Közélet

A szegedi tömegközlekedést a moped is lehagyja - állítja a szegedi LMP

A szegedi tömegközlekedést a moped is lehagyja - állítja a szegedi LMP

2014. szeptember 22., hétfő
A szegedi tömegközlekedést a moped is lehagyja - állítja a szegedi LMP
DSC_2609

Környezetkímélő módon gyorsan és kényelmesen célba érni - röviden így foglalható össze a szegedi LMP közlekedésfejlesztésre vonatkozó programja.

"Ha megnézzük a tömegközlekedés helyzetét, azt közel sem nevezhetjük rózsásnak. Szegeden gyakorlatilag kerékpárral és mopeddel is gyorsabban lehet közlekedni" - vezette fel a hétfői sajtótájékoztató témáját

Sarlós Ferenc

, az 5-ös körzet, vagyis Móraváros képviselőjelöltje. Mint arra kitért, csúcsidőn kívül ritkulnak a járatok, akik 18 óra után fejezik be a munkát, még a belvárosi vonalakon is legalább 15-20 percet kell várniuk a buszokra, villamosokra, trolikra. Ennél is nagyobb gond, hogy a bérlet ára jelentősen megemelkedett: egy általános havi bérlet 6830 forintba kerül, miközben 2010-ben még ugyan ez 5620 forint volt. "Az elmúlt négy évben több mint 20 százalékot emelkedett a bérlet ára, ezért azt javasoljuk, hogy legalább 10-20 százalékkal csökkentsük. Ez nem fog feltétlen bevételkieséssel járni, a bérlet árának csökkenése az az utazók számának növekedését eredményezte, például nemrégiben Budapesten" - hozott fővárosi példát Sarlós. Kitért arra is, a turisták körében igen népszerű megyeszékhely városi közlekedését a vendégek is szeretnék kiélvezni, ezért számukra egy úgynevezett idő alapú jegy bevezetésével szeretnének fellépni. Ezt a típust 2011-ben már be akarták vezetni, hiszen az utazóközönség számára csökkentené az átszállás költségeit, azonban a projekt végül elhalt. "Ehhez járatsűrítésekre lenne szükség, illetve a járatok összehangolására, hogy átszállás közben ne kelljen olyan sokat várni, vagy akár egyáltalán ne kelljen átszállni. Nagyon jó példa a járathosszabbításra a 90-es buszcsalád, ami a sűrűn lakott városrészekben gyakrabban, a ritkán lakottakban pedig szellősebben közlekedik. Alternatív útvonalak bevezetése ugyancsak fontos, mint a 60-as jelzésű buszcsaládnál, ahol a 60Y-os buszok eltérő útvonalon is járnak, ezáltal olyan területeket is bekapcsolnának, amelyeket egyáltalán nem érintenek más járatok."

DSC_2626

A legolcsóbb és leginkább környezetkímélő közlekedési módszer mégis csak a kerékpározás, a város azonban elhanyagolja. "Szeged adottságai alkalmasak a kerékpáros közlekedéshez, az utcán járva is érezhető a biciklis forgalom megnövekedése. Úgy tűnik, a szegedi infrastruktúra alkalmas erre, de azért sok helyen hagy maga után kívánnivalót" - ezt már

Tanács Eszter

, a 10-es körzet, tehát Öregrókus-Belváros szegedi LMP által támogatott képviselőjelöltje mondta. Kiemelte a Csongrádi sugárút és a Makkosházi körút útestre és járdára festett, kerékpárútként jelölt szakaszait, amelyek nem praktikusak, kopottak és még balesetveszélyesek is. "A Boldogasszony sugárút jó példa arra, amikor az autós nem érzékeli az utat keresztező biciklistát, a vasútállomás felé több ilyen szakasz is van, amelyeket ráadásul bokrok tarkítanak. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főépülete előtt rendszerint a bicikliútra parkolnak az autósok." Tanács Eszter röviden kitért a járdák állapotára is, mint mondta, rengeteg az egyenetlen felület, magasak az útpadkák, a sok kátyúban pedig megáll az esővíz - mindez pedig nem csak az időseknek, hanem a babakocsisoknak is gondot okoz. A szegedi LMP véleménye, hogy Szeged város elsősorban az autós forgalmat akarja kiszolgálni, amit gyakran útszélesítéssel, a zöld területek betonozásával képzelnek el. Úgy gondolják, ez zsákutca, a tisztább levegő, a dugók megszüntetése és az autós forgalom csökkentése érdekében a fentiek jelenthetnek megoldást.

Haág Zalán

, a KDNP szegedi elnöke

szeptember 18-i rendkívüli sajtótájékoztatóján

kijelentette: egymilliárd forintos kár érte Szegedet a piros trolik beszerzésével, ez pedig darabonként 70 millió forinttal több, mint miből a fővárosban ilyen beruházásra költöttek. Megkérdeztük Tanács Esztert, mit gondolnak a "trolibuktaként" emlegetett ügyről. Úgy fogalmazott, önmagában az kevés a KDNP szegedi elnökétől, hogy budapesti példát hoz fel, viszont valóban ki kell vizsgálni, mi állhat a drága beszerzés hátterében. "Minden közbeszerzésnek nyilvánosnak kell lennie, de ezt minden párt oldalára értjük, és nem csak a trolibusz ügyben" - tette hozzá. A kérést, mely szerint

Botka Lászlónak

válaszokkal kell szolgálnia, a szegedi LMP is támogatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.