpálya felújítására és egy modern játszótér építésére” – magyarázta Kohári. A jelölt az ételosztásban segédkezett, Varga Róberttel csülkös babgulyással vendégelték meg a környékbelieket.
A rendezvény egyfajta fogadóóra is volt, a 12-es körzet Fidesz-KDNP és L.É.T. által támogatott jelöltjét, Varga Róbertet is kéréseikkel, észrevételeikkel keresték fel a választópolgárok. A Petőfitelep-Baktót és Fodorkertet is magába foglaló körzet jelöltje elmondta, a kiskertesek is részletesen ismertették a telkek beépítettségi mértékével kapcsolatos gondjaikat, továbbá mutattak olyan utcákat, melyek egy-egy kiadósabb eső után szinte járhatatlanok. „Egy óriási kátyú tátong például az Alkotmány és a Ladvánszky utca sarkán, de az Alma, a Bor, a Hegyközség és Pázsit utcából is érkeztek észrevételek” – sorolta. Varga Róberttől megtudtuk, körzetében utcafórumokat fog tartani a következő közel egy hónapban, de családi napot is rendez még a következő hetekben. „Azt tapasztalom, hogy a politikusokban kevésbé bíznak az emberek, ezért minél több választópolgárral szeretnék találkozni, ismertetni velük a programomat, és azt, hogy az elképzeléseimet milyen forrásokból valósítom meg, ha megtisztelnek bizalmukkal október 12-én” – fogalmazott a képviselőjelölt a Völgyréthát utcai családi napon.
no images were found