Kultúra

Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden

Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden

2014. március 23., vasárnap
Hétfőn kezdődik a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden

Hétfőn kezdődik a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden – tájékoztatták a szervezők.

A Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának korábbi dékánja,

Kerek Ferenc

Liszt-díjas zongoraművész által több mint egy évtizede életre hívott versenyt hagyományosan kétévente,

Bartók Béla

március 25-i születésnapjához kapcsolódóan rendezik meg. A verseny célja a tehetséggondozás, hiszen a helyezettek, díjazottak fellépési lehetőségeket is kapnak a zeneművészeti karon, illetve a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjein. Hagyomány, hogy a legjobbak Bartók Béla szülővárosában Nagyszentmiklóson, a Nákó-kastélyban is megmutathatják művészetüket, virtuozitásukat. A Bartók-zongoraverseny évről-évre egyre ismertebbé válik. A korábbi években a magyar résztvevők mellett Chiléből, Kínából, Koreából, Japánból, Angliából, Olaszországból, Izraelből, valamint a környező államokból érkeztek művészek Szegedre. Az idei versenyen húsz, 1979. után született magyar és külföldi zongorista vesz részt. Az indulók a háromfordulós megméretetésen a Bartók-művek mellett olyan komponisták szerzeményeit - Scarlatti szonátáit, Debussy, Chopin, Liszt alkotásait, Mozart zongoraversenyeit – adják elő, amelyeket maga Bartók Béla is szívesen műsorra tűzött. Az elődöntőben és a középdöntőben szóló művek, köztük Tóth Péter kifejezetten erre az alkalomra íródott Hangnem nélküli keringője csendülnek föl. A döntőben pedig Liszt, Bartók- és Mozart-versenyművek hangzanak el a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével. A verseny ünnepélyes eredményhirdetését március 29-én rendezik, a díjazottak pedig másnap Nagyszentmiklóson, adnak gálahangversenyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.