Közélet

Hoppál Péter: Bajnai programja az adóemelésre épül

Hoppál Péter: Bajnai programja az adóemelésre épül

2013. december 6., péntek
Hoppál Péter: Bajnai programja az adóemelésre épül

Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani Magyarországon. Fájni fog programja a bérek csökkenésére, az adók emelésére és a minimálbér megvágására alapul – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, az Együtt-PM vezetőjének nyilatkozatára reagálva.

Szomorúan kell konstatálnunk, hogy

Bajnai Gordon

a mai sajtótájékoztatóján ismét nem volt őszinte a magyar emberekkel, hiszen megint nem a lényegről beszélt. Bajnai Gordonnak az elhangzottakkal szemben a Fájni fog programjával kapcsolatban kellett volna őszintén megnyilvánulnia, hiszen a magyar emberek nagyon is megérdemelnék az őszinte beszédet – fogalmazott

Hoppál Péter

. A fideszes politikus elmondása szerint „az elmúlt három évben a magyar emberek kemény munkájával, bizakodásával volt képes arra Magyarország, hogy - az európai országok átlagát meghaladva - kilábaljon abból a kilátástalan gazdasági helyzetből, amelybe éppen Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon időszakában zuhantunk bele”. A magyar emberek munkája és bizakodása az, amely segített túllennünk a nehézségeken és amely megalapozta azt, hogy egy markáns gazdasági fordulatot tudott végrehajtani Magyarország. Mára ennek a fordulatnak a következménye az a tartós gazdasági növekedés, amit Magyarország fel tudott mutatni. Ezek a gazdasági eredmények minden elemző által tartós növekedést vetítenek elő, sőt az európai átlagot is meghaladják. A szóvivő felidézte, Bajnai Gordon kormányzása idején a gazdasági teljesítmény mínusz 7 százalékos zuhanórepülésben volt. A magyar emberek igenis megérdemelnék, hogy őszinte szóval elismerését fejezze ki számukra annak a kormánynak a volt miniszterelnöke, aki a legrosszabb helyzetbe sodorta Magyarországot. Ezek az emberek azok, akik kihúzták a bukott baloldal által ásott gödörből az országot – hangsúlyozta Hoppál Péter, aki szerint „a mai napon őszinte szó helyett megint sumákolást kaptunk Bajnai Gordontól”. Úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon továbbra is hallgat és takargatja a valós szándékait a bérből és fizetésből élő emberek milliói előtt. Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani Magyarországon. Fájni fog programja a bérek csökkenésére, az adók emelésére és a minimálbér megvágására alapul – húzta alá a Fidesz szóvivője, rámutatva, a baloldal programjában a bankadó szándékozott kivezetése az emberek kárára történne. Hoppál Péter arról beszélt, a baloldal ugyanazt a kudarcos adórendszert állítaná vissza, amely 2010 előtt volt Magyarországon és amely a munkavállalók fizetésének felét elvitte. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy 40 százalékos adókulcs bevezetésére lehetne számítani, amennyiben Bajnai Gordon kerülne kormányra. Képesek lennének csökkenteni vagy akár el is törölni családi adókedvezményt, amely sok százezer magyar családnak plusz jövedelmet hagy a zsebében, mint ahogy azt egyszer már megtették. Ezzel már az átlagos keresetűek, vagy az átlag alatti jövedelemmel rendelkező családok is csökkentenék a bevételét. Mi ezzel nem tudunk egyetérteni – mondta Hoppál Péter.

Forrás:

Fidesz.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.