Kultúra

Barkó György kapta a Gobbi Hilda-életműdíjat

Barkó György kapta a Gobbi Hilda-életműdíjat

2014. március 27., csütörtök
Barkó György kapta a Gobbi Hilda-életműdíjat

A színházi világnap alkalmából az idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat, a Soós Imre- és a Vámos László-díjakat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat. Döntött a kuratórium a Kállai Ferenc-életműdíjról és a Szabadtéri Színpadok Szövetsége az Amphiteátrum-díj idei nyerteséről is.

A MASZK és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat az idén

Barkó György

színművész kapta - közölte a csütörtöki szegedi díjátadó gálát szervező MASZK Országos Színészegyesület az MTI-vel. A pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat

Földes Eszternek

, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagjának és

Rák Zoltánnak

, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészének ítélték oda. A Vámos László-díjjal

Szikora János

rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját jutalmazták. Az elismerést az 1996-ban elhunyt Kossuth-díjas rendező, Vámos László emlékének megőrzésére alapította

Psota Irén

, a nemzet színésze. A Kállai Ferenc-életműdíjat

Moór Marianna

Kossuth-díjas színművésznőnek, a Pesti Magyar Színház tagjának és

Mészáros Lászlónak

, a Pesti Magyar Színház világosítójának ítélték oda. Az Amphiteátrum-díjat

Hegedűs D. Géza

Kossuth-díjas színművész, a Vígszínház tagja kapta. Hevesi Sándor-díjjal

Erkel László Kentaur

díszlet- és jelmeztervezőt,

Kozma András

dramaturgot, műfordítót, a Nemzeti Színház tagját és

Silló István

karmestert tüntették ki. A Hevesi Sándor-díjat a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott díjat azoknak ítélik oda, akik sokat tettek a magyar színház nemzetközi elismertetéséért. Az idén a MASZK Országos Színészegyesület a Szegedi Nemzeti Színházban szervezte meg színházi világnapi gáláját. A programhoz a Szegedi Szabadtéri Játékok kétnapos tudományos konferencia megrendezésével csatlakozott. A színházi világnap alkalmából már 14. éve rendezik meg a jótékonysági gálaestet, amelynek bevételéből a rászoruló, idős színészeket támogatják. A gálát most harmadszor rendezik vidéken: két évvel ezelőtt a kecskeméti Katona József Színház adott otthont az eseménynek, tavaly pedig a veszprémi Petőfi Színház vállalta megrendezését. A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az első színházi világnapra

Jean Cocteau

írt ünnepi köszöntőt, 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. Az idén

Brett Bailey

dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező üzenetét olvassák fel a színházakban az előadások előtt.

Kétnapos konferencia a REÖK-ben

Herczeg Tamás

, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója elmondta, hogy a programhoz a fesztivál is csatlakozik:

tudományos konferenciát

rendeznek annak alkalmából, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok a második világháború miatti kényszerszünet után 55 évvel ezelőtt, 1959-ben indult újra. Az igazgató arról is szólt, hogy amióta működik a szabadtéri játékok, először változtatnak jelentősen a színpadi tér elhelyezésén, ami szintén indokolja a fesztivál újragondolását. A kétnapos konferenciát, amelyre 16 előadót kértek fel, Tér, művészet, szellemiség címmel rendezik meg. A Szegedi Szabadtéri Játékok létét, szellemiségét Szeged városa, a tudományegyetem és a püspökség hármasa határozza meg, a konferencia megnyitóját is ez a hármasság fogja jellemezni - tette hozzá. A március 27-én délután kezdődő konferencián számos aspektusból ismerhetik meg az érdeklődők hazánk legnagyobb nyári szabadtéri színházának történetét, működését, a városra gyakorolt kulturális hatását. Az előadók aktualitásokra is kitekintenek, így például az idei évadot jelentősen meghatározó Dóm-rekonstrukció is terítékre kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.