Surján Szegeden: Mint a bogáncs, úgy ragad a Simon-ügy az MSZP-re

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

bohacs_zsolt_surjan_laszlo02_gsAz uniós pályázatok önrészét csökkenteni kell Surján László szerint, mert nem elég tőkeerősek a hazai vállalkozások. A KDNP-s európai parlamenti képviselő, az EP alelnöke szegedi látogatásán a Simon-ügyet is értékelte, jelzésértékűnek nevezte, hogy párttársai sem védték a bukott MSZP-s politikust.

Az uniós fejlesztési források maradéktalan lehívása az idei és a 2015-ös esztendő egyik legfontosabb feladatának nevezte Surján László. Az Európai Parlament alelnöke a Pick Étteremben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány 2010-ben nagy lemaradásokat örökölt a források lehívása terén, ezért fel kellett gyorsítani a folyamatot. Emlékeztetett, az akkori, 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusra vonatkozó feltételeket még Bajnai Gordon határozta meg. A kereszténydemokrata EP-képviselő hibásnak nevezte, hogy felaprózták a célokat, ezért valósult meg országszerte annyi térfelújítás és játszótér rekonstrukció. Hozzátette, ezek is fontos dolgok, ám Magyarország gazdasági helyzete és a munkanélküliségi mutatók alapján inkább a termelés növelésére, állásteremtésre lett volna logikusabb fordítani. Alapvető hibának tartotta a pályázati önrész mértékét is, ami Bajnai idején úgy alakult, hogy minden 100 forintból 30-at adott az unió, míg a fennmaradó 70-et a vállalkozó fizette. Ezen is próbált változtatni a Fidesz-KDNP által vezetett kormány jelenleg 40-60 ez az arány, de Surján úgy látja, ezen a területen további változtatásokra van szükség, mivel tőkeszegények a magyarországi vállalkozások.

bohacs_zsolt01_gs

„Száztíz milliárd forint érkezett Szegedre az elmúlt négy évben” – erről már Bohács Zsolt Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölt beszélt. Ez is bizonyítja szerinte, hogy nem igazak Botka László MSZP-s polgármester azon állításai, hogy a kormánypárti politikusok nem lobbiztak a város érdekében, és mindent ő kezdeményezett, neki köszönheti Szeged a fejlesztéseket. „Láthatjuk, hogy mit csinált, hiszen azt a közel 28 milliárd forintot neki köszönhetjük, amit a Fidesz-kormány most átvállalt, így ma már Szeged városának nincs adósságállománya” – közölte. Bohács úgy látja, azzal, hogy a város adósságállományát átvállalta az állam, fellélegezhet Szeged, és újra lehet jövőképe.

Csongrád megye 1-es választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje a munkahelyteremtő beruházások fontosságát hangsúlyozta, amit a szocialista városvezetés és a korábbi MSZP-s kormányok nem tartottak szem előtt, hiszen az uniós forrásokból a várost csinosították. Fontos állomásnak nevezte az ELI alapkőletételét, ami új lehetőségeket nyit ki az itt élők előtt, hiszen a lézeres kutatóközpont mellé létesülő science parkba betelepülő cégek munkahelyeket is teremtenek. A 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban kiemelte, az EU-s pénzek közel 60 százalékából a kis- és középvállalkozásokat támogatja a kormány, ami szintén hozzájárul a munkahelyteremtéshez.

Surján a Simon-ügyről: bűnöző vagy pártkatona?

Arra az ellenzék által hangoztatott mondatra is reflektált a Pick Étteremben Surján László KDNP-s európai parlamenti képviselő, miszerint menekül a tőke hazánkból. Utalt a Financial Times brit nemzetközi, gazdasággal és pénzüggyel foglalkozó napilapban megjelentekre, mely szerint Budapest egész Európán belül a kilencedik legnagyobb tőkevonzó város, a lista tizedik helyén Moszkva áll.

surjan_laszlo02_gs

„Abban, hogy menekül a tőke, azért van igazság, Simon Gábor megsejtette ezt, és már 2008-ban elmenekítette a tőkét, legalábbis annak egy részét” – jegyezte meg. Mint ismeretes, az előzetes letartóztatásba helyezett volt MSZP-s politikus ausztriai bankszámláján 240 millió forintnak megfelelő összeg volt, amit nem szerepeltetett vagyonbevallásában. A KDNP-s európai parlamenti képviselő emlékeztetett, a Simon-ügy kitörésekor a szocialista politikus kijelentette, hogy minden vizsgálatban együttműködik. Ezzel szemben a parlament ügyrendi bizottsága előtt egyetlen alkalommal sem jelent meg, mint ahogy a szocialista bizottsági tagok sem. Mindezt Surján László azért is tartja jelzésértékűnek, mert a bizottság által vizsgált korábbi ügyekben az MSZP-s tagok kiálltak párttársaik mellett, míg ez esetben még csak el sem mentek az ülésekre.

„Még csak nem is védik a szocialista képviselők, ebből arra lehet következtetni, hogy sokkal nagyobb disznóság van a háttérben, mint amit látunk. Vagy pedig elképesztően rossz szakmai tanácsok kaptak PR-szempontból az MSZP-sek, mert azt hitték, ezzel a kilépéssel le tudják magukról rázni, mint kutya a vizet ezt az egész ügyet, ezzel szemben, mint a bogáncs ragadt rájuk” – közölte Surján László. Hozzátette, egyelőre nem tudható, hogy Simon egy bűnöző vagy pártkatona, ez a kérdés még nyitva áll.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila arról nyilatkozott, hogy Simon még a politikai pályafutása előtt halmozta fel a 240 milliót, amit minimum furcsának tart Surján László, hiszen életrajza szerint egy évet töltött a tanári pályán. Azt javasolta, amennyiben ez igaz, ossza meg a többi pedagógussal is tapasztalatait, hogy könnyebben boldoguljanak, s ekkor Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár élete is sokkal könnyebb lenne.

Előző sztori

A Tanyaprogram révén 638 millió forint érkezett a megyébe

Következő sztori

Kossuth-kiflivel és zenés műsorral emlékezett 1848-ra Szőreg + FOTÓK