Új mentességek az önkormányzati adózásban

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A helyi adókról szóló törvény (Htv.) az idén januártól több mentességet tartalmaz, például a hatálya nem terjed ki az ingatlan-nyilvántartásban erdőként, mocsárként és halastóként nyilvántartott földekre, így e területek birtokosainak nem kell telekadót fizetniük – hívja fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a Wolters Kluwer Kft., amely január 29-én konferenciát is szervez a témában.

A közlemény szerint Kovács Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmai tanácsadója a szervező cégnek elmondta: az önkormányzati adózás, valamint az illetékszabályozás sok újdonságot tartogat, például a nagyvállalatoknak és az első lakásszerzőknek is kedvez.
„A Htv. eddig is tartalmazott mentességeket a telekadóban, 2014-től bővül ezen kör. Mentessé vált az 1 hektárt meg nem haladó belterületi földterület, ha annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a falugazdász igazolja, illetve a termék-előállító üzemhez tartozó – jogszabályban, hatósági előírásban meghatározott nagyságú – védő-biztonsági terület” – mondta el a szakember.

A 2014-es változások az adminisztrációs terhekre is hatással lesznek a helyi adóügyekben: nem kell önkormányzati adóhatóságonként – sokszor sorban állás útján – beszerezni a bevallási, bejelentési nyomtatványokat, mivel a helyi adóval kapcsolatos eljárási kötelezettségek az úgynevezett „központi nyomtatványon” is teljesíthetők.

Ez a változás leginkább a több telephellyel, ingatlannal rendelkező vállalkozásokat – például távközlési szolgáltatókat – érinti kedvezően. A magánemberek számára az illetékekről szóló törvény változásai is tartogatnak újdonságokat; ilyen például az első lakásszerzők kedvezménye. Az első lakást szerzők, életkortól és a lakás forgalmi értékétől függetlenül 12 havi, egyenlő részletekben teljesítendő, pótlékmentes részletfizetést kérhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetésére – hívta fel a figyelmet Kovács Attila.

Az önkormányzati adózással kapcsolatban e változásokon kívül is számos újdonság lépett hatályba januártól; ezek érintik az építési telekvásárlást, az iparűzési adót és az eljárási szabályokat is.

Előző sztori

Ötvenmilliós heroinfogás Röszkén

Következő sztori

Tizenhárom nemzet határsértőit kapták el Csongrád megyében