Vádat emelt az ügyészség az egykori IKV-sok ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A SZEGEDma.hu információi szerint a Szegedi Járási Ügyészség csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt az IKV egykori irodavezetője és társai ellen.

Az IKV Zrt.-nél a 2002-2010-es időszak gazdálkodásban több visszásságra is fény derített a szegedi közgyűlés Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottsága. A SZEGEDma.hu információi szerint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság lefolytatott nyomozás után egy irodavezető és társai ellen március végén csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat.

Ahogy 2011-ben megírtuk, két határozatot hozott az IKV Zrt.-vel kapcsolatban a Gyimesi László Fidesz-KDNP-s tanácsnok által vezetett átvilágító bizottság. Megállapították, hogy az IKV saját beszerzési szabályzatát megszegve végzett el bizonyos beruházásokat, és túlszámlázásokat állapítottak meg a rendelkezésre álló iratokból.

Előző sztori

Ünnep az egyetemalapító mellszobránál

Következő sztori

Kézilabda: elcsíphetik az ötödik helyet a makói fiúk az NB II-ben