/

Új menetrendet vezet be a Volán a Szeged-Győr vonalon

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vasárnap lép életbe a Volán-társaságok új menetrendje, amely 2014. december 13-ig lesz hatályban – közölte a Volán Egyesülés csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az új menetrendben a helyközi közlekedésben 530 új járatot indítanak és 554-et állítanak le. A kiszámíthatóbb utazás érdekében – az eddigieken túl – újabb ütemes menetrendet vezetnek be a Szeged-Kiskunhalas-Solt-Dunaújváros-Székesfehérvár-Veszprém-Győr, a Baja-Kecskemét, a Budapest-Dunaújváros, a Tatabánya-Pécs vonalakon.

A vasúti csatlakozási helyek száma 406 lett, ezeken a helyeken az autóbuszok meghatározott ideig várakoznak a késéssel érkező vonatokra. A Volán Egyesülés közölte, hogy a társaságok évente több mint 453 millió helyközi utast szállítanak el, 70 településen helyi menetrend szerinti közlekedést is ellátnak, több mint 353 millió helyi utast szállítva.

Az új menetrend az ország 3154 településéből – 8 kivételével – valamennyibe autóbuszos eljutási lehetőséget biztosít. A Volán-társaságok az új menetrendben a helyközi forgalomban munkanapokon 40.432, szabadnapokon 18.750 munkaszüneti napokon 15.691 járatot közlekedtetnek, így a helyközi járatok száma mind a munka-, mind a szabadnapokon minimálisan változik a lejáró menetrendhez képest – közölte a Volán Egyesülés.

Előző sztori

Csongrád megye végzett az élen a katasztrófavédelem bajnokságán

Következő sztori

Nőtt a Dél-Alföldre érkező vendégek száma