Szeged is egyértelmű véleményt nyilvánított – Gyimesi és Haág értékelt

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kósa Ádám; Schöpflin György; Pelczné dr. Gáll Ildikó; Szájer József; Erdõs Norbert; Deutsch Tamás; Orbán Viktor; Tõkés László; Gyürk András; Hölvényi György; Gál Kinga

„A szegedi választók is véleményt mondtak, amikor a valós programmal bíró Fidesz-KDNP-t tüntették ki bizalmukkal” – értékelte az EP-választást Gyimesi László. Haág Zalán hasonlóan nyilatkozott, ahogy fogalmazott, „a választás egyértelmű helyzetet teremtett Szegeden is„.

„Örülök annak hogy a szegediek is egyre inkább úgy látják: olyanoknak kell képviselniük a várost, akik nem egymással szemben a saját egyéni érdekeiket védik, hanem a választók érdekeit képviselik, és képesek a kormánnyal együttműködni” – értékelte a május 25-i EP-választásokat Gyimesi László. A Fidesz szegedi elnöke a SZEGEDma.hu-nak elmondta, igaz, hogy sokkal alacsonyabb volt a részvétel, mint az április 6-i országgyűlési választáson, de jól látható, a szegediek többsége is a Fidesz-KDNP-nek szavazott bizalmat, amiért köszönet illeti őket, s amely bizalmat képviselőik meg is fognak szolgálni. „Egyúttal kijelentem, hogy minden szegedi érdekét fogják képviselni brüsszeli képviselőink” – szögezte le a fideszes tanácsnok.

„Érdeklődve várom, miként fog zajlani a munka Brüsszelben, hiszen bármelyik európai parlamenti ciklust vizsgáljuk is, egyértelmű, hogy a baloldal az EP-ben hazánk érdekei ellen is dolgozott. Többször nemzetközi lejárató-hadjáratot indítottak Magyarország ellen, például a Tavares-jelentéssel, amit szocialista képviselők írtak. Ez nem azt támasztja alá, amit most hangoztatnak, nevezetesen, hogy Magyarország érdekében dolgozik a baloldal Brüsszelben” – jegyezte meg.

A két szélsőség között vannak a szavazatvándorlások

A városfejlesztési és külügyi tanácsnok úgy látja, nincs semmi értelme annak, hogy Szeged viszonylatában a három baloldali párt összesített eredményét vessük össze a Fidesz-KDNP listájára leadott voksokkal, hiszen a szavazók terén átjárás a szélsőbal és a szélsőjobb pártjai között van ma Magyarországon. „Arra számítottam, hogy az országos átlag felett lesz a baloldal, hiszen szocialista polgármestere van a városnak. Ehhez képest az MSZP – mintegy – feleannyi szavazatot kapott csak, mint a Fidesz-KDNP. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM politikusai sok embert becsaptak már, akik közül akadtak, akik áprilisban a Jobbikhoz ‘menekültek’, most viszont külön választhattak Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila között, vagyis ki tudták kerülni a számukra nem szimpatikus baloldali pártot. Ez esetben az egyik szélsőség erősödése a másik gyengülését hozta, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága arányaiban is növekedett” – részletezte a tanácsnok, aki szerint az eredmények azt is tükrözik, hogy az ellenzéki pártok egymással csatáztak az EP-kampány során, és nem a választópolgárokkal és az ő érdekeikkel foglalkoztak. Közölte, a szegedi választók erről is véleményt mondtak, amikor a valós programmal bíró Fidesz-KDNP-t tüntették ki bizalmukkal.

Az MSZP magyarázza bizonyítványát

SZS20140523_szeged_napja_unnepi_kozgyules_019

„Bár a szocialisták utólag magyarázzák a bizonyítványukat, a választás egyértelmű helyzetet teremtett Szegeden is” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke. „Mindenkit köszönet illet, aki elment szavazni vasárnap. Szegeden viszonylag magas volt a részvétel. Épp ezért ezekből az eredményekből konkrét politikai következtetéseket is levonhatunk” – folytatta a kereszténydemokrata politikus. Haág szerint „bár az MSZP most azt mondja, a baloldal győzött városunkban, ez nyilvánvalóan nem igaz. Egyrészt a Fidesz–KDNP majdnem kétszer annyi támogatót szerzett, mint a szocialisták, másrészt a baloldali pártok eredményeit nem lehet összeadni, hiszen ha együtt indulnak, sokan – a belső ellentéteik miatt – nem szavaznának a közös listára (amint azt láthattuk is április 6-án). Az sem igaz, hogy a Botka László vezette baloldali koalíció győzött, hiszen a Demokratikus Koalíció nem vesz részt a városvezetésben, nincs is képviselője a közgyűlésben. Ráadásul – ha így nézzük – a szavazók 58 százaléka Szegeden is egyértelműen a baloldali pártok „ellen” szavazott, hiszen a Fidesz–KDNP, a Jobbik és az LMP is egyértelműen szemben áll a jelenlegi városvezetéssel a közgyűlésben” – vont mérleget a belvárosi képviselő.

Ujhelyi és az MSZP válsága

„Minderre persze lehet azt mondani, bűvészkedés a számokkal. Ha viszont pőrén az eredményeket nézzük, azt láthatjuk, a Fidesz-KDNP Szegeden is fölényes győzelmet aratott az MSZP felett. Nagyon köszönjük segítőinknek, támogatóinknak, szavazóinknak a bizalmat, európai parlamenti képviselőink az ő és minden magyar érdekében fognak dolgozni Brüsszelben és Strasbourgban. Ezt kérjük Ujhelyi Istvántól is, akinek megválasztásához ezúton is gratulálok. Egyetértek ugyanakkor vele abban, hogy az MSZP mély válságba került – ezen véleményem szerint esetleg úgy tud változtatni a szocialista párt, ha politikusai a jövőben idehaza és Brüsszelben is Magyarországért, a magyar emberekért dolgoznak majd” – fogalmazott Haág Zalán.

Előző sztori

Asztalitenisz: City-kupa Móravárosban

Következő sztori

Várható még felhőszakadás Csongrád megyében