Közélet

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció újra tandíjat vezetne be

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció újra tandíjat vezetne be

2014. január 22., szerda
Fidesz: a Gyurcsány-koalíció újra tandíjat vezetne be

A Fidesz szóvivője szerint ha a "Gyurcsány-koalíció" kormányra kerülne, megint bevezetné a tandíjat a felsőoktatásban.

Hoppál Péter

szerdai budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a

Gyurcsány Ferenc

vezette kabinet 2006-ban döntött a tandíjról, sőt az őszödi beszédből az is kiderült, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként "lelkesedett" az ötletéért. A tandíj bevezetését csak a Fidesz által kezdeményezett 2008-as szociális népszavazás, "a magyarok összefogása" tudta "elsöpörni" - mondta, megjegyezve, hogy "nem mellesleg" akkoriban

Mesterházy Attila

, az MSZP mostani elnöke volt az ifjúsági ügyekért felelős államtitkár, akitől "egyetlen szót sem lehetett hallani a fiatalok védelmében", szó nélkül végrehajtotta "főnöke akaratát". A Fidesz szóvivője hozzátette, Gyurcsány Ferenc nem tudta megemészteni a tandíj eltörlését, reformellenesnek titulálta az embereket. A fiataloknak és szüleiknek mindez intő jel, arra figyelmezteti őket, az egyetemre, főiskolára készülőket, hogy "nem lehetnek nyugodtak", mert megint összeállt a "Gyurcsány-koalíció", újra a volt kormányfő diktálja a teendőket a baloldalon, aki egyszer már bebizonyította, nem becsüli sokra a tanulni akaró fiatalokat - fogalmazott. Hoppál Péter szerint ha a "Gyurcsány-koalíció" hatalomra kerülne, "nyilvánvalóan élnének a tandíj bevezetésének lehetőségével". Indoklásul emlékeztetett Gyurcsány Ferenc néhány hónappal ezelőtti kijelentésére, amely szerint abszurdnak tartja, hogy a szocialisták ingyenes felsőoktatással kampányolnak. Mesterházy Attila korábban a koalíciós kényszerrel, a liberálisok nyomásával magyarázta a tandíj bevezetéséről szóló döntést - idézte fel a Fidesz szóvivője, jelezve, hogy "egy héttel ezelőtt újra létrejött ez a koalíciós kényszer, létrejött a Gyurcsány-koalíció". Mindezzel szemben a Fidesz a gyermekeket és a fiatalokat tartja az elsőknek, ezért tett lépéseket az elmúlt években a versenyképesebb felsőoktatásért, amelye elérhetőbbé is vált a diákoknak - mondta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány éppen szerdán jelentette be: diplomamentő programot indít, amely azok nyelvtanulását támogatja hárommilliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához. Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP-s Korózs Lajos elszámoltatást követelt az ócsai lakópark ügyében, Hoppál Péter azt közölte: nem létezne ócsai lakópark, ha nem lett volna Gyurcsány-korszak. Ezért "ha Korózs Lajos keresi a felelősöket, legjobban teszi, ha körülnéz maga körül, mert a baloldalon nagyon sok felelőst fog találni" - fogalmazott, hozzáfűzve: Korózs Lajos szociális államtitkárként "hang nélkül tűrte és végrehajtotta főnöke, Gyurcsány Ferenc programját", amely megszüntette az otthonteremtési támogatásokat, és rászabadította a családokra a devizahiteleket. A "Gyurcsány-koalíció" annak a negyven családnak is elengedte a kezét, akik az ócsai lakópark nélkül ma "valószínűleg a híd alatt" laknának - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc szerint nincs szégyenkeznivalójuk a 2010 előtti kormányzásukért, a Fidesz szóvivője azt válaszolta: Gyurcsány Ferenc kormányzása a csőd szélére juttatta a magyar családokat, valamint az önkormányzatokat is, és ha ezért nem szégyenkezik, az magánügy, az viszont közügy, hogy ez a politika ne térjen vissza Magyarországra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.