A brazil válogatott 1-1-es döntetlent követően, 11-esekkel 3-2-re győzte le Chile csapatát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság első szombati nyolcaddöntőjében.
Mindkét csapat nagy iramban kezdte a mérkőzést, de a braziloknak sikerült rákényszeríteniük az akaratukat a chileiekre, ugyanakkor mezőnyfölényük nem nyilvánult meg helyzetekben. Egy szöglet után aztán mégis sikerült vezetést szerezniük, viszont a gól túlzottan megnyugtatta a házigazdákat, így Chile átvette a kezdeményezést, ennek eredményeként – a brazil védelem hibáját kihasználva – egyenlített. A szünetig hátralévő időben ismét Brazília lépett fel támadólag, de újabb gól nem született a pihenőig.
A folytatásban továbbra is a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, de egyetlen helyzetüket Hulk hiába lőtte a kapuba, a bíró – a felvételek alapján tévesen – kezezésre hivatkozva nem adta meg a gólt. A braziloknak vigyázniuk kellett, mert védelmük nem tűnt túlzottan magabiztosnak. A félidő derekára alábbhagyott a lendület, egyik csapat sem vállalt kockázatot, így mezőnyjátékkal telt az idő, a kapuk nem forogtak veszélyben. A rendes játékidő hajrájára aztán a brazilok sebességet váltottak, egy-egy felvillanásból sikerült is helyzetbe kerülniük, de a továbbjutást eldöntő gól nem jött össze nekik, Chile ekkor már inkább csak az eredmény megtartására törekedett.
A hosszabbításban szinte csak a chilei térfélen zajlott a játék, de a brazil futballistákból hiányzott a kreativitás, a 16-os előterében nem volt elképzelésük, miként kerüljenek a rivális védelme mögé, néhány kísérletüket pedig a chilei kapus biztosan védte. Az utolsó pillanatokban teljesen váratlanul egy chilei ellentámadás végén csak a keresztléc mentette meg a hazaiakat, így viszont jöhetett a büntetőpárbaj, amely Brazíliának kedvezett.
Brazília a legjobb nyolc között a Kolumbia-Uruguay mérkőzés győztesével találkozik jövő pénteken.
Nyolcaddöntő:
Brazília – Chile 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – büntetőkkel: 3-2
Belo Horizonte, Estadio Mineirao, 58 000 néző. Vezette: Webb (angol).
Brazília: Julio César – Dani Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Fernandinho (Ramires 72′), Luiz Gustavo – Hulk, Oscar (Willian 105′), Neymar – Fred (Jo 64′). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari.
Chile: Bravo – Silva, Medel (Rojas 108′), Jara – Isla, Aránguiz, Diaz, Mena – Vidal (Pinilla 87′) – Alexis, Vargas (Gutierrez 57′). Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli.
Gólszerzők: David Luiz (18′), ill. A. Sánchez (32′).
Gólok:
18. perc: Neymar bal oldali szöglete után Thiago Silva megcsúsztatta a labdát, amely aztán hosszú oldalon egymással küzdő David Luiz és Jara egyikéről a hálóba pattant (1-0).
32. perc: Marcelo bedobása után Hulk eladta a labdát, Vargas középre passzolt Alexis Sánchezhez, aki 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).
Tizenegyesek:
David Luiz magabiztosan a jobb sarokba lőtt (1-0).
Pinilla középre bombázott, de Julio Cesar nem mozdult el, így kiöklözte a labdát.
Willian a jobb alsó sarok mellé lőtt.
Sancheznek a kapu jobb oldalába tartó lövését Julio Cesar vetődve kivédte.
Marcelo bal sarokba tartó lövésébe csak beleérni tudott Bravo (2-0).
Aranguiz a bal felső sarokba bombázott (2-1).
Hulk középre bombázott, de Bravo lábbal védett.
Diaz az elvetődő Julio Cesar mellett a kapu közepébe lőtt (2-2).
Bravo balra vetődött, Neymar a kapu jobb oldalába lőtt (3-2).
Jara a bal kapufát találta el.